A hódmezővásárhelyi illetőségű indie-rock zenekar decemberben debütált 2Face című kislemezével, ezúttal pedig legelső videoklipjével támad, mely már a jövő év elejére készülő nagylemez Never Get Enough című darabjához forgott.

twentees_Lénárt_Gábor

Metrózás, sínpárok, zenélés a felüljárók alatt, graffitis falak előtt a MÜPA árnyékában. A klip régi videók hagyományait eleveníti fel a külvárosi képekkel, központban a Twentees-es srácokkal. A forgatásról és az alapötletről a klip készítője, Kovács Eszter mesélt: „Elsősorban az volt a koncepcióm, hogy mivel ők egy feltörekvő, vagány és dinamikus csapat, valamint első klipes előadók, ezért főleg őket akartam megmutatni. De nem kizárólag imidzsklipben gondolkodtam, hanem szerettem volna a srácokat belehelyezni egy elrugaszkodottabb környezetbe, de úgy, hogy az ne uralkodjon a klipben. Ezért Konráddal, a zenekar énekes-gitárosával a közös konzultációk során arra jutottunk, hogy a felvételeket animációval tesszük még ütősebbé. Az alapötletet Konrád dobta fel, mivel ők elég tudatosan álltak neki a klipkészítésnek, így már voltak olyan jól működő ötleteik, amik elég hasznos kapaszkodókat nyújtottak nekem ahhoz, hogy vizuálisan is megfogalmazhassam a dal hangulatát. Később ezt gyúrtuk tovább Simon Balázzsal, aki szerves része volt a produkciónak.”

Eszter a forgatás izgalmaiba is beavat bennünket, a szabadtéri koncertezés ugyanis egyáltalán nem volt rizikómentes: „A felvételek zöme a Rákóczi híd pesti oldalán készült, itt pedig a MÜPA és a Nemzeti Színház szomszédságában elég bátor volt szabadjára engedni például a dobszerkót, főleg, hogy néhány gyanús hivatali személynek látszó ember jelenléte is fokozta az izgalmakat. De szerencsére senkit nem zavart a forgatás, azt hiszem, mondhatom, hogy még jobban élveztük, hiszen önmagában is zseniális egy ilyen helyszínen egy “mini koncert” részese lenni”.

A dal alapját a zenekar billentyűs-gitárosa Prjevara Miklós írta, a szöveg pedig egy olyan lányról mesél, aki ahelyett, hogy szembenézne az elé kerülő problémákkal, inkább megfutamodik. 2Face című kislemezükhöz képest a zenekar ezúttal bátrabban használta a szintetizátort, mely várhatóan a nagylemezen is több szerephez jut majd. A zenekart legközelebb augusztus 15-én, Szegeden a Rongy Kocsmában lehet hallani.

 

https://www.facebook.com/twenteesmusic

http://twentees.bandcamp.com/