Quimby-nyitány, Kiscsillag-zárlat, a kettő között pedig színházból, képzőművészetből, irodalomból, zenéből minden, amit szem-száj kívánhat: augusztus 5–9. között az Ördögkatlan idén hetedszer várja a kultúra minden ágának rajongóit.

katlan logo

Az idei fesztivál díszvendége a Katona József Színház, Horváth Csaba rendező-koreográfus és Lajkó Félix is, aki a fesztiválon bemutatja a legújabb lemezét is. Emellett Bohumil Hrabal születésének 100. évfordulóját egy teljes rendezvénysorozat ünnepli, valamint idén is megemlékeznek egy műsorral a nemzet ékszeréről és a fesztivál néhai fővédnökéről, Cseh Tamásról.

Az Ördögkatlan öt napja ismét masszív mennyiségű programot foglal magába, és ismét rejtély, hogy hogyan sikerült egy tizenpár oldalas műsorfüzetben összefoglalni, akár csak a legfontosabbakat is. Mindenesetre, hogy a becsületen mégse essen csorba, minden helyszín eseményeiből kiemelünk néhányat.

Nagyharsányon, a színházi helyszínek közül legnagyobb befogadóképességű tornateremben a szokásokhoz híven minden nap két előadás lesz egy darabból. Kedden Arany Jánostól a Toldit adja elő Horváth Csaba rendező-koreográfusi osztálya, szerdán pedig szintén Horváth Csaba rendezésében a Forte Társulat Helen Edmundson Irtás című darabját viszi színre. Csütörtökön és pénteken a Katona József Színházé a főszerep, a Vörös, illetve A mi osztályunk című előadásokkal. Az utolsó napon pedig Pintér Béla és Társulata zárja a helyszínt a Titkainkkal.

Kisharsányon eközben Adam Walny lengyel bábszínész hol Hamletet, hol Don Quijotét játszik. Fellép a falu nagyszínpadán szerda este Ferenczi György és a Rackajam, csütörtökön Miquéu Montanaro, pénteken a Psycho Mutants, szombaton pedig először a tangóharmónikás-dobos duó, a Summer Rebellion, utána pedig a pénteken és szombaton is műhelymunkázó Roma&Magyar Progresszív Zenei Műhely zárókoncertje lesz.

ordogkatlan-2014_plakat_480x640

Palkonyán lengyel bohócok, pincetúrák, bábszínház és néptáncműhely mellett szerdán fellép a Budapest Bár, csütörtökön Both Miklós és a Palimo Story, pénteken Lajkó Félix, szombaton pedig az elmaradhatatlan Wombo Orchestra. A faluházi produkciók között lesz Szép Ernő-est, Gerlóczy Márton-darab, Weöres-versek és filmvetítés is, az udvaron pedig irodalmi kerekasztal-beszélgetések, improvizatív előadás és slam poetry-est is. A legelvetemültebb szerelmesek pedig a Mokos Pincészet boldogságkapuja alatt össze is házasodhatnak.

A Vylyan-terasz festői környezetében irodalmi programok dominálnak. Beszélgetések Sofi Oksanenről, a Jelenkor főszerkesztőjének vendégeivel, a magyar civil társadalom kialakulásáról, koncertek Erdős Virággal és Kollár-Klemencz Lászlóval, Háy Jánossal és Beck Zoltánnal, valamint a Borbély Műhellyel, szombat délután slam poetry. Emellett pedig a Vylyan pince legfinomabb borai.

És idén újra csatlakozik az Ördögkatlanhoz Beremend is, ahova naponta mennek Nagyharsányról strandbuszok. De nem csak hűsölni érdemes Beremenden: péntek este a Budafoki Dohnányi Zenekar Beethoven IX. Szimfóniáját játssza, szombat este pedig Lajkó Félixszel ad közös koncertet.

Aki pedig idáig végigolvasta ezt a cikket, annak jutalmul elmondjuk a Port.hu színpadának fellépőit is: a Quimby és a Kiscsillag mellett ott lesz a Csík zenekar és a 30y is, a már említett Summer Rebellion és a Wombo Orchestra, illetve a lengyel Mitch&Mitch és az észt-ukrán Svjata Vatra.

De ez mind csak egy apró töredéke annak, amit az Ördögkatlan nyújt. Érdemes böngészni a programok listáját és a honlapjuk többi oldalát is, de érdemesebb eljönni és személyesen megtapasztalni. Mi ott leszünk, és közvetítjük az élményt, de annak még jobban örülünk, ha találkozhatunk odakinn veletek is!