Vágó Rita 2013-as kiállítása, az Illusztrációk újabb három képpel bővült a történelmileg nevezetes Hadik Kávéházban. Szathmári Gábor: A lentről jött ember című novellás kötetéhez készült, kiragadott eseménydarabok mellett, a festőnő különálló, képi novellákat hozott létre, amelyek mind-mind – a maguk értelmezésében – egy egész történetet mesélnek el.

amegtalaltanya

A kiállításnak a Hadik Kávéház ad otthont, amely eredetileg egy épületnek számított a ma Szatyor Bár és Galériának elnevezett létesítménnyel. A két hely közötti különbség mindössze annyi, – ahogy Bosznai Tibor fogalmazta meg – hogy: „A Hadik Kávéház a maga klasszikus enteriőrével az idősebb korosztály igényeit próbálja kielégíteni, a Szatyor Bár és Galéria viszont kortárs választ kíván adni a nyolcvan évvel ezelőtti bohém világnak”.

Ez a kettősség – a korosztálybeli különbséget tekintve – Vágó Rita és Szathmári Gábor esetében is jelen van. Míg az idős, de tapasztalt író a régmúlt eseményeit dolgozza fel, addig a festőnő újszerűt alkot a képeivel.

foiskolan

A kiállítást Vadász István nyitotta meg, aki beszédében leszögezte, hogy az illusztráció és a művészet nem két külön dolognak minősül, hanem az illusztráció is beletartozik a művészetbe. Vágó Rita alkotásai az emberek figyelmét a megjelenített szereplők tulajdonságaivalragadja meg. Vadász István szembeötlőnek és izgalmas ábrázolástechnikának tartotta, hogy a képen résztvevők legtöbbször háttal állnak, vagy az arcuk már nem látható, ami által az alkotó a tulajdonságaikra összpontosít. Minden egyes illusztráció keretbe van foglalva, ezért önmagában is személyessé válik. A képek sok, aprólékos részletből épülnek fel – mint a legó – ezzel adva meg a kellő dinamikát.

A barátságos hangulatú megnyitót ezután blues zene lengte be: Jimi Taylor énekelt és gitározott, Vojnits Attila pedig szájharmonikán kísérte. Ezalatt a Hadik Kávéháznak köszönhetően, lehetőségünk nyílt hűtött italok kíséretében megvitatni benyomásainkat a jelenlevőkkel.

Az 1920-as években a kávéház az irodalmi élet egyik központjának számított, alkotott itt Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Déry Tibor is. Az estét elnézve, ez a lendület ma sem hagyott alább, sőt, egyre több fiatal és idős megfordul itt. Mindenkinek csak ajánlani lehet.
A kiállítás 2014. július 9. és szeptember 7. között tekinthető meg a Hadik Kávéházban.

A képek az alkotó oldaláról származnak.