Véget ért a 22. VOLT fesztivál is, a régóta várt Arctic Monkeys koncert dallamaival. Azóta mindenki épségben hazamenekítette a sátrát, és próbálja újraértelmezni az éjjel és a reggel fogalmát. A vasárnap lett az új szombat, a kedd pedig az új hétfő. Beszámoló.

 am_mti

Az ötödik (egyeseknek immáron hatodik) napon eljövelt a zenekar, amiért kiskamasz lányok és urasodó férfiak is egyaránt lángban égnek; akiket úgy várt a magyar, mint a Kispál és a Borz újraalakulását; akik miatt sikolyok reppentek és könnyek csordultak ki a szemekből: hölgyeim és uraim, itt járt az Arctic Monkeys.

És míg mi, egyszerű halandók egész héten erre vártunk, a lufi nem durrant akkorát, mint amekkorára az idők során magunknak felfújtuk – persze aki nem dédelgetett magában hatalmas elvárásokat, az nem is csalódhatott.

Az Arctic Monkeys mindenféle showelemet, vetítést, konfettit nélkülözve nyomta le a showt, s bár a parasztvakító kellékeknek különösebb hiányát nem éreztem, némi buzdítást, nagyobb életkedvet, örömöt a srácok arcáról már annál inkább hiányoltam, Alex Turner keresztbe állt szemei helyett. Viszont kaptam egy olyan koncertet, ahol tényleg a zenélésen, a dalokon volt a hangsúly, a jól megírt és megszólaltatott számokon, s ezzel összességében nyerték is a bulit.

_DSC1317 (1)

S bár az egész nap az Arctic Monkeysra volt kihegyezve – a nagyszínpad területére belépve külön karszalag ellenőrzés, reggeltől rengeteg zenekaros pólóban közlekedő rajongó – a srácok elő- (The Strypes) és elő-előzenekarán túl (Mary Popkids) is voltak koncertek, de a főfellépő előtti zenekaroknál már érezni lehetett némi feszültséget.

A Kiscsillag például eleve rossz passzban ment fel a színpadra, összevesztek a hangosítóval, Lovasinak eltörték a szemüvegét, sietniük kellett a koncert miatt, s ez sajnos a koncertre is rányomta a bélyegét: kedvtelen és sietős volt.

Azért nem volt mindenhol ilyen borús a helyzet, kora este a Fish! például még kellően nagyszámú és felpörgött közönség előtt játszhatott, egykor, a kánikulában pedig Petruska András adott felemelő koncertet. A virtuóz dalnok koncertje alatt elment az áram, amit egyszerűen és elegánsan úgy oldott meg, hogy, a színpadról lemenve, odasétált az árnyékban hűsölő közönségéhez, a játékhoz pedig később dalszerző társa is csatlakozott.

Az Arctic Monkeys koncert előtti percekben a siető embereket és a színpad előtt sikítókat nézve olyan érzése volt az embernek, mintha tényleg az egész fesztivál egy helyre csődült volna a várva várt bulira. Ezt az érzést viszont remekül ellensúlyozták a koncert alatt bejátszott életképek, ahol sportos fesztiválozók vidáman csúsznak le a kalandparkból, álmos arcok sörrel a kezükben ülnek a pultnál, a pénzfeltöltős lányok pedig vidáman csevegnek a konténerben, észre sem véve, hogy a kivetítőn vannak. Ez volt az egyetlen olyan este, ahol a nagyszínpadon már 11 előtt zárult a móka, és a VIP-terasz is titkos koncert nélkül maradt, ahol az utolsó este a kanapékon álmosan nyújtózó emberek feküdtek, míg egy nappal korábban ugyanazon a helyen a Middlemist Red csapott a húrok közzé irgalmatlanul.

_DSC0854

Vége VOLT: a fáradhatatlanok még utoljára mindent beleadtak, míg a józanabbik fele hátizsákokkal vánszorgott ki a fesztiválbuszhoz és a taxisorhoz. És itt emelném a kalapom a GYSEV-nek, aminek dolgozói a nagy tömegre felkészülve a váróban üldögélő fesztiválozókat már fél háromkor felengedték a hajnal négyes vonatra, jegyet ellenőriztek, így míg be nem ért a vonat a Keletibe, a kutya nem zavarta a kómás népet. S míg leszálláskor csipás szemű tömeg árasztotta el a kora reggeli Budapestet, szemben már új sátorozók álltak jegyért sorba.

Fotók: Alex Turner fotó/MTI Mohai Balázs, fesztivál fotók Molnár Fruzsi