régóta tervezem, régebb óta, mint tegnap, régebb óta, mint tegnapelőtt, sőt, régebb óta, hogy ideültettek ebbe az épületbe, ehhez az ablakhoz, ehhez a számítógéphez, ehhez a virághoz, ezekhez az emberekhez. a mindignél is régebb óta tervezem már, még annál is régebb óta, és most aztán már tényleg ezt tervezem, csak erre gondolok, ezzel kelek, ezzel fekszem, mindig is ezt terveztem tulajdonképpen, úgyhogy elhatároztam.

hogy tudniillik végrehajtom a tervet.

elég volt ebből a tehetetlenségből, ebből a vergődésből, ebből az úgynevezett egy helyben járásból. meg fogom valósítani a tervet, meglátja mindenki, de ha nem látja meg mindenki, én akkor is tudni fogom, hogy sikerült, de ó, persze, hogy meglátja mindenki, hiszen úgy fogom csinálni, hogy lássa mindenki.

lássa szemmel jól.

de most elég ebből. mert tudniillik lehet mondani, hogy régóta, meg hogy számítógép, meg hogy vergődés, és lássa mindenki és tudniillik és szemmel jól, de az egészből nem lesz itt semmi, ha csak szavakat mondunk, szavakat ismételgetünk, szavakkal zsonglőrködünk, úgynevezett szószátyárkodás folyik tehát.

akkor elkezdem a kutatást, mert a terv az úgynevezett kutatással kezdődik. úgy kell, hogy amikor fölkelek, akkor kutatok egy kicsit munka előtt, de éppen csak egy percet, egy rövid percet, egy úgynevezett percecskét. mert ami a tervet illeti, és ami a kutatást illeti, úgy kell, hogy az elején szép lassan haladunk, majd egyre gyorsabban haladunk, aztán a végén már tényleg nagyon gyorsan haladunk, és akkor kész.

letelt a percecske, úgyhogy elmegyek dolgozni.

dolgozom, úgyhogy most nem kutatok, illetve egy kicsit mégis, tudniillik elolvasok egy cikket a vonós hangszerek hullámalakzatairól és az alumínium megmunkálásról, de azért nem lehet ezt egész nap csinálni, hogy az ember munka helyett kutatással foglalkozik, és a lényeges dolgokra nem marad idő, úgyhogy a párhuzamos programozást már nem olvasom el.

a párhuzamos programozás majd este lesz.

itt az este és elolvasom és kipróbálom a párhuzamos programozást, a kutatás jól halad tehát, a kutatás amúgy nagyszerűen alakul, a kutatás a terv megvalósulását nagymértékben elősegíti. és aztán van az is, hogy úgymond belehúzok a kutatásba, mert azt nem lehet, hogy csak így megnézegetünk ezt-azt, és már csukjuk is be, és nem foglalkozunk a tervvel, hanem más, kevésbé fontos dolgokkal foglalkozunk, amik nagyon messze vannak a tervtől meg a kutatástól. egyáltalán mindentől, ami egyáltalán fontos.

tehát felkelek megint és kutatok, de most már nem csak egy percecskét, hanem egy egész órát a kutatással foglalkozom, mert a kutatás már nem vár meg, bizony nem vár meg engem ez a kutatás, mert a kutatással az van, hogy nem ő fut utánam, hanem bizony én futok őutána. mert akkor azután az van, hogy mikor beérek a munkába, már folytatom is a kutatást, de nem, már a metrón is kutatok, a telefonommal fontos számításokat végzek, a kapaszkodók illesztését vizsgálom, óvatosan megnyalom a két kocsi közötti harmonikaszerűen gyűrött műanyagot.

sós bazsalikom íze van.

de most elég ebből, mert beértem, és még utána kell néznem bizonyos dolgoknak, úgy mint például a csigás emelő szerkezeteknek, a petúnia ültetésnek, a magashegyi kerékpározásnak, a hermetikus bölcseknek, az ISO-26262 szabványnak.

 

ismerlek téged, te terv, meg ismerlek téged is, te kutatás, de bizony arra nem számítottam, hogy ebből aztán az lesz, amit nem akarok, hogy tudniillik bizonyos ideiglenes akadályok gördülnek elém, bizonyos problémás helyzetek kerekednek, bizonyos nehézségek adódnak, bizonyos kihívásoknak kell megfelelni tehát.

tudniillik, hogy egy lány elém áll és azt mondja, mi ez az egész.

és én igazán nem tudom hibáztatni őt, akit a kutatás korai, még úgymond bohó korszakában ismertem meg, akkor, amikor a percecske volt, hiszen ekkor már csak a gép előtt ülök, és miután felmondtam a munkahelyemen, előfizettem az összes tudományos adatbázis összes cikkére, az összes tudományos folyóirat összes cikkére, az összes napilap és hetilap és havilap és évilap összes tudományos rovatának összes cikkére, és amikor nem az összes tudományos cikkeket olvasom, akkor elmegyek a OSZK-ba, az MTA-ba, az OMIKK-ba, az EK-ba.

az Országgyűlési Könyvtárba satöbbibe.

a lány, ez az úgynevezett lány, sajnos nem érti a tervet, nem tudja átlátni az összefüggéseket, nem tud pontokat összekapcsolni a tervvel kapcsolatban, ami elszomorít egy kicsit, de ez persze úgy van, hogy én nem is engedem, hogy értse-lássa-összekapcsolja, így aztán nem érti-látja-összekapcsolja azt sem, miért kell nekem Moszkvába utaznom, miért kell kiderítenem a Kuznyecov és Koleszov között bizonyosan lefolyt vita részleteit, melynek eredményeképp a Tu-144-es repülőgépek késői szériáját az amúgy kiváló Kuznyecov-féle motorok helyett bizony Koleszov-féle motorokkal szerelték fel.

és akkor aztán eljön az is, hogy összeszedem a csigákat, alumíniumokat, petúniákat, párhuzamos programozásokat, szabványokat, hermetikus bölcseket, vonós hangszereket, harmonikaszerűen gyűrött műanyagokat, és lemegyek a garázsba, és megvalósítom a tervet. megvalósítom a tervet jól.

és persze lehet mondani, hogy OMIKK meg Koleszov meg satöbbi, és hogy értse-lássa-összekapcsolja, de most már elég ebből, mert a terven dolgozom, a terv tölti ki a nappalokat, az estéket, az éjszakákat, és aztán nemsokára azt is lehet mondani, hogy a terv jól halad, a terv remekül alakul, a terven már csak az utolsó simítások hiányoznak, a terv kész.

a terv kész.

és akkor én tudniillik megnyomom ezt a gombot itt.