23

Agnes belebújt a bugyijába.

„Mindig ugyanazok a mozdulatok” – gondolta. „Leszámítva, hogy már egy éve nem harisnyakötőt, hanem harisnyatartót hordok. A harisnyatartó mellett ugyan még harisnyakötőt is lehet hordani, de a férfiaknak sokszor semmi érzékük a kiegészítőkhöz, csak gúnyolódnak rajta, és akkor aztán lőttek a hangulatnak.”

És eszébe jutott egy fotográfia, amelyet az Illustrierte hozott le. Egy vidám amerikai nőt ábrázolt, egy New York-it, aki a harisnyakötőjén hordja az óráját. „A harisnyakötő-óra” – állt a kép alatt, valamint az is, hogy az órába nemcsak másodpercmutatót, de jelző-, illetve ébresztőszerkezetet is szereltek, és hogy nemcsak a negyedórákat, de a perceket is elüti, sőt stopperóraként is lehet használni, például könnyűatlétikai versenyeken. Méri ugyanis a tizedmásodperceket is, és éjszaka világít a számlapja, és még a Nap és a Hold aktuális állását is jelzi – egy darab világmindenség tehát –, és a harisnyakötő-óra boldog tulajdonosa Miss Flora, aki Breslauból elszármazott, derék berliniek unokájának, egy konfekciókirálynak a lánya.

24

Harry Priegler pontos volt. Úgy felszaladt a négy lépcsőfokon, mintha ott sem lettek volna, és a kifulladás minden jele nélkül lépett be a műterembe, mivel edzett sportember volt.

Egy gazdag mészáros egyetlen fiaként és anyja majomszeretetének köszönhetően, aki osztálytudatos hivatalnoklány lévén még az ezüstlakodalmán sem bocsátotta meg magának teljesen, hogy egy mészároshoz ment hozzá, minden mást figyelmen kívül hagyva ápolhatta egészséges izmait, idegeit és zsigereit, úgyhogy már tizenhat éves korában a német jégkorongsport nagy reménységének számított.

Nem okozott csalódást a reménykedőknek. Közkedveltségnek örvendve hamarosan a legismertebb balszélső lett, és masszív lövései, különösen az elegánsan helyezett, takarásból eleresztett, védhetetlen távoli lövései nemzetközi szintű játékossá tették. És bármilyen színekben is lépett pályára, egyesületiben vagy szülővárosiban, délbajorban vagy nagynémetben, mindig szerfelett sportszerűen játszott. Sohasem fordult elő, hogy faultolt volna, mivel rafinált technikájú botkezelésének, valamint rendkívüli gyorsaságának köszönhetően nem volt rászorulva.

Természetesen csakis a sporttal foglalkozott. A jégkorong volt a hivatása, mégis amatőr maradt, mivel nem kifejezetten szerény életmódjának költségeit a levágott disznók állták.

Harry munkája ijesztő mértékben időjárásfüggő volt. Ha nem volt jég, nem tudott mit csinálni. Legkésőbb február közepén munkanélküli lett, és legkorábban december közepén állhatott újra munkába. Ha valaki ez idő alatt belebotlott az utcán, akkor egy bizonyos fáradt rezignációval a hangjában közölte az illetővel, hogy a szabótól jön vagy a szabóhoz tart. Eléggé tarkán öltözködött, rágógumizott, és előszeretettel adta az észak-amerikait. Röviden: egyik tagja volt „a társadalom krémjének, akik saját autóval találkoznak AML-nél” – ahogyan Kastner oly plasztikusan előadta Agnes számára, és akiket illetően még azt is megállapította: „Micsoda lehetőségek! De értsd meg: nem azt kérem, hogy prostituáld magad.” Csapata többi játékosa középcsatártól tartalékig hasonló módon dolgozott. Ketten ugyan beiratkoztak az egyetem bölcsészkarára, de ez csak úgy mellékesen történt, mert valamennyien egy-egy bécsi, elberfeldi vagy kanadai mészáros fiai voltak. Csak a jobbhátvédet tartotta ki egy nő, akinek a férje semmit sem konyított a jégkoronghoz.

Ezzel a jobbhátvéddel eredetileg jó cimborák voltak, de aztán egy szerelmi történet beárnyékolta kölcsönös rokonszenvüket, és a jobbhátvéd attól kezdve meggyűlölte Harryt. Mégis volt annyira szilárd karakter, hogy a meccseken precízen összejátsszon vele, mintha mi sem történt volna.

A jobbhátvéd ugyanis sikeresen beleszeretett a kapus szeretőjébe, és ez a szerető hirtelen Harry iránt kezdett el érdeklődni. A kapus, egy jóindulatú óriás, csak annyit mondott szomorúan: „A nők nem sportszerűek” – és a jobbhátvédnek sem volt ellenvetése mindaddig, amíg a sportszerűtlen nő vele is szóba állt, mivel nagylelkű férfi volt. Harry viszont a szagát sem bírta ennek a sportszerűtlen nőnek, aki ezen annyira felháborodott, hogy ő meg a jobbhátvéd szagát nem bírta hirtelen. „Hát a téli sportokból elegem van” – mondta, és elutazott San Remóba, ahol egy fasiszta párttitkár okítgatta a rendszabályokra, aztán visszatért, Mussoliniről áradozott, és kijelentette: „Olaszországban rend uralkodik.” Harry a Diánában ismerkedett meg AML-lel. A Diána és a Tarka Madár a schwabingi Adalbertstraßén afféle művészkocsmák voltak az infláció alatt, ahol művészkoncerteket tartottak, és ahol mindenféle szegénylány, diákszövetségi tag, síber, lecsúszott színész, bosszúszomjas tárcaszerző és homoszexuális hitlerista járt össze. Itt született ez a dal:

Konyakkal igyuk le magunkat,
Cseréljük ki az asszonyainkat.
Magunkra szart is kenhetünk,
Csak szabad életet élhessünk.

Harry mit sem konyított a művészethez, őt csak a lányok érdekelték, azok közül is az olcsóbbak. Mivelhogy világfias külleme ellenére meglehetősen garasoskodó tudott lenni, ha arról volt szó. Egyébként a hozzá hasonló gavallérok esetében gyakran egyfajta zabolátlan érzékiség, ősi életöröm tör elő meglepően primitív módon a flegmaság burka alól.

A középcsatár például egyszer a szerelme fejéhez akarta vágni az éjjeliedényt, aztán egy másik középcsatár meg is tette.

Amikor Harry megismerkedett AML-lel, rögtön szimpatizálni kezdtek egymással. Mindketten részegek voltak, Harrynek természetesen volt valutája, AML-nek természetesen csak egy billiója, de volt vele egy lány, amit viszont Harry nem mondhatott el magáról. Így utóbbi kifizette a cehet, míg AML egy műtermi mulatságot improvizált. Nem sokkal kettő után Harry elhányta magát, és egy darab papírért könyörgött, de AML így szólt: „Becsületemre! Majd én felpucolom, ez a házigazda joga! Becsületemre!” És tényleg mindent szépen felpucolt, és aztán ő is elhányta magát, miközben Harry a vendégszeretete miatt hálálkodott. Majd kikezdett egy lánnyal, aki olyan fáradt volt már, hogy összekeverte AML-lel.
De AML megbocsátott Harrynek, és csak annyit mondott, hogy a legszebb muzsika a déltenger muzsikája. Aztán kidobta a fáradt lányt, és így alakult ki a két férfi között igaz barátság. Harry fizette a lányok cehét, akiket AML hívott meg. És az sem maradhatott el, hogy Harry elkezdjen érdeklődni a művészetek iránt. Kötelességtudata halkan jelezte, hogy az élő művészeknek a hóna alá kell nyúlni.

Fényűzően beköttette a lexikonjait, mivel az sokkal szebb, mint a legszebb tapéta vagy a fegyverek a falon. Szívesen böngészte a kötet- és fejezetcímeket, de legszívesebben a fali naptárakon olvasható idézetekben mélyedt el.

Ott olvasta Beethoven halálának századik évfordulóján: „A művészet definiálhatatlan.”

Fordította: Balogh Virág Katalin

522px-Ödön_von_Horváth

Ödön von Horváth, Sechsunddreißig Stunden, 23-24. fejezet. Az előző két rész itt olvasható.

Folytatás hamarosan!

Az eredeti szöveg forrása