18,4 millió – ekkora nézőszámot produkált minden platformon összesen a negyedik évadát taposó Trónok harca harmincnyolcadik epizódja. Ezzel az eredménnyel megdöntötte az HBO eddigi legnézettebb sorozatának, a Maffiózóknak 18,2 milliós rekordját. Ugyan még nem vált az amerikai televíziós szériák legnépszerűbbikévé – az Agymenők vagy a The Walking Dead is több embert ültet a képernyők elé –, a szám évről évre növekszik. A különböző internetes portáloknak hála minden egyes Trónok harca epizód közösségi eventnek számít, az azt követő napon pedig úton-útfélen az ehhez kapcsolódó cikkekbe, mémekbe, reakcióvideókba botlunk. Joggal jelenthetjük ki, hogy a sorozat egy igazi kulturális jelenséggé nőtte ki magát; nézők, kritikusok, az alapanyagul szolgáló könyvsorozat rajongói egyaránt imádják.

A Trónok harca azonban egyáltalán nem volt biztos befektetés az HBO számára. Egy inkább csak szűk körben ismert, kult-fantasy regényfolyam adaptációja kosztümös, nagy költségvetésű tévésorozattá nem garantált anyagi siker. Korábbi hasonló próbálkozások (az ókorban játszódó Róma, vagy a vadnyugati Deadwood) ugyan sok tévéfüggőnek és kritikusnak elnyerték a tetszését, sajnos a nézői számok nem voltak elegendőek a sorozatok egy-két évadnál hosszabb gyártásáig. Az addigi, nem túl komolyan vehető kategóriába sorolható tévés fantasyk (Hercules, Xena) is sokakat elbizonytalanítottak a zsánerrel kapcsolatban. Az HBO azonban nagy bizalmat szavazott a Tűz és jég dala könyvek atyjának, George R.R. Martinnak, és a két showrunnernek, D.B. Weissnak és David Benioffnak. Az esetenként sok CGI-jal is dolgozó, több helyszínen (Horvátország, Észak-Írország, Izland, Marokkó stb.) forgó drámához olyan kultszínészeket sikerült megszerezni, mint a leginkább A Gyűrűk Ura első részéből Boromirként ismert Sean Bean, vagy az Alien 3-ban remekül alakító Charles Dance. Adott volt tehát a nagy költségvetés, a magas minőségű kosztümök, díszletek és kellékek, számítógépes trükkök, megfelelő színészek, és egy komplex, sok történetszállal és karakterrel operáló alapsztori. A pilot megtekintése után pedig elindult a sorozat híre szájról-szájra, blogról-blogra terjedve.

tronokharca1

A Trónok harca George R.R. Martin jelenleg öt könyvből álló, ám hét- vagy nyolcrészesre tervezett regényfolyamának, a Tűz és jég dalának adaptációja, melyből a tévésorozat előtt már néhány tábla- és kártyajáték is készült, melyek geek-körökben nagy népszerűségnek örvendtek. A sztori Westeros fantáziavilágában játszódik, ahol néhány nagy múltra visszatekintő nemesi család küzd a Vastrónért, melynek ura a Hét Királyság kollektív vezetője és a hatalom gyakorlója. A legnépesebb, és legtöbb történetfonallal rendelkező ház a Stark-család, élén Eddarddal (Sean Bean) és feleségével, Catelynnel (Michelly Fairley). Öt gyerekük van: a legidősebb, így az apja által kormányzott Észak örököse Robb (Richard Madden), a koronaherceg menyének szánt Sansa (Sophie Turner), az úrhölgyi életet megvető Arya (Maisie Williams), a különös, látnoki képességekkel rendelkező Bran (Isaac Hempstead-Wright) és a legkisebb fiú, Rickon (Art Parkinson). Velük nevelkedik még Eddard fattyú fia, Havas Jon (Kit Harington), aki szociális státuszából kifolyólag a királyság határán húzódó, jégből készült Falat őrző testvériség, az Éjjeli Őrség soraiba kér felvételt. Theon Greyjoy (Alfie Allen) is a Stark-család ősi otthona, Deres falai között nőtt fel. Theon még a történet kezdete előtt, apja lázadásának leverése után került el szülőföldjéről, a Vas-szigetekről, és effektíve a Starkok jól tartott foglyaként éli életét.

Eddard régi barátja, a birodalom ura, Robert Baratheon (Mark Addy) régi szerelme elvesztése miatti bánatát alkoholba és szeretőkbe temetve, mit sem törődik a tényleges uralkodással, trónjára pedig több család is pályázik. Ezek közül a legerősebb, a könyörtelenségéről és gazdagságáról elhíresült Lannister-família, akiknek feje, Tywin (Charles Dance) a lányát, Cerseit (Lena Headey) Roberthez adva, politikai házassággal láncolta a dinasztiát a Vastrónhoz. A családfő ennek ellenére nem elégedett: Legidősebb fia és örököse, a leginkább csak “Királyölő”-ként ismert, gőgös Jaime (Nikolaj Coster-Waldau) fittyet hány a Lannister-név továbbvitelére, és titkos szerelmi viszonyt ápol saját ikernővérével, melyből három gyerekük is születik; köztük a koronaherceg, a Robert fiának tartott, szadista Joffrey Baratheon (Jack Gleeson). A család legifjabb sarja az éles eszű, jó humorú kurafi, Tyrion (Peter Dinklage), akit Jaimet leszámítva egész családja megvet törpe léte, bohém életvitele és anyja “megölése” miatt (Tywin felesége nem élte túl, amikor Tyriont világra hozta).

A Westerostól keletre fekvő, roppant találó nevű Essos kontinensén pedig az előző királyi dinasztia utolsó két, száműzött tagja próbál az árral szemben életben maradni. A türelmetlen, erőszakos Viserys Targaryen (Harry Lloyd) megrögzötten próbál visszajutni Westerosra és visszakövetelni az őt megillető trónt. Ennek érdekében húgát, a jobb lelkű és kezdetben kiszolgáltatott, majd folyamatosan magára találó Daeneryst (Emilia Clarke) politikai frigybe adja a nomád Khal Drogo (Jason Momoa) hadúrral, katonai támogatásáért cserébe.

A legfőbb családokon kívül is vannak persze személyek, akik nagyban befolyásolják és alakítják a történet folyását. Ilyenek például a ravasz, hataloméhes királyi kincstárnok, Petyr “Kisujj” Baelish (Aidan Gillen), a kiterjedt kémhálózatot vezető Varys (Conleth Hill), a félelmetes, égett arcú harcos, Sandor Clegane (Rory McCann), a pszichopata Havas Ramsay (Iwan Rheon) vagy a bosszúszomjas, forrófejű déli nemesúr, Oberyn Martell (Pedro Pascal), és még sokan mások.

tronokharca2

A komplex, intrikákkal keresztül-kasul szőtt történetet és világát csupa tökéletlen, és ezáltal szerethető (vagy épp gyűlölhető) karakter lakja be. Kevés közöttük az igazi, tradicionális értelemben vett, morálisan megkérdőjelezhetetlen hős, közelebb hozva ezzel őket hozzánk. Maga a világ is gyökeresen különbözik a már megszokott fantasy-birodalmaktól: ugyan találhatunk itt is sárkányokat, óriásokat vagy épp mágiát, a sorozat a hangsúlyt nem ezekre, hanem a szereplők közti kapcsolatrendszerekre helyezi. Ezek hitelessé és érdekfeszítővé tételében hatalmas szerepe van az írók mellett a szinte egytől egyig kiválóan castingolt színészeknek (Peter Dinklage 2012-ben Tyrion Lannister szerepéért Emmyt, Golden Globe-ot, és még töméntelen mennyiségű kisebb díjat zsebelt be); még a sok esetben gyakran problematikus, és gyenge alakításokat nyújtó gyerekszereplők is abszolút zseniálisak. Az HBO-tól megszokott módon a sorozat nem szűkölködik erőszakos és/vagy erotikusan fűtött jelenetekben, sokak szerint azonban a Trónok harca ezeket új szintre emelte: található itt az orgiától kezdve az incesztuson és nemi erőszakon át a brutális csatajelenetekig és kínzásokig minden. Emiatt a sötét és brutális világa miatt gyakran éri is kritika a sorozatot; vannak vélemények, melyek szerint feleslegesen kegyetlenkedő és exhibicionista, mások szerint ez éppen a valóságosságot erősíti egy alapvetően fantasy környezetben. E kritikák megítélését illetően mindenki döntsön a maga ízlése szerint, az biztos, hogy az eddig a vásznon leginkább A Gyűrűk Ura-trilógia által képviselt műfaj határait jelentősen kibővítette és alakította a Trónok harca. A már említett tündérmesei karakterarchetípusokat összetettebb morális és érzelmi világú, komplexebb motivációjú személyekre cserélte az író, tolla pedig mára már hírhedt fegyverré vált: a népes szereplőgárda számában nem igen csökken, összetételében annál inkább, a karakterek ugyanis (még a kifejezetten népszerű fan favoritek is!) kis túlzással lépten-nyomon úgy hullanak, mint a legyek, George R.R. Martin világában senki sincs biztonságban. A már említett bravúros színészgárda mellett a lenyűgöző díszletek, gyönyörű eredeti helyszínek és a tévéhez képest viszonylag magas budgetnek köszönhetően a CGI is még látványosabbá és egyedibbé teszi a világot.

A Westeroson tett kirándulások hétről-hétre szegeznek egyre több embert a képernyők elé, és nem is véletlenül. Az utazás nem felhőtlen, nem mindig tetszik, amit látunk (sőt, néha bizony elborzadunk). Néha a szereplőkkel együtt sírunk, néha önfeledten nevetünk. Míg valakit az ismerős fantasy-elemek vonzanak, valakit az ármánnyal és intrikával teli, feszes történet, némelyeket pedig a szereplők és sorsuk, egy biztos: közeleg a tél, és unatkozni senki sem fog.