A József Attila Kör képregényekkel foglalkozó estjén egy nemzetközi vándorkiállítás, a ComiXconnection apropóján beszélgetett egyetemi tanár, képzőművész és vizuális művész. Fájóan hiányzott azonban egy olyan résztvevő, aki „képregényalkotóként” definiálná önmagát.

A képregényt, mint ahogy arra a beszélgetés is kitért, nehéz definiálni. (Kérdésem, hogy kell-e. Kell-e, hogy minden irodalmi diskurzust úgy kezdjünk, hogy megfogalmazzuk, mi a vers?) Ahány megközelítés és felhasználási mód, annyiféle meghatározás létezik. A képregénynek sok arca van, és maga a beszélgetés is, ahol a résztvevők radikálisan eltérő nézőpontokból közelítettek a képregényhez, erre a sokszínűségre épített. Úgy is mondhatnánk, a résztvevők a képregények – rajongói kultúráról leváló – kanonizálási lehetőségeinek egy-egy területét képviselték.

DSC_0012a

Maksa Gyula, a Pécsi Tudományegyetem médiaelmélettel és képregénnyel foglalkozó adjunktusa a képregény intézményesülését volt hivatott reprezentálni. Ám ennek a főként a nyugatra jellemző akademizálódásnak (Kanadában: University of Calgary, az USA-ban: Ohio State University, University of Florida, Belgiumban a Leuveni Katolikus Egyetem, és számtalan francia intézmény) is számos iránya létezik, melyek közül Maksa Gyula a képregényt kommunikációs formaként, saját megfogalmazásában „a társadalmi kommunikációt alakító közegként” értelmezők közé tartozik.

A képregény képzőművészeti megközelítését a 2011-es KOGART-beli Urbánus poémák című tárlat, és az anyagot feldolgozó, Berlinben megjelent kötet alkotói, Jakatics-Szabó Veronika és Rónai-Balázs Zoltán képviselték. Számukra a versképregény egy izgalmas kísérlet, és sokkal inkább műtárgy, mint vers. Az Urbánus poémák célja kettős volt, egyrészt a kortárs verseket egy olyan közegben terjeszteni, ahová az nem jut el – azaz a galériában; másrészt Jakatics-Szabó Veronika alkotásait új területen szerették volna bemutatni. A versképregények a kortárs magyar műtárgypiacon is megállták a helyüket, néhány magángyűjteményben is helyet kaptak, sőt, egy rangos külföldi képzőművészeti magazinban is publikálták őket. Az alkotók számára a képregény a kortárs vizuális kultúra egyik ága: a kortárs művészet fontos tendenciája, hogy egybemosódnak a határok különféle műfajok és formák között, a képregényt is egy ilyen fúziónak látják. Nem tartják magukat képregényeseknek – igazából az est legnagyobb hiányossága az volt, hogy aktív képregényalkotó nem volt a beszélgetők között, így az ő nézőpontjukat nem ismerhettük meg, és többször be kellett érnünk részleges válaszokkal, vagy azzal, hogy „nem tudom hogy van ez a képregényeseknél.”

Számomra mindig érdekes, amikor a képregény, mely elsődleges asszociációjában egy nyomtatott médium, másodlagosan pedig – sőt ahogy Maksa Gyula rámutat, a felnövekvő generáció számára egyre inkább – online forma, múzeumi térbe kerül, és klasszikus művészeti tárgyakkal hasonlítják össze. Hiszen a képregény kicsi és tömeggyártott, Walter Benjamin szerint bizonyára aurája sincsen – tágas múzeumi terek számára örök dilemma marad. Az Urbánus poémák esetében is azt tapasztalhatjuk, és a beszélgetés folyamán az alkotók ki is mondták, hogy ezek a versképregények elsősorban a képregény formanyelvének elemeivel kísérletező képzőművészeti alkotások. Bizonyos elemeivel kísérletező, teszem hozzá gyorsan, hiszen a példaként gyakran felhozott szóbuborékon kívül a képregény még számos elemmel operál, úgymint panel, sor, oldal, oldalpár, valamint az egész fejezet vagy történet, melyet a narratíva és a reprezentációs stratégiára egysége tart egybe (ld. Groensteen Systéme de la bande dessinée.)

Ezt a fajta, oldalra és narratív egységekre építő képregényt volt hivatva képviselni Szöllősi Géza, a képregényeket is közlő Roham irodalmi és művészeti magazin művészeti vezetője. A Roham irodalmi műfajokat övezett kortárs képzőművészettel és képregénnyel, alkotói a  Magyar Iparművészeti Egyetem frissdiplomásai voltak, akik később – és ez nem egyedülállóan magyar jelenség – a képregény médiumát hátrahagyva futottak be karriert. Baranyai Andrásra például a nemzetközi képregényes közeg is felfigyelt.

Mint Szöllősi Géza elmondta, a Roham egy funkció betöltésére született: a magazint egy kávéházi térben képzeljük el, ahol tíz perc alatt fogyasztható novellákat és vizuális ingereket kínál a betévedt vendégeknek.  Sepsi László kérdésére, hogy nevezhetnénk-e a Rohamot punk képregénymagazinnak, Szöllősi Géza azt válaszolta, hogy szerinte a hagyománytól eltérő tördelés még nem punk. Néhány társadalmi témát boncolgató képregényhez hasonlóan, amilyeneket a ComiXconnection anyagában is láthattunk, a Roham művészei is szerettek volna társadalmi-politikai arculatot adni a magazinnak, ám annak irányán nem tudtak megegyezni. Egyébként Szöllősi Géza sem tudná definiálni, mi a képregény, de ha elé raknak valamit, arról azonnal el tudja dönteni, hogy képregény-e, vagy sem. Számára a képregény narratív műfaj – de nem csak az lehet. Rónai-Balázs Zoltán szerint egy nem epikus gondolatsor is gondolati egységekből áll össze, amiket aztán képregénnyé lehet szerkeszteni, Maksa Gyula pedig nem narratív példának az egykori Jugoszláviában elkészített képregénnyé alakított Kommunista kiáltványt hozta fel.

A képregény és a narrativitás kapcsolata a csalóka magyar elnevezésből fakad, mondta Maksa Gyula. Nem csak elbeszélő és nem csak fikciós műfajok lehetnek képregények, példának pedig egyik kedvenc képregényalkotómat, az amerikai Joe Saccót említette, aki a politikai képregényriport mára klasszikusnak számító mestere.

Sepsi László kérdésére a beszélgetés résztvevői a mainstream és a független képregény kapcsolatát kezdték boncolgatni, valamint azt, hogy létezik-e kelet-európai képregény. Az egész rendezvény apropóját adó ComiXconnection vándorkiállítás egyik kritériuma volt ugyanis, hogy csak délkelet-európai független képregények kerülhettek be az anyagba. Jakatics-Szabó Veronika szerint a képregény túlzottan megosztja az embereket: bizonyos konzervatívabb csoportok eleve elutasítják a képregény bármilyen megnyilvánulását, mások pedig túl toleránsak. Józanabb és objektívebb hozzáállásra lenne szükség.  Szerinte a képzőművészetben létezik tipikusan kelet-európai karakter, de a képregényt nem ismeri annyira, hogy a kérdést meg tudná ítélni. Rónai-Balázs Zoltán a mainstream és a független közti különbséget témaválasztásban és megfogalmazásmódban látja, de nem gondolja, hogy a két felfogás között átjárhatatlan éles határ húzódna. Szöllősi Géza egyből felismerhetőnek tart egy kelet-európai alkotást: kelet-európai az a film vagy képregény, ahol a főszereplő kellemetlenül érzi magát, és ezt még szégyelli is.

Maksa Gyula a terjesztési hálózatokból való kimaradással definiálná a független képregény fogalmát, valamint ebből következően bizonyos stílusok és témák dominanciájával. Magyarországon a képregény kívül esik a könyvesboltok terjesztői hálózatán, ha meg is jelenik könyvesbolti terjesztésben, az többnyire fordítás.

A beszélgetés utolsó témája maga a ComiXconnection kiállítás volt: mit éreztek közösnek a kiállított képregényekben, kelet-európainak találták-e az anyagot, előfordult-e, hogy megrázónak találtak egy-egy feldolgozott témát. Rónai-Balázs Zoltán az iróniát és a fekete-fehérséget emelte ki – ez utóbbinak nyilván anyagi okai vannak, teszem hozzá. Maksa Gyula, aki több városban is meglátogatta a vándorkiállítást a hallgatóival két fontos aspektusát emelte ki a ComiXconnectionnek: egyrészt, hogy a könnyű fémszerkezetes építkezési állványokon kiállított installációk nagyon különböző terekben jelentek meg: Budapesten a kArton Galéria és a MüSzi, Pécsen a Nick Art & Design, Kolozsváron pedig a patinás Bánffy-palota. A hely és a környezet ezáltal az egész kiállítás eltérő jelentésárnyalatokkal gazdagodott. Másrészt Maksa Gyula hallgatóit sokszor inspirálta képregényalkotásra a kiállítás, és érdekes módon ezek a továbbgondolások a manga stílusjegyeit felhasználva készültek – pedig az anyagban egyetlen manga sem volt.

Érthetetlennek tartom, hogy Beate Wildot, a kiállítás kurátorát, aki az egész beszélgetést tolmács nélkül volt kénytelen végighallgatni a közönség soraiból, miért nem kérdezték meg a válogatás koncepciójáról, az egymás mellé rendelt művekről, a kelet-európaiságról és az egy térségbe tartozó országok eltérő képregényes hagyományairól. Bizonyára érdekes információkat tudtunk volna meg.

(Leadkép: Vuk Palibrk,  kép forrása)

POPJAK: COMIX, RoHAM, 2014.  június 5.