Május 21-én lépett fel a PARK-ban az Ocho Macho zenekar. A megszokás és természetesen a rajongók megkövetelték tőlük, hogy ha már ennyi év után új cd-vel jönnek ki, akkor bizony egy lemezbemutató koncerttel kell ezt megünnepelniük, ami előtt még Kirchknopf Gergőt, a csapat énekesét is elkaptuk pár szóra.

ocho macho

 

 Az előzenekar, a ManGoRise volt, akik egy reggae-pop beütésű zenekar, az énekesük pedig Bartha Ákos Dannona. Rendkívüli show-t hoztak össze, s nem volt egy kis rés sem a levegőben, ahol ne érződött volna az energiájuk. De térjünk vissza a címben is szereplő zenekarhoz, ami az ország egyik legfőbb és legnépszerűbb fesztiválzenekara, s a ska-reggae-latin-funk-punk műfajok keveredéséből született meg 2003-ban, vagyis idén már pontosan tizenegy éve. A koncertnek ezen kívül mégis még két indoka volt: az egyik ugyebár az átlépett tíz éves születésnap; a másik, hogy május 12-én jelent meg harmadik nagylemezük De Puta Madre címmel; az utolsó, a harmadik apropó pedig az Ocho Machóról írt könyv, ami az Ocho Camino címet viseli, és az együttes alapításától kezdve a fesztiválokon át a mai napi történetek és képek találhatók benne.

ocho macho_6

A PARK-ban, az Ocho Macho a Tragedyvel kezdett, s a Szívdobbanással fejezte be az estét. A Jó nekem címet viselő, már-már klasszikusnak mondható számukat soronként énekelte az énekes a közönséggel – azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, az egész PARK kiabálta, egyszerre, egy emberként, az „öreg raszta tanítja, everything’s all right” dalszöveget. S bár csak pár nappal a koncert előtt töltötték fel a deezer.comra a cd-t, az új számokat is úgy énekelték az emberek, mintha ezer éve ismernék őket. Ha jól érzékeltem, az új kedvenc, az új Jó nekem szám a harmadik albumról a Legközelebb hagyom lett és lesz. Nekem mindenképp.

ocho macho_1

 

Bár napközben vihar volt, esett és dörgött az ég, de valahogy a koncert kezdéséig abbamaradt, kisütött a nap, aztán jött az esti szürkület, a tömeg pedig beterítette az egész PARK területét, csak hogy részt vehessenek a lemezbemutató koncerten. Igazi közönség gyűlt össze, most senki sem állt egy helyben, mintha otthon ülne a kanapén popcornt eszegetve, hanem mindenki ugrált, énekelt és táncolt. Fények, zászlók, táblák, mégis ezeken kívül semmi csicsás díszlet, náluk tényleg a zene és a produkció a fontos. Az Irie Maffia koncerteken szokott ekkora százhúsz százalékos feltüzelt hangulat lenni, és megállás nélküli jelen lenni, hogy nincs semmi, csak az éppen adott pillanat és másfélóra, ami olyan gyorsan elszalad, hogy arra sincs időd, hogy belegondolj, tényleg egy koncert közepén vagy. Ilyen volt az Ocho Macho.

ocho macho_3
Játszott számok terén az újonnan megjelenteket helyezték előtérbe, de egy percre sem érezted kívülállónak magad, s ha nem tudtad valamelyik számot, akkor is úgy érezted, hogy tökéletesen ismered. A harmadik albumon tizenhárom dal van összesen, és mindegyik önmagát adja – optimista életszemlélet, lazaság, önismeret, hogy igenis önmagunk vagyunk a legfontosabbak az életünkben. A fiúk hűségesek magukhoz, 98,5%-ban a megszokott dinamikát hozták, a maradékban pedig az úgyszintén megszokott kicsit líraibb lassúság jellemző rájuk, de még ez sem a siratós fajta, hanem a Jó nekem szint: a Csak egy darabot és a Legközelebb hagyom képviseli most ezt a vonalat. A cd címével azonos dal, a De puta madre hozza szóba a politikát, kicsit cinikusan, őszintén, s egy álmot fest arról, hogy milyen is egy ideális ország. A spanyol erről a lemezről sem maradhat le, a Mi libertaddal, vagyis a Szabadságunkkal jön el. A Hold my star című szám az angol nyelvvé. A Képzeld el másképp című zeneszám is felkerült az albumra, amit Kowalskyval énekelnek, s amit már másfél éve hallhatunk a rádiókból is.

ocho macho_2

 

A koncert előtt viszont már csak egy igen gyors és rövid kérdésözönre volt lehetőség, így talán a mostani legfontosabbról próbáltam kérdezni az énekest, Kirchknopf Gergőt: a megjelent könyvükről.

 

Kinek az ötlete volt a könyv? Hogy jött az ötlet?

Kirchknopf Gergő: A miénk. De igazából a zenekar fotósa, aki folyamatosan dolgozott velünk, és már jó pár éve fotózta a zenekar történetét fesztiválról fesztiválra, azt gondolta, hogy ezt meg kéne írni, ezt a sok háttér-információt meg színpadi sztorit. S ebből adódóan azt mondtuk, hogy persze, csináljuk, ha ez nekünk nem kerül plusz munkába, akkor persze csinálja.

Tehát akkor minden benne lesz rólatok, az egész történet az Ocho Machóról?

Kirchknopf Gergő: Az elmúlt tíz év, ahogy született a zenekar, s főleg az, hogy ki hogyan látja – nyolc különböző ember különböző látószögből elmondja, hogy mi történt velünk az elejétől kezdve egészen mostanáig. Hihetetlen izgalmas, hogy láthatjuk azt, akik voltunk, akik lettünk, legalábbis szerintem.

Te hogyan látod magatokat?

Kirchknopf Gergő: Cseles-cseles, de benne van a könyvben, meg kell venni és kiderül! Rengeteg kép van benne, fotók, beszámolók, úgyhogy nem egy-két oldalas könyvről van szó, nem is lehet röviden egy-egy részt kivenni belőle, az egész együtt jelent valamit.

Melyik a kedvenc dalod az új lemezről?

Kirchknopf Gergő: Hú, saját? Nincs ilyen. Nehéz választani a sok gyerek közül, hiszen minden anya szereti a saját bolond gyerekét, s én is így vagyok a dalainkkal, így nem igazán tudnék választani köztük. Mindegyiket szeretem valamiért.

ocho macho_5

 

A koncertről se az ős- Ocho Macho rajongók, se pedig az újonnan a közönségbe csapódó emberek sem mentek el csalódottan. Amerre a szemem ellátott koncert után, mindenhol őszintén nevető embereket láttam, akik arcáról sütött az elégedettség és az, hogy legközelebb ugyanitt lesznek. Az Ocho Macho már csak ilyen: igazi spanyolos lendület, szerethetőség, akiket ha egyszer megismersz, már soha többé nem fogod tudni elfelejteni őket.