Hazánkban járt az izraeli filmrendező Navot Papushado, a Csúnya, gonosz bácsik díszbemutatóján. A filmet Aharon Keshalesszel együtt jegyzi, akivel közösen hozták tető alá a pár éve bemutatott Veszettség című horrort is. A rendezvényen tiszteletét tette Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete is, aki meglepő közvetlenséggel és örömmel nyitotta meg az estét. Beszédében elmondta, hogy mennyire boldog, hogy az izraeli filmben végre elindult a műfaji útkeresés, kilépve a hagyományosan társadalmi jelenségekre reflektáló kötelékekből.

A Csúnya, gonosz bácsik cselekményét vizsgálva azt hihetnénk, hogy a pedofil gyerekrablóról szóló thriller ugyancsak valós társadalmi problémát dolgoz fel, így kapcsolódva az eddig meghatározó tendenciákhoz. A rendező azonban a közönségtalálkozón elmondta, hogy a történet inkább morális kérdésekre utaló metaforaként értelmezendő.

A film igazi hírnevét az hozta meg, hogy az esztétaként is működő Quentin Tarantino a „2013-as év legjobb filmjeként” glorifikálta a tavalyi, dél-koreai Busan filmfesztiválon. Nem meglepő tehát, hogy a mű nem titkolja tisztelgését Tarantino, illetve a Coen testvérek recepciója előtt. A fekete humor, az agresszió abszurd ábrázolása és a karakterformáló dialógusok az amerikai posztmodern film nagyágyúit juttathatják eszünkbe, ám a rendező bevallása szerint Hollywoodon kívül a kortárs dél-koreai filmek is ihlető hatással voltak rá – elsősorban az agresszió és a kínzások naturalista ábrázolása, azonban konkrét idézetek is fellelhetőek, mint például az Oldboy fogvatartás motívuma, vagy az I saw the Devil bosszúálló ámokfutása.

bigbadwolves1

A film látszólag a wrongly-accused-running-man thriller-tematikára épít, de a megszokottól eltérő formában. A thriller-tematikát felülírja a kínzássorozatok grafikus sokkja és az azokat megszakító teátrális, már-már sitcom-gegekbe hajló komikus dialógusok. A torture porn- és vígjátékelemek mégsem alkotnak organikus fekete humor-egyveleget. A kínzás szekvenciái és az azokat feloldani hivatott vicces szövegek inkább kényszerű egymásra válaszolgatásként próbálják megtartani az egyensúlyt, teljesen eltávolítva a nézőt a bűntény megoldásának folyamatától. Ennek függvényében a filmvégi csavar sem heurisztikus élmény, pusztán egy nagyon sötét és nyomasztó kijelentés. Ezt hatványozza az a probléma is, hogy a film a morális felelősség és döntéshozás problémáját olyannyira lebegteti, hogy rendkívül nehézzé teszi a nézői azonosulást. A cselekmény kimenetelét nem átéljük, inkább csak elfogadjuk.

A befogadói azonosulás problémája ellenére a film Izraelben rendkívül jól szerepelt a kasszáknál. Talán Quentin nem is túlzott olyan nagyot?