Az Henri de Toulouse-Lautrec litográfiáiból látható budapesti kiállítás egy utánozhatatlan zseni munkáit tárja a nagy nyilvánosság elé, a hatvanas évek óta először. A Szépművészeti Múzeum rendkívül gazdag gyűjteményéből összeálló tárlat elénk varázsolja a XIX. századi Párizs pezsgő éjszakai világának életképeit a francia mester tolmácsolásában, akit az abszint után a nyomda szaga vonzott a legjobban. 

slide_lautrec

Henri de Toulouse-Lautrecet (1864-1901) többé-kevésbé mindenki ismeri. A Szépművészeti Múzeum nemrég nyílt kiállításán a látogató megtekintheti a művész munkásságának jelentős részét kitevő, a sokszorosító grafika eljárásával készülő litográfiákat. Lautrec nagy érdeklődéssel fordult a bohém életmód, a szórakozás, a művésztársadalom életének ábrázolása felé. Kedvelt témája volt a montmartre-i bordélyházakban önmagukat felkínáló nők mindennapjainak bemutatása, emellett erős késztetést érzett a párizsi mulatók legizgalmasabb figuráinak, és a színházak kiemelkedő színészegyéniségeinek megörökítéséhez is. Nagy mestere volt a pillanatnyi érzések megragadásának, amihez komoly lélekelemző képesség, a másik lelki világába való belehelyezkedés tehetsége szükségeltetik.

A művész zsenialitása leginkább figurái arcberendezkedésének ábrázolásában érhető tetten. Érdemes megfigyelni, hogy milyen páratlan kifejezőerővel, pontossággal volt képes megragadni, néhány vonallal, folttal kifejezni szereplői egyéniségét. Figuráinak arcvonásai nem egyszer a karikatúrákat idézik. Jó példa erre az a fekete-fehér litográfia, amely Ida Heathet, egy külföldi előadót mutat be: profilból látjuk arcát, amely leginkább egy disznóra emlékeztet. Az Angol úr a Moulin Rouge-ban c. színes litográfián mind a férfi, mind a két hölgy vonásai sok mindent elárulnak: a lányok orra itt is disznóorrszerű, szemeik nagyon apróak, ravaszak, szemöldökük merészen ível felfelé, s mindezt csupán egy-egy vonással jelezte a művész. A férfi testtartása is kifejező: a két nő felé dől, ami azt mutatja, hogy komolyan érdeklődik irántuk, szemöldökei sajnálatra méltóan konyulnak lefelé, szemei vágyakozóak, reménykedőek.

The-Englishman-At-The-Moulin-Rouge

A Divan Japonais (1893) az ismert zenés kávéház életébe enged bepillantani. A képen Jane Avril, a közkedvelt táncosnő látható feketében, mellette Éduard Dujardin író, kritikus, a bal felső sarokban pedig Yvette Guilbert, aki szintén nagy népszerűségnek örvendett a mulatók vendégeinek körében. Avril büszkén húzza ki magát, karját kihívó mozdulattal csípőjén pihenteti, az író pedig érte áhítozik, ez arcáról, kissé görnyedt, már-már meghunyászkodó testtartásáról jól leolvasható. A táncosnő Yvette Guilbert-t mindig fölényesen hátraszegett fejjel, büszke, egyenes tartással ábrázolta, és persze az állandó tartozék, az attribútumként szolgáló hosszú, fekete kesztyű sem maradhatott el. Ezekből az apró jelzésekből a figyelmes néző sok mindent kikövetkeztethet az alakok személyiségét illetően.

Lautrec külön sorozatot szentelt a bordélyházak világának bemutatására Elles (Lányok) címen. Mosakodó nő című litográfiáján egy félig meztelen hölgyet láthatunk, az Ülő bohócnő egy leszbikus táncosnőt, Mademoiselle Cha-U-Kaót ábrázolja szétvetett lábakkal. A Fésülködő nő merészen kivágott, sokat mutató ruhában látható, ezt hangsúlyozza is az alkotó. Az Ébredés című képen az ágyban fekvő lány napja nehezen indul, valószínűleg már igen késő lehet.

Elles--Cha-U-Kao,-Chinese-Clown,-Seated

Megjelenik a madame a szobában; mindkettejük alakja nagyon merev, szoborszerű, ami arra utalhat, hogy érzelmeiket, egyéniségüket háttérbe szorítva kell a férfiak vágyait szolgai módon kielégíteni, ezzel keresve meg a mindennapi betevőt. Az Ezek a hölgyek az ebédlőben (1893-1895) című olajképen a nyilvánosház lakói összeülnek kibeszélni ügyes-bajos dolgaikat. A negyedik személy csak a tükörben látható, az ő arca a legeltorzultabb, szinte már állatias, olyan emberé, aki csak az ösztöneinek él. A másik három hölgy egykedvűen üldögél, a középső talán épp beszél, bal karjával gesztikulál, a többiek pedig unottan hallgatják. Közel hajolnak egymáshoz, hogy lehetőleg senki ne hallja, miről szól a társalgás.

A művész talán kevésbé ismert témái közé tartoznak azok a művei, amelyek a természetet, az állatokat ábrázolják (például A zsoké, 1899). Lautrec a tájat nem szerette önmagában ábrázolni, mert mint mondta, „[c]sak az emberi alak létezik, a táj csak kiegészítő, és nem is lehet több – aki pusztán tájképfestő, az vadember”. Az idézetből is tisztán kivehető, hogy őt elsősorban az egyes ember személyisége érdekelte, azt próbálta feltérképezni és átadni megfigyeléseit művein keresztül.

A kiállítás nagyon jól felépített, gazdag anyagot tár elénk időrendben, a képeket témakörönként (A mulatók sztárjai, Külföldi előadók, Elles, Színház, A szabadban, Barátok között stb.) csoportosítva. Néhány korabeli videofelvétel is gazdagítja a tárlatot, amelyen meg van örökítve Loie Fuller, egy amerikai táncosnő is, aki jellegzetes szerpentintáncával írta be magát a történelembe. A párizsi éjszaka nagy sztárjai korabeli fényképeken is megelevenednek. A torkosabbak pedig egy abszintba mártott kockacukrot is magukhoz vehetnek az ajándékboltban.

A kiállítás augusztus 24-éig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.

A fotók a múzeum és a Toulouse-Lautrec Foundation honlapjáról származnak.