A magyaros szakhét egyik izgalmas programja volt a Debreceni Egyetemen a KULTOK III. Afterja, amely a Freakshow címet viselte, és  témájában is kapcsolódott a március végi KULTOK konferenciához, mely a populáris kultúra medialitását vizsgálta, hiszen mint ahogy a Facebook-eseményben is írják: „A freakshow-k hagyatéka szinte minden művészeti ágban megjelent, a képzőművészettől a képregényeken és filmeken át a könnyűzenéig.”

Bizonyára voltak az érdeklődők között olyanok, akik pontosan tudták, mit takar a Freakshow cím, és voltak, akiknek csak az est végére állt össze a kép. A vendégek Gaborják Ádám irodalomkritikus, JAK-elnök, Győrffy László képzőművész és Szabó Orsolya médiakutató voltak, a moderátori szerepkörben pedig Sepsi László írót, filmkritikust hallhattuk. A résztvevők először közös erővel próbálták definiálni a freak fogalmát, kaptunk hozzá bőven vetített képi anyagot: a múltat a háromlábú férfi és a töppedt ikerszarkómás úriember, a jelent a világ legnagyobb szilikonmentes mellű nője képviselte. A befogadói pozíció szempontjából felmerült, hogy aki elmegy egy freakshowra, az háromféle érzést él át fokozatosan: először a borzongást, hiszen ezek többnyire nem esztétikus látvánnyal bíró emberek, aztán a szánalmat, végül pedig a megkönnyebbülést, hogy nem ők vannak ilyen helyzetben. Gaborják elmondta, semmi örömet nem talál a témában, de mivel kortárs populáris kultúrával foglalkozik, így próbálja megérteni.

kultokafter_1

Szóba került dokumentum és fikció különbsége, hiszen fiktív torzszülöttek is akadnak szép számmal (például a fidzsi „szirén”). Győrffy szerint a túlzás ereje gyakran elviszi a látványt, míg Szabó Orsolya bevallja, rá zsigeri hatással van az egész, rosszul lesz tőle. A Kennedy család kutatójaként JFK boncolásáról készült képekkel is szembesülnie kellett, és máig nem tudta megszokni azt a felvételt, amelyen az elnök agya folyik ki a boncolás után, míg a lövések után készült képeknél nem érezte ezt.

Sepsi a definíció tökéletlenségére hívta fel a figyelmet, hiszen hogyan tudjuk megállapítani a freakség határait? Mikortól beszélünk freakekről? Egy vak ember önmagában nem freak, csak ha törpe is? Mennyit kell levágni egy karból, hogy gazdája freak legyen? A nagyon kigyúrt Schwarzi freak? – röpködnek a nehezen megválaszolható kérdések a beszélgetés során. A freak-diskurzus kialakulását a 19. század derekára tehetjük, akkor vált a korabeli szórakoztatóipar népszerű ágává, de sokat változott azóta. Győrffy behozza a képbe a fiziognómiát, amely ránézésre segít eldönteni, hogy ki a rossz és ki a jó, a mesékben is egyértelmű a képlet. Ezt a romantika igyekezett felülírni, Quasimodo például tök jó fej, pedig csúnya és egyértelműen freak. Marilyn Manson óta idézőjelbe került a fogalom, hiszen ő mesterségesen „freakesítette” magát csoffadt teste és színes kontaktlencséje segítségével, még ha az legendának tűnik is, hogy kioperáltatta néhány bordáját. Ez az imidzse része, akárcsak Lady Gagának, aki viszont már egyáltalán nem freak, és az üzenete is teljesen más. Gaborják szerint Manson a 19. századi dekadencia kultúrájára utal vissza, és fullba nyomja a kretént, míg Lady Gaga helyreigazítja és legitimálja a freaket azzal, hogy azt üzeni, ő nem freak, hanem ember. Napjaink önkéntes freakjei a teletetovált vagy láncokkal teleaggatott emberek, de a torz törpék nem azért lettek azok, mert freakek akartak lenni, nem volt meg nekik a választás lehetősége.

kultokafter_4

Ezután rátértünk Tod Browningnak, a Lugosi-féle Drakula rendezőjének híres filmjére, a Freaksre, amelyet annak idején be is tiltottak. Különlegessége, hogy szereplői valóban freakek. (Míg például a többnyire emberszörnyeket játszó Lon Chaney nem volt freak, csak a szerep kedvéért kötötte el a karját vagy torzította el az arcát.) A történetben a freakek alkotják minden testi torzulásuk ellenére a jókat, míg a két ép, egészséges, esztétikus küllemű szereplő, a műlovarnő és az erőművész sötét lelkű gonoszok. A sztori szerint a főhős törpe, aki egy vagyont örökölt, feleségül akarja venni a műlovarnőt, aki azonban erőművész szeretőjével meg akarja ölni a törpét a vagyonáért. Meg is néztünk egy részletet a filmből. Felmerült, hogy a freak identitáshoz mennyire kötődik a házasság élménye vagy annak hiánya, hiszen a magányos freak története tragédia, míg a freak közösség egyfajta alternatív kultúra. Sepsi szerint ma az a jó recept, ha sikerfilmet akarunk, hogy szerepeltetni kell benne törpét. Ha a Trónok harcára és a Hobbitra gondolunk, el kell ismernünk igazát.

Majd Győrffy László vette át a szót, aki képzőművészeti szempontból vizsgálta a freakséget. Körbejárt a Szkholion egy régebbi száma, amelyet Győrffy illusztrált, és a címlapon is az ő levágott, stilizált feje látható. (Jómagam ekkor döbbenek rá, hogy Győrffy illusztrációja gazdagítja ezen lapszámban megjelent novellámat is.) Győrffy művei a Modemben is láthatók voltak a Halálos természet című kiállításon. Ő is vetít szokatlan képeket, van itt minden: óriás transzvesztita, gyermekbénulásos, törpe, groteszk, központ nélküli testek, szokatlan helyen felbukkanó nemi szervek, stilizált kitömött róka – hogy csak a könnyebben értelmezhetőeket említsem.

Sepsi a nemi szervek és a freak kapcsán hozott be egy érdekes párhuzamot, talán azért is, mert elmondása szerint este Freudot olvasott: „A nemi szervek látványa mindig érdekes, de sosem szép. Akár a freakshow: nem szép, mégsem tudja levenni róla az ember a szemét.”

kultokafter_3

Ezután a sztáripar szerepét kezdték a beszélgetők elemezni, a freak és határterületei, a sztárkultusz és az általa generált szubkultúrák viszonyait. Szabó Orsolya szerint mindennek van egyfajta karneváli szerepe; a sztárok dekoltázsból kivillanó mellbimbói, vagy ha „elfelejtenek” bugyit venni, az mind egyfajta látványossággá teszi őket a média számára. A testük kerül a középpontba. Gaborják vitatta ezt a karneváli szerepet, a testről korábban is volt szó, csak másképp zajlott a diskurzus, viszont annak mindenképp volt vallási, szakrális szerepe. Szabó Orsolya nem akarta erőltetni a karneváli szerepet a sztárkultusz kapcsán, de szerinte figyelembe kell venni azt a kettősséget, hogy az egésznek van egyfajta tabloid és vallásos jellege.

Ismét képek. Kim Kardashian terhessége kapcsán a sztárok „freakesedése” új kontextusba kerül. A furán hízó nő eltorzult feneke is egy terhes nő hasára hasonlít, tűsarkútól bedagadt, formátlan bokája premier plánban kerül elénk egy olyan példaként, amelyen a média akár napokig elcsámcsog. Sok sztár külseje torzul el az ellenkező céllal vállalt plasztikai műtéteknek „köszönhetően”, jó példa erre Mickey Rourke, akinek előtte-utána állapotára is rácsodálkozhattunk. A drogok és az alkohol is torzítják a sztárokat, és karrierek dőlnek miatta romba, mint az ígéretesen indult Lindsay Lohané például vagy Charlie Sheené, akit viszont pont botrányai miatt kapott fel az internet. Kate Mosst pedig leromlása után Marc Queen érdekes szfinxként alkotta meg egy műalkotásában.

Újabb hangsúlyok is képbe jöttek a közönség kérdései nyomán. Szóba került, hogy az emberek hajlamosak morális felsőbbrendűséget tulajdonítani a rokkantaknak, hiszen olyan bátrak, pedig ők is olyan emberek, mint a többiek. Egy provokatív film kapcsán, amelyben rosszindulatú mozgáskorlátozottak szerepeltek, felmerült: “meddig mutathatsz egy mozgáskorlátozottat gecinek?” Miért van az, hogy a „normálisra” operált freakek első útja valamilyen show-műsorba vezet? Miért van az, hogy a melleltávolított nők Facebook-oldalát letiltotta a közösségi oldal, holott a képeken pont az a testrészük hiányzott, ami miatt letiltották? Mennyire állja meg helyét az az állítás, hogy a felszabadult haláltáborok is egyfajta freakshow-vá váltak? Megannyi izgalmas kérdés, amelyre az idő lejárta miatt már nem kaptunk kimerítő választ, de jobb is így. Mindenki maga kereshette meg így rá a saját válaszát.

KULTOK III After: FREAKSHOW.  Debrecen, 2014. május 8.

Fotók: kulter.hu

A KULTOK III:  A populáris kultúra medialitása című konferenciáról (2014. március 28-29.) szóló tudósításainkat az alábbi linkeken érheted el:
1. nap : Feminizmus és  a kettes villamos

2. nap: Bestselfie és slamseller