Az inárcsi Kb35 Társulat diákszínjátszóból nőtte ki magát felnőtt csapattá, amelyik évről évre izgalmas előadásokat készít. A társulat emblematikus tagja Boda Tibor, aki Camus: A bukás című kisregényét is színpadra állította az évadban. Mohácsi János adóbevallásáról pedig olyat tud, amit csak kevesen.

(Bukás, Fekete Attila képe)

(Bukás, Fekete Attila képe)

Boda Tibor: A bukás terápiás munka volt: kíváncsi voltam, hogy egyedül, minden segítség nélkül meg tudom-e csinálni. Meghúztam Camus kisregényét. Nem volt hozzá rendező, se semmilyen külső szem. Fontos volt, hogy egyedül össze tudjam hozni úgy, hogy minőségi munka legyen, meghívják fesztiválokra, ide-oda. Engem terhel minden felelősség. Ha működik, vállon veregetem magam; ha nem, akkor nekem kell eldönteni, hogy átalakítok-e valamit a visszajelzések mentén. Most úgy érzem, hogy betöltötte a funkcióját, mármint olyan értelemben, hogy kiderült számomra, hogy végig tudom-e csinálni, és ki merek-e egyáltalán állni vele emberek elé. Korábbi színjátszós élményeim minden esetben a közegről, emberi kapcsolatokról, kompromisszumokról, egyáltalán: közös alkotásról szóltak. Itt viszont minden esetben önmagammal kellett megvívni a kreatív vitákat… és hát ennél magányosabb érzést azóta sem tudok elképzelni.

(Bukás, Fekete Attila képe)

(Bukás, Fekete Attila képe)

Régóta játszol, különböző fesztiválokon számos díjat nyertél, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen harmad-negyedéves színészhallgatókkal játszottál együtt. Milyen szakmai terápiára volt szükség ezek után?

Az ötlet több éve ott van bennem, még az előtt megszületett, hogy Kovács D. Dani hívott volna a Gyévuska vizsgájába, együtt játszani Király Daniékkal, ami nagyon jóleső visszaigazolás. Nagyon jó meló volt, nagyon élveztem. A terápia nem annyira szakmai, inkább magánéleti eredetű. A magánélet padlóra tudja küldeni az embert rendesen. Úgy alakult, hogy egyedül maradtam és ezzel kezdeni kellett valamit. Persze volt bennem bizonyítási vágy is. Több rendezővel volt produktív, szakmai összekülönbözésem arról, hogy mennyi elég a színpadon, mennyi sok. Veled is dumáltunk erről, mikor a Mulatságot csináltuk. Korábban is, meg azóta is sokszor jött elő, hogy mennyire bízom magamban, mennyire nem. Azt is sokszor éreztem, hogy vissza vagyok fogva olyankor, amikor van még patron. Ki akartam próbálni, hogy milyen, amikor a saját magam revizora lehetek. De ha nem megyünk szét a barátnőmmel, a Bukás biztosan nem készül el. Ahhoz az kellet, hogy egyedül maradjak.

Gyévuska

(Gyévuska)

Legalább tíz éve volt, hogy először olvastam a regényt. Európa diákkönyvtáras kiadás: Közöny és A bukás, a két Camus mestermű, amelyek közül gyakorlatilag az egyik magyarázza a másikat. Ami a Közönyben a cselekmény szintjén ott van, az A bukásban magyaráztatik meg. Akkor nem volt meg ez a magánéleti rárímelés, de már akkor megfogott, hogy nagyon hasonlóan gondolkozom a világról, mint az ügyvéd. Aztán ez erősödött az évek során. Amikor ülök veletek szemben és lököm a sódert az önzőségről, önzetlenséggel kapcsolatos csapdákról. Hogy mi alapján jó vagy rossz ember valaki. Hogy meddig tudom manipulálni magam és hazudni magamnak arról, hogy én önzetlen vagyok, a közösségért vagyok, embertársaimért vagyok, közben meg így vagy úgy, de magam felé fog hajlani a kezem.  Egy példa, ami nincs benne a darabban: Teréz anya. Azért áldozta be az életét, hogy embereknek segítsen, hogy jótékonykodjon. Az emberek voltak számára ilyen nagyon fontosak, vagy az ő belső szükséglete volt ilyen erős, hogy jónak érezze magát?  Az embernek van egy képe magáról: „én jó fiú vagyok”. Aztán az élet tükröt tart elé, egy konkrét helyzetben megmérettetik és könnyűnek találtatik. Amikor ezen rajtakapja magát, akkor már nem tudja úgy szeretni önmagát többé. Nem sikerül, akárhogy próbálja is. És ebbe bukik bele. Furcsa paradoxon. Mint mikor kérdezik a barátok előadás után, hogy sikerült a Bukás? Jó nagyot buktál?

Hiteles és őszinte előadás lett belőle, ettől a végén a figura beleőrülése a paradoxonba még merészebb színészi vállalás.

Nem is biztos, hogy az a része tökéletesen megvan, nem is biztos, hogy az a járható út. Erről Béres Minki is mondott jókat és Benkő Ági is. Fogok még rajta dolgozni ezen gondolatok mentén. Lehet, hogy nem fogja ezt az utat végig bejárni ez a kezdetben mosolygós, öltönyös, hátranyalt hajú ügyvéd pasi. Lehet, hogy jobban a közönségre fogom bízni a kérdések kitárgyalását, a sarkalatos pontokat lehet, hogy együtt kell majd megkeresni. Talán T.I.E.-s előadás lesz belőle. Lehet, hogy ez kell a megőrülés helyett. Játék közben egyébként én is abban fáradok el leginkább. A közepe viszont teljesen én vagyok, úgy, ahogy Camus leírja, arról jelenlegi életszakaszomban harmincegy évesen én sem gondolkozom nagyon máshogy.

Most annyi minden más is van, ami jobban érdekel. Két saját projekt, az egyik a Visszajátszás című film szobaszínházi verziója Jobbágy Katával és Bárnai Péterrel, a másik Viktor Pelevin T című regényének adaptálása. Mindkettőt idén szeretném megcsinálni. Nem akarok most egyedül lenni, egyedül próbálni. Szeretem a  trainingspotosokat, az inárcsiakat, most velük is dolgozunk új anyagokon.

(Szeret-szület-hal, Fekete Attila képe)

(Szeret-szület-hal, Illés Csaba képe)

A Trainingspottal legutóbb Kiss Judit Ágnes veresiből készítettetek előadást.

Igen, az a címe, hogy Szeret-szület-hal, ezt játsszuk még az évadban néhányszor. Most pedig Szegezdi Róbert rendez egy Moliere-átiratot; a Tudós nőket játsszuk majd Okosok címen. Az első vígjáték, a több mint öt éves társulat életében. Ugyanakkor a csoportot ismerve kizártnak tartom, hogy az előadás vegytisztán komédia lesz, és hát nem is ez a cél. Az viszont biztos, hogy nagyon itt van már az ideje egy ilyen cuccnak, mert többen a csoportból ki vannak éhezve az öniróniára, és általában a minőségi nevettetésre. Szerény véleményem szerint egy olyan társulat számára, amely mindig belemenős témákat boncolgat, illetve amelyet rendre betalálnak a komor hangulatú, provokatívabb témájú anyagok, az új előadás borzasztó fontos tapasztalat, és nagy kaland lesz.

Mit játszol az Okosokban?

Gyakorlatilag egy Oronte 2-t. Egy önérzetes, „hatalmas költő vagyok, dicséred meg a verseimet” figurát.  A Moliere-féle Tudós nőktől elég messzire kalandoztunk szerencsére. Várom már, hogy készen legyünk és játsszuk.

(Titanic vizirevü, Fekete Attila képe)

(Titanic vizirevü, Fekete Attila képe)

 Elmondod a Mohácsi János-os történetet?

Az inárcsiakkal már 2013 eleje óta foglalkozunk a Titanic vízirevüvel. Az elején nem húzta meg Tasnádi szövegét Szivák-Tóth Viktor, az egyik vezetőnk.  Ez nem koncepció volt, el volt havazva, nem volt rá ideje, ezért aztán a teljes szöveggel dolgoztunk. Sokkal összetettebb volt, két felvonásban játszottuk, énekekkel, mindennel együtt.  A 2013-as inárcsi Színkavalkád Fesztiválon volt egy munkabemutatója. Akkor állt össze, sok volt a szöveg, birkóztunk vele. Aztán Viktor megvágta a szöveget és kialakult egy második szereposztás. Az elsőben a főbb szerepeket (Ritter Dénest, Babetta Bélát, a polgármestert) korábban egy másik inárcsi csoportból a társulatba került fiatalabb játszók csinálták. Több néző ezt a szereposztást szerette jobban, ugyanis ebben a verzióban sokkal erősebben érvényesült a szöveg humora. A második szereposztásban mi, az idősebbek játsszuk, én vagyok a főszereplő, Viktor lett Babetta Béla — eléggé fajsúlyos a második felvonásban–, a polgármester pedig Ordasi Gábor. Ettől máshová helyeződtek a hangsúlyok. Hangulatát, jellegét tekintve két különböző előadás született. A második szereposztást vittük a balassagyarmati XXXIV. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokra. Ezt a verziót többet is tudtuk nyüstölni. Úgy alakult, hogy lett lehetőségünk több időt hagyni neki, ettől jobban össze is állt. Érettebb anyag született a munka miatt is, illetve attól a tapasztalattól, amivel az idősebb játszók rendelkeznek. Ezt vittük Balassagyarmatra, ahol ott volt a szakmai zsűriben Tóth Zsuzsanna, Solténszky Tibor és Regős Jancsi bácsi mellett Mohácsi János is. Arany minősítést adtak a Titanic vízirevünek, és a legjobb előadásért járó fődíjat. Viktor és én „kiemelkedő színészi párbaj” díjat kaptunk.  Nekem ez nem kis meglepetés volt. A próbafolyamat során voltak belső harcaim, hogy miért így nyúlunk az anyaghoz. Maradjunk annyiban, hogyha én rendezem, egész máshogy nézett volna ki.

(Titanic vizirevü, Fekete Attila képe)

(Titanic vizirevü, Fekete Attila képe)

Kiemelkedő rendezői párbaj is lehetett volna…

Ja, nem, ez Viktor rendezése. Mostanra már nagyon tudja, hogy mit akar vele, és a történések is őt igazolták. Mind a négy zsűritag nagyon pozitívan nyilatkozott az előadásról, Mohácsinak különösen tetszett. Odajött hozzánk, mondott nekünk külön is néhány szót. Többeknek személyesen gratulált. Aztán elkérte a Kb35 Közhasznú Egyesület adószámát és azt mondta, hogy az adója egy százalékával minket fog támogatni. Érted, a Mohácsi János, aki azért a magyarországi rendezők krémjébe tartozik! Gondolkozom sokat, hogy mi lehet a titok. Jó és összetartó csapat vagyunk, mindent meg tudunk beszélni. Tisztázottak a státuszok, szabadon dönthetünk az anyagokról, amikkel dolgozunk. A Titanic vízirevü sokkal inkább humorosra van írva, mint amennyire mi vígjátékként játsszuk. Tasnádi frenetikusan vicces helyenként, ehhez nagyon ért. Ennek ellene menni, és megkeresni ezeknek a vidéki figuráknak az igazságát, mélységét, jó döntés volt. Fontos visszaigazolás az is, hogy Regős Jancsi bácsi szervezett nekünk kapolcsi fellépést. Visszük a Titanic vízirevüt a Művészetek Völgyébe! Jönnek a győriek is – a RÉV Színházi és Nevelési Társulat, akikkel összecimboráltunk Balassagyarmaton – a Zakkant című Rosencrantz és Guildenstern halott-adaptációval. Ott lesz a szintén ezer szállal Inárcshoz kötődő Herman Flóra egyszemélyes Sörgyári capricciója és én játszom a Bukást is. Nagyon félek és kíváncsi vagyok, hogy szabadtéren hogyan fog megélni.

(Titanic vizirevü, Fekete Attila képe)

(Titanic vizirevü, Fekete Attila képe)