Az újonnan megnyílt Akvárium Nagyhalljában minden héten a magyar könnyűzenei élet legismertebb zenészei lépnek színpadra, a nagy bulikból pedig a lassan már világhírű Quimby sem maradhatott ki. Az együttes május elsején igyekezett majális hangulatot teremteni, több-kevesebb sikerrel.

_RPF4555

Egy Quimby koncertet mindig óriási lelkesedéssel vár az ember, több okból is. Egyrészt azért, mert a zenekar bokros teendői miatt nincs sok belőlük. Másrészt azért, mert ha akad koncert, arra be is kell jutni. Ez pedig nem egyszerű feladat, mert a jegyeket mindig gyorsan elkapkodják a lelkes rajongók. Idén tavasszal az együttes a Teátrum turnéval járta be az országot, ezért hosszú idő után ez volt az első olyan fellépésük, ahol táncolni, bulizni is lehetett volna a különleges dallamokra.

_RPF4655

Bár a kezdést az Akvárium honlapján fél tizenegyre ígérték, még szerencse, hogy hamarabb érkeztem. Örömmel nyugtáztam magamban, hogy egyelőre nincsenek is sokan, úgyhogy kényelmesen besurranhattam az emberek között a színpadhoz. Ahogy körülnéztem, egyből bizalmatlanság fogott el; a megszokott lelkes tizen- és huszonévesek helyett békés harmincasok és negyvenesek nézelődtek kéz a kézben. Sőt, közvetlenül a kordon előtt még egy nyolc év körüli kisfiúra is felfigyeltem. (Ő egyébként annyira egyedülálló volt, hogy az est vége felé még a színpadra is felhívta a figyelmes frontember, hogy kényelmes helyzetből élvezhesse a Turning to the blue-t .) Nem vagyok előítéletes, biztos voltam benne, hogy az idősebb generáció is meg tud őrülni a kedvenc zenekarának dalaira. Sajnos ez a feltételezésem nem igazolódott be.

_RPF4717

Kiss Tibiék már tíz után tíz perccel elindították az estét az Elvisz a széllel. Mindenki csak bólogatott a ritmusra, én pedig meglepődve tapasztaltam, hogy még az Ultravalóra és a Ventilátor Bluesra sem mozdultak meg az emberek. A koncert első energikusabb pillanata Varga Livius előrelépésekor született meg, aki a Hoppával végre elkezdte felrázni a végletekig passzív hallgatóságot. Sajnos, mikor az együttes legkarizmatikusabb tagja visszatért az ütős hangszerek mögé, a közönség is visszazuhant abba a mély álomba, amelyben addig volt. Ez a periodikusság jellemezte az egész koncertet. Voltak olyan üdítő pillanatok, mint Kárpáti Dódi Unbekannte schmerzen-je és Livius Leszek ma én a tiéd-je, de mintha Kiss Tibi nem lett volna ott lélekben. Így pedig a zseniális számok előadása sokszor vérszegény maradt.

_RPF4576

Az este második felére szerencsére oldódott a hangulat. Úgy látszik, a jobbnál jobb dalok ellenére a közönséget még most is csak olyan ronggyá játszott slágerekkel lehet motiválni, mint az Autó egy szerpentinen, és a repertoárba nemrég visszavett Most múlik pontosan. A Quimby egy hiánypótló setlist-tel készült erre a napra; bár nagy hangsúlyt kaptak a Kaktuszliget számai, a korábbi albumok nagy sikereit is mind beillesztették az este programjába. Végül a visszatapsolás után felszabadultak az emberek. A Kivándorló blues-ra, a Magam Adomra és a Sehol se talállakra már a leglustábbak is táncra perdültek.

_RPF5045

Szomorú, hogy így sikerült ez a koncert, mert az új album alapján egyértelmű, hogy a Quimby-nek még mindig van mondanivalója, de mintha az egyre minőségibb zenéléssel párhuzamosan elveszett volna a szenvedély az együttesből. Hiányzik a régi Quimby. Eltűrnék több hibát, ha cserébe újra felrobbanna a színpad. Persze a felelősséget nem háríthatjuk teljesen a zenekarra. Olyan volt ez az este, mintha a Teátrum turné közönsége kötelességtudóan eljött volna a kedvenc együttese előadására, de attól már zavarba jöttek, hogy itt nem ülve kell hallgatni a filozofikus-elszállós nótákat. Ezt a gyanúmat erősíti a tény is, hogy a cseppet sem diákbarát jegyár ellenére már napokkal a koncert előtt elfogyott az összes. Az első dal után Varga Livius világított rá arra a paradoxonra, hogy ők még a munka ünnepén is dolgoznak. Sajnos tényleg ez történt: több volt a munka, mint a szórakozás.

Fotók: Pozsonyi Roland

Tekintsétek meg a koncertről készült többi fotót is!

[portfolio_slideshow id=16371]