Be nem krepálhatok
(Je voudrais pas crever)

Be nem krepálhatok
Nem látva Mexikó
Fekete ebeit
Álmatlan hunynak ott
Se trópust felfaló
Majmot seggük virít
Se ezüstpókokat
Buborékfészkükön
Be nem krepálhatok
Nem tudva hogy a hold
Mely bélásmaszkot hord
Talán csak egy sarló
A napfény hideg-e
A négy évszak pedig
Valóban négy-e csak
Míg próbát nem teszek
A nagy bulvárokat
Köntösben járni be
Szemem nem látta meg
Kanálisok szemét
Nem tettem farkamat
Bizarr zugokba se
Be nem végezhetem
A lepra elkerült
S a hét ragály melyet
Az ember ott kap el
Nem fájna rossz se jó
Ha és amennyiben
Tudnám hogy kóstoló
Belőlük jut nekem
Meg aztán mindazok
Amit csak ismerek
Amit csak bámulok
Tudok és kedvelek
A zöld tengerfenék
Hol algatánc kering
Fodros föveny fölött
Június csípte fű
A föld mely szikkadoz
Szagos fenyőtoboz
S a csók, ha záporoz
Ezé-azé talán
Szépségemé no lám
Mackóm, én Ursulám
Be nem krepálhatok
Míg tönkre nem kopott
A szája szájamon
Teste kezem között
A többi nézve csak
Aztán egy szó se több
Maradjunk jámborak
Nem halhatok meg úgy
Hogy feltalálva nincs
A rózsa mindörök
A két órás napok
Hegy kinn a tengeren
Tenger hegyek között
A véget ért kínok
A színes hírlapok
Mind-boldog gyermekek

És annyi más izé
Mi lángész mérnökök
Jó kertészemberek
Szoronkodó szocik
Városrendezkedők
Bölcsöngve bölcselők
Fejében szendereg
És annyi látni még
Még látni-hallanod
Idő is várni sok
Kutatni vaksötét

De lám a vég neszel
Bizsergetőn közel
Ocsmány pofája záp
S ölelne már nagyon
Két kacska békaláb

Be nem krepálhatok
Nem hölgyem és uram
Míg meg nem kóstolok
Egy ízt mely úgy gyötör
Egy ízt mely szörnyű vad
Be nem krepálhatok
Míg át nem járhatott
Egy csepp halálzamat

Bár lennék
(J’aimerais)

Bár lennék
Bár lennék
Bár nagy költő lehetnék
Sok babért
Aratnék
Mind fejemre tehetnék
Ám de nem
Nincs nekem
Könyvhöz semmi gusztusom
Az életről álmodom
S a népekre gondolok
Boldoggá nem tenne hogy
Vakvilágba írhatok.

Egy költő
(Un poète)

Egy költő
Páratlan alak
Van példány jó csomó
Csak versben gondoló
S ki ír zenébe’ csak
A téma szó mi szó
Piros zöld változó
De mind magasztosak.

Mindent százszor mondtak el
(Tout a été dit cent fois)

Mindent százszor mondtak el
Nálam jobban is ha kell
De ha verset írok én
Jólesik nekem
Jólesik nekem
Jólesik nekem – hát kapjátok be mind.

Na még egy
(Un de plus)

Na még egy
Értelme-nincs
Míg mindenki más
Azt kérdezi, mint amit más
És éppen azt feleli rá, mint más
Nincs is más
Mint épp azt írni, amit más
Vacilálni
Újrajárni
Átvizsgálni
Kivizsgálni
Nem találni
Lekakálni
S bevallani, ez hasztalan
Inkább a jó megélhetés
De élek, vagyok, élet, és
Ezen már nincs mit csinálni
Ez nem probléma semmiképp
Az egyetlen, ami nem az
A problémák a maradék
De mégsincs mit felvetni itt
Kielemezve mindegyik
A legparányibb részletig
Mi marad és velem mi lesz
Elvettek minden jó kis szót
Szépet, mi szónokolni jó
Tajtékosat, langyost, nagyot
Mennyet, bolygót, pilácsokat
S hullámok szétfolyó dühét
Mely rőt szirtet berágva rág
Sötét, sikoly, telis-tele
Vérrel tele, s csupa szex
Ragács-rubint borítja be
Mi marad és velem mi lesz
Kell vívódnom titkon vele
Írás- és alvásmentesen
Kell kutatnom magam miatt
A házmester se tudja meg
Padlóm alatt a törpe se
Zsebemben se a zsebturkász
Se fiók-plébánosatyám
Fel kell fel kell mérnem magam
Csak én, kapusnővér se les
Hogy elkapja a pöcsötök
S majszolja, mint egy csendőrét
Dárdát mely csurom vazelin.
El kell el kell tömnöm magam
Az orrlyukakba egy cövek
Agyhúgyfolyás ellen remek
S kell látnom szóim ömlenek
Kielemezve mindegyik
Én többé nem beszélhetek
Elvettek minden gyönyörűt
És jól berendezkedtenek
Ott fönt, hol költőké a hely
Legyen bár lantjukon pedál
Legyen lantjuk gőzturbinás
Legyen bár lantjuk nyolcekés
Pegazusukon lökhajtás
Tárgyam parányi sem jutott
Szó is csak lapos, vérszegény
Fasz szók puhák puhafaszok
Csak engem én ez az azok
Csak kinek kit mit micsodát
Van ő, meg ő, ők, mi, ti, se
Szerintetek e szókból itt
Hogyan készüljön költemény?
Sebaj majd nem csinálok én.

Életnyi idő
(Le temps de vivre)

A dombon leereszkedett
Kövek görögtek szét nyomán
Börtönfalak közt odafönt
Vígasztalan sziréna szólt

Kohóként szippantotta be
Teste a fáknak illatát
A csóvafény kísérte őt
S árnyéka benne táncra kelt

Ha még időt hagynak nekem
Ugrott szökött füveken át
Szedett két sárga levelet
Napfénnyel élettel teli

Az acélkék fegyvercsövek
Kiköpték kurta lángjaik
Ha még időt hagynak nekem
A víz partjára odaért

Az arcát megmártotta majd
Kacagni kezdett és ivott
Ha még időt hagynak nekem
Aztán felkelt, hogy ugrik át

Ha még időt hagynak nekem
Egy forró rézfullánk amott
A túlparton sújtotta le
A vér a vízzel elvegyült

Volt hát idő láthatni is
Idő, hogy patakból igyon
Idő, hogy szájába vegyen
Két levelet nappal teli

Idő nevetni gyilkoson
Idő túlpartra érni át
Idő futni asszony felé
Volt hát egy életnyi idő

e38166eef73273f288106499c0f3476887981ba7

Bittner Gábor fordításai