Szirmai Péter 1970-ben született Budapesten, az Ybl Miklós Főiskola építőmérnök karán végzett, első kötete 2007-ben jelent meg, Hunniában valami készül címen. Az első regényt novellák, rövidebb formátumú prózai művek követték, második kötete, a Mániákus bibliofília (2011) és legutóbb megjelent kötete, a 2013-as A türelem –  mely ezen írás tárgyát adja –  is kisprózákat tartalmaz.

9126

a kép forrása: http://www.spanyolnatha.hu/

Az egyébként könnyen és gyorsan elolvasható, rövid kis könyv első felének darabjai kissé esszészerűvé válnak a kitalált írók életrajzaiban való kutakodás révén. A keresés, folyamatos könyvtárazás, utánaolvasás és felfedezés hangulata jellemző a szövegekre, lassan, a novellák közt előrehaladva jutunk csak el olyanokig, melyek már szürreálisabb, nem csak irodalmárok számára elragadó történetek.

A hangulatfestésre kevés energiát szán az író, egy hangulati síkon mozog az összes történet, mely kissé nyomasztó, szürreális, kafkai. Az irodalmár főszereplő Dél-Amerikában él, közvetlen közelről szemléli és kutatja az itteni irodalmat. Néha fiatalnak hihetjük, néha idősnek, nem ismerjük meg igazán, a fő szervezőelv a sok intertextus közül kiemelve is inkább Kafka és a dél-amerikai írók hatása.

Könnyű felismerni a könyvben Marquez szereplőinek útját, ahogy eljutnak a későbbi Macondóba, a szomorú és nehézséggel teli utat a több novellában is megjelenő anya, az elmúlás, a zord világ közvetítője meséli el; vagy A türelem című novella végén az öregembert, aki Kafka művében egész életében a Törvény kapujában áll:

„J. bácsi viszont lehűtötte a kedvünket. Mondta, hogy ő már több éve várja a választ, hiába könyörög a tisztnek, vagy a felsőbb hatalmaknak…” (76.)

Első pillantásra furcsa lehet, hogy a szereplők egyes írásokban azonosak, mégis ugyanazokkal a szófordulatokkal, jellemzőkkel írja le őket: az egyik novella kiadójának ugyanúgy denevérszárnyként lobog a kabátja, mint a másik rejtélyes írójának. Ezek a fel-felbukkanó, furcsa viselkedésű szereplők A per mellékszereplőihez hasonlóan nem igazán jelentősek az olvasó, annál inkább a főszereplő számára, ők sodorják egyre mélyebbre egy enyészettel és nyomorral teli világban, A másság allegóriája című műben például egy félig macska, félig kutya lény lesz öngyilkos A per–beli K.-hoz hasonló kitaszítottsága miatt. A Dahlmann kérése című novellában is olyan mellékszereplő bukkan fel, akinek látszólag egyetlen funkciója, hogy a főszereplő életét szürreálissá, hátborzongatóvá tegye. Ez a férfi édesapja életét szeretné megváltoztatni azzal, hogy a Borges által „véletlenül” az édesapjáról írt novella megváltoztatásáért küzdene. A főszereplő segítségét kéri, akinek csak a férfi távozása után jut eszébe, hogy Borges több éve halott.

A kötet első fele, az irodalmárról szóló történetek után éles a váltás: egy kóbor macska írja le az életét A semmi című elbeszélésben, csöppet sem ideillő módon. Ennek a novellának a hasonló témájú, de merőben különböző stílusú művek között nincs helye a kötetben, sőt, azt kell, hogy mondjam, ha jól is van megírva, már százszor olvasottnak tűnik.

A könyvben méltán híres és kedvelt írók műveit és az ezekkel kapcsolatos kutakodást eleveníti fel Szirmai, de magát az írót a számos átvétel között alig venni észre. A műben igazán azt a leleményességet tudom dicsérni, amivel az író ezeket a már ismert érzéseket felidézi bennem, és noha a már sikeres művek keltette hullámot lovagolja meg írásával, azt nagyon is jó módon, ügyesen teszi.

Szirmai Péter, A türelem, Hungarovox, Budapest, 2013.