Az emberben akkor tudatosul igazán, hogy mennyire álmosító a RoHAM Bár gyér világítása, amikor még este fél 8 után sincs jele annak, hogy a 7 órára meghirdetett program egyszer tényleg el fog kezdődni. Végül – pár perccel a mélypontot követően – csak feltűnik a színen négy fiatal, akiknek jókedvű csevegése annak ellenére biztató, hogy a közönség ebből még semmit sem hall. Rövidesen a háttérzene is megszűnik, az időközben hatfősre duzzadó társaság egyik tagja pedig felénk fordul és örömmel konstatálja, hogy az „erdélyi hardcore alkotók” mégsem riasztottak el mindenkit a Mozdonytűz antológia estjétől. „Benji vagyok”, mutatkozik be kissé hiányosan Horváth Előd Benjámin, majd szól néhány szót a kötet keletkezésének körülményeiről.

Megköszöni a segítséget a távollévő Potozky Lászlónak, aki saját szövegei mellett azzal is hozzájárult a gyűjtemény mielőbbi elkészültéhez, hogy hatékonyan ösztönözte a többieket írásaik és életrajzaik elküldésére.  Elmondja, hogy a két évvel ezelőtti Szárhegyi Írótalálkozón született meg egy fiatal erdélyi szerzőket bemutató reprezentatív antológia ötlete, amelyhez hasonló utoljára 2008-ban jelent meg. A Mozdonytűz változatos tematikája és hangulata remekül tükrözi a benne szereplő tizennégy író sokféleségét, amit Benji szerint „lehet, hogy nehéz is lesz elsőre lenyelni”. E vészjósló bevezetés után maga kezdi a felolvasást a Magánvirágzás című verssel, majd jön a Deepthroat, amelyet mosolyogva ajánl a rendezvényen szintén bemutatkozó Adorjáni Pannának.  Az utolsóként elhangzó Való világ üzeneteként a következő sorok ragadhatnak meg bennünk: „Minden nő meg fog csalni egyszer/és minden férfi sírni fog mint a gyerek,/minden férfi figyelmetlen seggfej/és minden nő ugyanolyan beteg.”

mozdonytűz_poszter

A második megszólaló André Ferenc, aki megnyerte az I. Erdélyi Slam  Bajnokságot, de ezt a jelentős információmorzsát csak Benjinek köszönhetően tudhatjuk meg róla. Úgy tűnik, itt senki nem fog különösebben megnyílni, az alkotók szűkszavúságban bizonyulnak a leginkább hardcore-nak. André ezt azzal magyarázza, hogy magáról beszélni furcsa, és inkább arra használná az általa „fallikus objektumnak” becézett mikrofont, hogy gyorsan belekezdjen Székely Örssel közös szonettjébe, a pillangó-hátasba. Az antik utalásokkal teleszőtt, egyedi nyelvezetű („küblizz tova”, „olajfürdőben bröffenj”) költeményből első hallásra leginkább a hangulata marad meg, az elmélyedéshez ajánlott párszor nyomtatásban is elolvasni. André egyedül folytatja a búskomorfium, gyalog(x) és a múzsika című versekkel, melyek értelmezése szintén jelent némi kihívást estefelé, egy rosszul megvilágított helyiségben. A súlyos sorok közé némi könnyedség vegyül, amikor Benji véletlenül idő előtt próbál tapsot vezényelni. Egy koncerten bizonyára csúnyán néznének rá, de a RoHAM publikuma megbocsájtó.

Székely Örs jópofa paradoxonnal jellemzi magát: „jelenleg leginkább kántor vagyok, habár ezt a mesterséget egy éve nem gyakorlom”. További felesleges tényekkel ő sem terhel minket, már olvassa is a Tétlen eclogát, amelynek szabályos hexametereiben és olyan motívumaiban, mint a láger vagy a szögesdrót, talán még a legelvetemültebb anti-irodalmár is felfedezi az elődöt. A Salétrom Sári malteregója című írásból a „döglött múzsámba az ihlet belerúg” mondat motoszkálhat még egy darabig a fejünkben, de csak majd a végén, miután a lányok is sorra kerültek. Az ő blokkjukat Láng Orsolya nyitja, akinek saját bevallása szerint „nincsenek bölcsességei, csak szerény tapasztalatai”. Na, meg olyan szövegei, mint a Sebzett kövek című próza, amelynek eposzi jelzővel (Szépkezű Theofán) ellátott főszereplője és számos lírai pillanata van, vagy a szabályosan rímelő „szakítós” tematikájú Kikeményített szavak. (Lehet, hogy semmi közünk nem lehet már/egymáshoz: hiszen ez is érthető./Mint a kettévált kagylóhéj közül,/eltűnt az együtt érlelt gyöngy-idő.)

Győrfi Kata formailag kötetlen, elsősorban párkapcsolatokkal foglalkozó verseket oszt meg, köztük a boldog évfordulókat és a végéig maradjunk, elég a hely és az ahol a legvékonyabb címűeket („ha mind közhelyekben beszélnénk / nem volnának félreértéseink. /és végre én is megértenélek”). Elmosolyodik azon, hogy a magával hozott külön lapokról ugyanazokat a szövegeket olvasta fel, amelyek megtalálhatóak a szintén kéznél lévő antológiában is. Adorjáni Panna egyetlen, cím nélküli rövidprózával zárja a programot. Ez viszont – a szenvtelen előadásmóddal kombinálva – olyan ütősen ábrázolja egy diszfunkcionális család átlagos estéjét, hogy még Benji is csak egy nagyobb sóhaj után tud megszólalni, és emlékeztetni a közönséget a tapsra, amely az előadók mellett Potozky Lászlónak és a Mozdonytűz többi jelen nem lévő szerzőjének (Dimény H. Árpád, Kulcsár Árpád, Papp-Zakor Ilka, Serestély Zalán, Váradi Nagy Pál, Varga László Edgár, Visky Zsolt) is szól.

A Mozdonytűz antológia estje. RoHAM Bár, 2014. április 16.