Ha túl sok az akció egy regényben, azzal automatikusan kizárja magát a szépirodalmi kánonból? Az embereknek valóban elegük van a hobbitokból? A POPJAK Kegyetlen kalamajkák című estéjén, a RoHAM Bárban a fantasy szakértői, Németh Vladimir és Szabó István Zoltán beszélgettek Sepsi László moderálásával Joe Abercrombie, Mark Lawrence és George R. R. Martin könyveiről.

A kortárs fantasy olyan alkotásai, mint az Első Törvény-sorozat (Joe Abercrombie), A széthullott birodalom trilógia (Mark Lawrence) és a televíziós széria révén is népszerű Trónok harca (George R. R. Martin) élesen szembeállnak az idealisztikus tolkieni világrenddel, és bár A Gyűrűk Urának a mai napig óriási a kultusza, a liberális humanizmus, a jó és a gonosz harca helyett erkölcsi dilemmákra, cuki hobbitkák, tökéletes lények helyett pedig jóval árnyaltabb karakterekre van igény. Na meg több szexre és erőszakra.

popjak7_2

Az est kevésbé szakavatott nézői kapkodják a fejüket, a beszélgetés elején röpködnek az irányzatok, nevek és címek, Németh Vladimir szerkesztő és Szabó István Zoltán kritikus rögtön fejest ugranak a műfaji paradigmaváltás problémájába. A POPJAK sorozatszerkesztője, Sepsi László később aztán tisztázza, hogy a gótikus irodalomban, illetve még korábbra visszanyúlva a mítoszokban, tündérmesékben gyökerező zsáner a 19. században kristályosodott ki, eszképista alternatívát nyújtva a kapitalista társadalom gyárakban robotoló, kizsákmányolt tagjai számára, napjainkban azonban új irányba mozdult el.

Tolkien A Gyűrűk Ura című regényének megjelenéséig a fantasy a lenézett műfajok közé tartozott, de a magasirodalmi kánonba még vele sem volt képes beemelkedni, szemben mondjuk a sci-fivel. Amikor a 90-es évekre a horror önállóan életképtelen zsánerré vált, hatáselemei elkezdtek átszivárogni a fantasybe. A többféle műfaj (a horror mellett például éppen a sci-fi) elemeiből összegyúrt dark fantasy alkotások komoly kérdéseket feszegetnek, tehát akár szépirodalmi műveknek is tekinthetjük őket, mégsem azok mindenki számára, vagy nem egyértelműen, így adja magát Sepsi kérdése, hogy miért fél még mindig az irodalom a sárkányoktól.

A pszichológusból íróvá lett Abercrombie szereplői iszonyatosan szenvednek, Lawrence egy posztapokaliptikus világot jelenít meg, Martin a hatalomért folytatott állandó harcot mutatja be. Szabó István Zoltán szerint egyikük sem írja felül a tolkieni hagyományt, aminek ma is helye van a darkos irányzat mellett, de tény, hogy az olvasók (vagy éppen tévénézők) egy részének elege van a hobbitokból, tündékből és elfekből. A Gyűrűk Urát és rajongótáborát korábban Glen Cook és Michael Moorcock is kritizálta, hiányolva Tolkien szövegeikből a karcosságot és a valósághűséget. A mesterrel szembefordulva már náluk sem volt egyértelmű, hogy ki áll a jó és rossz oldalon.

A paradigmaváltást azonban nem ők, hanem a már említett szerzők említett művei, a Trónok harca,  Első Törvény és A széthullott birodalom-trilógia (Tövisek Hercege, Tövisek Királya, Tövisek Császára) hozta meg. Hogy esetükben az itt-ott indokolatlanul sok akció művészi szempontból alacsonyabb rendűvé teszi-e őket, az nem eldöntött kérdés, de Németh Vladimir szerint előfordul, hogy kiadói nyomásra válik az amúgy szépirodalmi igényű szöveg hatásvadásszá. Szabó István Zoltán is úgy véli, hogy az irodalmi kánonba való bekerülés igénye mellett piaci szempontok is érvényesülnek, noha nem szereti az alacsony- és magaskultúra szerinti kategorizálást.

Hozzáteszi azonban, hogy a műfaj a többi zsánerhez képest még mindig lemaradásban van, a fantasy-regényekbe csak lassan szűrődtek át a mainstream irodalom narratív technikái. És amellett, hogy nehéz szépirodalminak tekinteni azokat a szövegeket, amelyek hemzsegnek a sárkányoktól, Martin és a többiek feltűnése előtt a fantasy-írók kevésbé feszegettek releváns társadalmi kérdéseket, míg például a sci-fire ez régebb óta jellemző volt. Ugyanakkor az eszképista irodalommal szemben létezik egy olyan elvárás is, hogy ne álljon kapcsolatban a valóságunkkal, hiszen arról épp eleget tudunk.

popjak7

Németh Vladimir megemlíti, hogy paradigmaváltás nemcsak a regényírás területén történt: filmek, sorozatok, képregények esetében is megfigyelhető. Példaként említi a nyolcvanas évekből Alan Moore (Watchmen) és Frank Miller (Dark knigth returns) képregényeit sötét szuperhőseikkel és véres jeleneteikkel. Jó és rossz hasonló relativizálása, valamint ugyanilyen brutalitás jellemző a dark fantasy világára is, illetve a testiséghez való másfajta viszonyulás. Nem volt ez mindig így, ahogy Sepsi fogalmaz, „Tolkiennél nem nagyon dugtak a hobbitok”, most viszont ilyen korszellem.

De nemcsak a szexualitás ábrázolása jelenik meg új elemként, hanem a torzhoz való különös vonzalom is. Érdekesség, hogy a Trónok harca könyvváltozatában kevesebb volt az erőszak és a testiség, mint a tévésorozatban (ahol Németh Vladimir szerint már-már öncélúan sok), utóbbiban viszont esztétikusabbak az erotikus jelenetek. Az erőszak és a szex intenzív jelenléte amúgy nemcsak felveti, de meg is válaszolja a kérdést, hogy kik is alkotják ezeknek a könyveknek és filmeknek a célközönségét: a gyerekek semmi esetre sem.

Bár Moorcock egy interjúban elmondja, hogy megveti Tolkient, követőitől pedig egyenesen undorodik, Szabó István Zoltán tisztázza, hogy A Gyűrűk Urának értékei nem inflálódtak, viszont tényleg hagyni kéne már a fenébe a hobbitokat, nem pedig még több bőrt lehúzni a régi sikerekről. Az est résztvevői végül próbálják feloldani régi és új irányzatok ellentéteit, tömeg- és magaskultúra Sepsi szerint hamis dilemmáit. Az élvezetes hivatalos beszélgetést izgalmas informális vita követi, amelyben azonban csak úgy záporoznak a spoilerek. Utóbbiaktól azonban ez a cikk megóvja olvasóit.

POPJAK#7 Kegyetlen kalamajkák – RoHAM Bár, 2014. április 17.