7

 

Eugen a rendőrségi záróra után búcsúzott el Agnestől. Miután hazakísérte a lányt, éppen azt figyelte, hogyan próbálja egy hamis kulccsal kinyitni a ház kapuját.

A rendes kapukulcsát ugyanis elveszítette Agnes, amikor három héttel azelőtt moziban volt a nagynénje albérlőjével, bizonyos Kastner úrral. A Madame nem akar gyereket című filmet adták, és a Kastner folyamatosan fogdosni próbálta, de ő ellenállt, és közben elveszítette a kapukulcsot. De ezt a nagynénje semmiképpen sem tudhatta meg, mert akkor szörnyen kárálna érte, mármint a kulcs, nem pedig a fogdosás miatt.

A Kastner nagyon dühös volt akkor, és kérdőre is vonta, hogy mégis mit gondol arról, hogy valakit meghívnak egy egész estés mozifilmre, „és akkor még ennyit se?!” Nagyon felháborította a dolog, de tíz napra rá mégis elvitte Agnest az Ammerseehez kirándulni, de az a vasárnap délután is azzal ért véget, hogy a férfi közölte, végképp betelt a pohár.

Agnesnek sosem tetszett a Kastner, mivel elöl csupa műfogai vannak. Csak egy rendes foga van, az is fekete, az ínye pedig sárga, és barnásan vérzik.

Agnes nagynénje a Schellingstaßén lakott, de nem a Ludwigskirchétől induló, előkelő részén, hanem a másik végén. Ott adott ki szobát a negyedik emeleten, a földszinten pedig az elhunyt férje üzletét vezette, amely alig volt nagyobb, mint egy kamra. „Antikvárium” – hirdette a felirat, és az ablakban szakadt folyóiratok és poros aktképeslapok lógtak.

Ahogyan Eugen ott a kapu előtt álldogált, hirtelen feltűnt neki, hogy már hihetetlenül sokszor álldogált így egy-egy kapu előtt, és figyelte, ahogyan egy nő kinyitja azt, és egészen különösnek találta, hogy összeszámolni sem tudja, hányszor álldogált már így. De aztán már nem is tűnt neki olyan különösnek a dolog, hanem inkább természetesnek, és büszkeség töltötte el. Mennyi utcában és országban álldogált már így! Osztrák, cseh, magyar, román, szerb, olasz nőkkel és most még egy felső-pfalzival is! Kis híján néger, török, arab, beduin nőkkel is álldogált így, mégpedig a Bisra Oázisban, csak a világháború ne lett volna. És ki tudja, ki mindenkivel fog még így álldogálni, hol mindenhol és milyen sokszor, miért, mert csak, mivelhogy tulajdonképpen nincs is otthona, és elképzelése sincs róla, mi vár rá.

És Eugen szentimentális lett, és arra gondolt, hogy ugyan sok minden van, amire nem volna szabad gondolni, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy már két hónapja, hogy csak teng-leng, és semmi kilátása nincsen, hogy állást kapjon, az ember ugye öregszik, és már régen nem a Bisra Oázis jár a fejében, részéről bármilyen falusi fogadóval beérné.

Afrika eltűnt a szemei elől, és mivel szentimentális lett, mindjárt az első szerelmére gondolt, mert az annak idején nagy csalódás volt, a lány ugyanis egyetlen árva képeslapot küldött neki: „Szívélyes üdvözlettel, Anna Sauter”. Alatta pedig: „Tegnap három gombóc fagylaltot ettem.” Ez volt az első szerelme.

A második szerelme a fogadós rüfke volt a szülőfalujában, messze, Alsó-Ausztriában, a magyar határhoz közel. Eugen apja tanár volt, és ő volt a kilencedik gyerek, akkoriban tizenöt éves, és a fogadós rüfke a becsületszavát adta, hogy este hatkor a kukoricásban várja, és csak két korona lesz. De amikor odament, egy huszárt talált vele, aki fel akarta pofozni. Sok minden összetört akkor a lelkében, és csak később tudta meg, hogy ez cseppet sem ártott meg a lelkének, a fogadós rüfke ugyanis beteg volt, rohadó sebekkel borítva bolyongott az országban, és koldult. Egészen Horvátországig jutott, és Szlavóniában azt tanácsolta neki egy vén boszorkány, hogy feküdjön a trágyadombra, az majd meggyógyítja. De beleesett a verembe, mert már majdnem teljesen megvakult, és belefulladt.

Agnesnek végre sikerült kinyitni a kaput, és Eugen arra gondolt, hogy ugyan kinek jutna az eszébe, hogy ez az Agnes nem csinos?! Megcsókolta a lányt, Agnes pedig azt mondta neki, hogy ma kedd van, holnap pedig szerda lesz.

Majd elhallgatott, és végignézett a Schellingstraßén egészen a Ludwigskirchéig.

Azután becsületszavát adta, hogy szerda este hatkor a Schleißheimerstraße sarkán lesz, és Eugen erre azt mondta, reméli is, és Agnes még azt is hozzáfűzte, hogy már nagyon várja a sétát az Oberwiesenfelden.

„Akkor holnap” – mosolygott Agnes, és arra gondolt: tényleg széles vállai vannak Eugennek, biztosan jól áll neki a frakk, és hogy részéről kedveli a fehér inget.

Egy nagy hotelt látott maga előtt Afrikában.

„Akkor holnap” – mondta megint.

 

8

 

Agnes a lépcsőházban állt, és lelke elhagyta Afrika partjait. Átlebegett a sötét fenyőerdők, a kedves tavacskák és Salzkammergut rettenetes hóóriásai felett, és végre megpillantotta a kis hotelt, amit Eugen meg akart vásárolni, ha nem lett volna az a világháború, és ha abban a nagy afrikai hotelben a Vanderbilt unokaöccsének szolgált volna fel.

És amíg felfelé lépkedett a lépcsőn, az a kis hotel is egyre nagyobb lett, és mire felért a negyedik emeletre, az is négy emeletesre nőtt. Még egy tornya is volt, és minden ablakában zászló lengett, és a bejáratnál egy pompás portás állt aranyban és vörösben, és egy segédportás vörösben és aranyban. Volt ott egy nagy kert is, terasz a tó partján, egy autóbusz és az alpesi fény. A közönség elegáns volt, és csevegett. Sok pizsamát lehetett látni, és olyan gyönyörű, világosbarna cipőket is, mint amilyeneket a Kaufingerstraßén árulnak a Schlesingernél.

Egyébként is azok a cipők!

Agnes egyszer bement a Schlesingerbe, és megkérdezte: „Kérem szépen, mennyibe kerül az a világosbarna cipő a kirakatban?” De az eladónő csak gúnyosan ránézett, és egy másik eladónő azt mondta: „Csak negyvenhat márkába” – és olyan kegyetlenül mosolygott hozzá, hogy Agnes teljesen összezavarodott tőle, és tüsszentenie kellett.

„Csak negyvenhat márkába!” – hallotta újra az eladónő hangját a lépcsőházban, miközben kilépett a cipőjéből, nehogy felébredjen a nagynénje, és megkérdezze: „Mégis mit gondolsz, mi lesz így belőled, te könnyűvérű nőszemély?”

Erre nem tudna mit válaszolni. Ő már semmit sem hisz. Fogalma sincs, hogy mi lesz így belőle.

 

Fordította: Balogh Virág Katalin

Ödön von Horváth, Sechsunddreißig Stunden, 7-8. fejezet. Az előző két rész itt olvasható.

Folytatás hamarosan!

Az eredeti szöveg forrása