Kevés olyan mondat van, ami egy elsőkötetes helyzetét jobban jellemezhetné, mint amit Nagy Márta Júlia mondott ki többször is Ophélia a kádban című frissen megjelent könyvének bemutatóján, mikor épp verseiből készült felolvasni: bocsánat, csak még szokatlan, hogy a tartalomjegyzékben keressem.

A JAK-füzetek sorozatban (közös JAK-PRAE.HU kiadásban) megjelent Ophélia a kádban című kötet megszületése körül sokan bábáskodtak. Mivel épp váltás van a József Attila Kör sorozatszerkesztői posztjain, a kötetet szerkesztőként egyaránt jegyzi a leköszönő páros, Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán, valamint az év elejétől „hivatalba lépő” Balajthy Ágnes-Borsik Miklós kettős. Legfontosabb közreműködő persze mégiscsak a szerző, Nagy Márta Júlia, akinek túlnyomórészt 2008 és 2012 között született verseit tartalmazza a kötet, bár került bele néhány később írott és már a kötetkompozícióhoz igazított alkotás is.

nagymárti_könyvbemutató

Nagy Márta Júlia egyébként elmesélte azt is, hogy nagyjából 8-9 éves korában kezdett verseket írni, később, 12 éves korában azonban átnyergelt a prózára, mondván, azt jobban el lehet adni.  Akkori írói habitusáról önironikusan azt is megjegyezte, hogy bár történetei grófokról és szegénylány szerelmeikről szóltak volna, végül mindig leragadt a tájleírásnál.  Később a sárvári diákköltők táborában is részt vett, egyetemi évei alatt azonban teljesen kimaradt számára az írás.

Az irónia egyébként egyik fontos kulcsszava volt a beszélgetésnek. Ophélia a kádban a kötet címe, amely egyrészt utal Shakespeare tragikus hősnőjére, másrészt viszont a szóösszetétel második fele miatt értelmezhető ironikusan is. Orcsik Roland kérdései alaposan körüljárták mind a címválasztást, mind a költő verseiben megjelenő különféle szerepekhez való viszonyulását is.  Nagy elmondta, hogy a kötet címét utólag választotta ki, figyelembe véve, hogy mennyire lehet azt több vershez is értelmezési keretként illeszteni, illetve azért is, mert ez a szövege kapta a legtöbb visszajelzést. Ophélia karaktere azért is jól példázza az egész kötet jellegét, mivel több olyan alkotás is található benne, ahol az elbeszélő úgy érzi, kimarad saját életéből és teljesen mellékessé válik.  Ezenkívül a szerzőt költői szempontokból nagyon foglalkoztatta a víz és vízbefúlás motívuma is.

Természetesen benne van ebben megoldásban a rossz, a trauma maszkok általi könnyebb kimondása is, Nagy saját elmondása szerint már gyerekkorában felfedezte, hogy könnyebb más bőrébe bújva kifejezni magát, s azt is, hogy ha kimondja azt, ami fáj, ami rossz, attól jobban érzi magát. Ugyanakkor az írás és trauma viszonyát tekintve fontosnak tartotta elmondani, hogy kimondani azt, ami rossz még nem teszi műalkotássá a szöveget, azon még dolgozni kell tudatosan, el kell vonatkoztatni, absztrahálni, és akkor még saját maga számára is újszerűen fog hatni. Ugyanakkor ezzel nem csak magától távolítja el, de egyben a másik számára is elérhetővé teszi az adott élményt.  És valahol itt jön be a képbe az irónia, ami szükséges ehhez az eltávolításhoz.

A beszélgetés során (melyhez csak a vége felé csatlakozott a szerkesztőtárs Sopotnik Zoltán) megtudhattuk, hogy a Nagy Márta Júlia-féle Ophélia soha nem a szabályos szépségről fantáziál, mindig azt keresi, ami görcsös, ami anomália, ami nem felel meg semmiféle társadalmi elvárásnak vagy klasszikus szépségeszménynek. Ráadásul könnyebb leírni, megragadni is, ami nem szabályos (hovatovább a gennyes és undorító), mint a tökéleteset.  Orcsik mindezek mentén kicsit még visszakanyarodott a traumákhoz, szerinte megszoktuk, hogy komor és elidegenített nyelven szólalnak meg az ezt tematizáló alkotások, míg közben lehet(ne) ez egy karneváli, tobzódó, barokkos, paródiába átmenő beszédmód is, a test egyfajta paródiája –  mintha ez köszönne vissza a kötet néhány provokatív erővel bíró versénél.  Ahogyan a transzcendens is megjelenik: mintha ikonszerű ereje lenne egy-egy pillanatra az alakoknak.  Test és transzcendens viszonyáról Nagy Márta Júlia többek között annyit mondott, hogy az anomália természetesen nem jó annak, aki megéli, benne van egy vágyott másfajta lét is ebben az állapotban, a transzcendens pedig egyfajta kapaszkodási lehetőség.

nagymárti2

Szó esett még a beszélgetés során többek közt a mesékről és mítoszokról, a halál központi motívumáról, vagy arról, hogy Nagy Márta Júlia a világirodalmi szövegek közül Rainer Maria Rilke és García Lorca alkotásait kedveli leginkább, hogy Zugló afféle privát zarándokhely a szerző számára, valamint hogy a szociális problémákat megragadó művek egyben általános emberi határhelyzetet is ábrázolnak. És nem utolsó sorban a kötet borítóján látható Bach Máté fotó eredetét is megismerhette a szép számmal összegyűlt közönség.

A beszélgetés legvégén pedig Borsik Miklós reklámozta még a JAK-füzetek megjelenés előtt álló darabjait – úgy tűnik, e tekintetben sokszínű, izgalmas időszak áll a fiatal kortárs irodalom iránt érdeklődők előtt.

 Nagy Márta Júlia: Ophélia a kádban. Könyvbemutató. RoHAM Bár, 2014. április 14.