Ismét eltöltöttünk pár koncertekkel teli napot a Tallinn Music Weeken. A háromnapos showcase fesztivált és zenei konferenciát immáron hatodik alkalommal rendezték meg a budapestnyi lakosságú Észtország fővárosában 20 ország fellépőivel. A TMW az évek során a legnagyobb északi-balti showcase fesztivállá nőtte ki magát, melyre már Európa zeneipari dolgozói is felkapják a fejüket. Beszámoló.

DSC_0010

Pussy Riot és az R’N’R

A konferenciát Toomas Hendrik Ilves észt elnök nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy a szabadság mérőfoka gyakran a rock and roll volt a társadalmakban az elmúlt 60 évben. Elvis Presley tévéből letiltott csípő mozgásával, a Beatles „híresebbek vagyunk, mint Jézus!”-kijelentésével és a Sex Pistolsszal érvelt amellett, hogy az idők során az értelmezés változik – azaz mi is, a világ is változunk. Ha viszont nem engedjük, hogy a művészeink kifejezzék gondolataikat a világról, ha befogjuk a szájukat, azzal nemcsak a zenét, a festészetet vagy az irodalmat öljük meg, hanem a társadalmat is.

DSC_0039

Ilves inspiráló beszédének fonalát követték valamelyest Helen Sildnának, a fesztivál megálmodójának és főszervezőjének szavai is, aki arról beszélt, hogy a zeneipar fejlődése nem csak a technológián és a tehetségen, de a tolerancián, a megértésen is múlik, mert „a kreativitás alapja a tolerancia”. Nyitottnak lenni mások ötleteire etnikai vagy szexuális hovatartozásától függetlenül, hallgatni egymásra és megérteni, milyen értékeket hordozunk egymás számára, és hogyan haladhatunk együtt.  Arra biztatta az összes résztvevőt, hogy hallgassuk meg egymást, beszéljünk egymással.

DSC_0073

Ha koncerthasonlattal szeretnénk élni, a felvezetőbeszédek olyan reakciót váltottak ki a közönségből, mint egy-egy jó előzenekar: jól érzed magad a show alatt, tetszik, amit csinálnak, és még jobban feltüzel az attrakcióra várva. Mert a konferencia – ha úgy tetszik – headlinerei egyértelműen a Pussy Riot két tagja, Nagyezsda Tolokonnyikova és Maria Aljohina voltak. Attól fogva, hogy a lányok leültek az első sorba, hogy meghallgassák a nyitóbeszédeket, fényképezőhegyek tolódtak az arcukba, ám úgy tűnt, Nagyezsda mit sem törődik a tömeggel, és helyette telefonon mutogatott valamit a tolmácsuknak. A lányokkal Artemy Troitsky orosz zenei újságíró beszélgetett.

DSC_0020 DSC_0185 DSC_0242

„A Pussy Riot titka, hogy a zene talán nem túl jó, de ez egy koncepció volt, sosem volt célunk, hogy jó zenét készítsünk, mindig is rajongói voltunk a rossz ritmusnak, a rossz zenének és a csúnya szavaknak. Ezt bárki meg tudja csinálni, ez volt a Pussy Riot struktúrája is, hiszen bárki be tudja szerezni ezeket a kellékeket, tehát bárkiből lehet Pussy Riot”vallotta Nagyezsda, amikor arról kérdezték, milyen szerepet tölt be náluk a zene. A Pussy Riot nem egy, a klasszikus értelemben vett zenekar. Számukra a zene, a videók annak az eszközei, hogy üzenetük célba érjen, és ehhez keresve sem találhattak volna megfelelőbb stílust, mint a punkot. Nem zenei egyszerűsége miatt, hanem azért, amiért ez a műfaj született: a hangereje, dühe, tiltakozó attitűdje miatt. Éppen ezért a Pussy Riot nem koncertezik, nem jelentet meg lemezt, nem megy turnéra, mert azzal szembemennének az egész alapkoncepcióval.

DSC_0170

Az idei Szocsi téli olimpián való „fellépésük” is egy váratlan ötletnek köszönhető: „Az olimpia első napján néhány ember a meleg mozgalomból összegyűlt a Vörös téren tiltakozni, a himnuszt énekelték, és zászlókat lengettek. Azonnal őrizetbe vették őket. Moszkva egy másik részén egy TV csatorna bezárása ellen tiltakoztak, csak az esernyőiket nyitották ki, de őket is őrizetbe vették. Nagyon dühösek lettünk emiatt, és eldöntöttük, hogy mi is részt veszünk benne, hogy szembeszálljunk a hatalommal. Még aznap éjjel felvettük a Putyin megtanít téged, hogyan szeresd a szülőfölded c. dalt, és a következő reggel el is indultunk Szocsiba” mesélték. És míg a Megváltó Krisztus-templomban történő performanszuk után – amiért börtönbe kerültek – sokan úgy vélték, hogy a vallás és az ország ellen vétettek; Nagyezsda a és Maria kijelentették, ők nem Oroszországgal állnak szemben, hanem Putyinnal, és nem szeretnék, ha vele azonosítanák az egész országot.

DSC_0219

A lányok egyébként nem sokkal karácsony előtt kaptak amnesztiát épp a téli olimpia ürügyén, a kiszabadulás után pedig eldöntötték, hogy emberjogi aktivistaként az oroszországi foglyok jogaiért fognak harcolni. Idén az Amnesty International koncertjére is meghívást kaptak, ahol Madonna mutatta be őket a koncertek előtt (és szelfiztek az öltözőben).

Pop, Facebook, satöbbi

És míg a politika, az egyén és a művészet szabadsága volt a péntek délelőtt kulcstémája, addig a konferencia többi napirendi pontja leginkább a zeneipar mai kérdéseivel foglalkozott: a Spotifyjal és egyéb streaming-szolgáltatásokkal, a social mediával és a digitális kampányok sikerességével vagy a szponzorációval a zenei fesztiválokon. A TMW vendége volt Bob Stanley is, brit zenei újságíró, a Saint Etienne popcsapat tagja, dj, producer. Kieron Tylerrel beszélgetett a brit MOJO magazintól, kezdeti karrierjéről, kiadókról, fanzine-ekről és természetesen tavaly megjelent könyvéről, a Yeah, yeah, yeah – The Story of Modern Popról.

DSC_0528

Már két éve is nagyon szerettük a Check My Demo című panelt, mely arról szól, hogy a fesztivál ideje alatt fellépő zenekarok bedobott demói közül véletlenszerűen kihúznak párat, és egy szakavatott zsűri véleményezi a dalokat, tanácsokkal látják el a zenekart. A konferencia záró szekciója már lazább, kötetlenebb hangulatban telt, nem mintha a többi előadást karót nyelve kellett volna végigülni, sőt. Hiába az elegáns konferenciaterem, a rangos esemény, mind az előadók, mind a szervezők közvetlen, fesztelen módon vezényelték le a beszélgetéseket, helyt adva a kérdéseknek és nem nézve rossz szemmel az előadó másnaposságát sem.

DSC_1483

 

DSC_1532 DSC_1489

 

Arany paraziták, fekete rúzs és rap’n’roll

Míg a Nordic Hotelben késő délutánig zajlottak a beszélgetések, kora délutántól városszerte a legkülönfélébb helyeken futhattunk bele egy-egy minikoncertbe: lemezboltban, kávézókban, galériában vagy épp egy plázában.

 

DSC_0574

Az ígéretesnek tűnő német Ballett School koncertjébe egy zsúfolt étteremben hallgathattunk bele, ahol a bélszínnel és kávéval egyensúlyozó pincérek a bámészkodó közönség feje felett akrobatikáztak el tálcáikkal az asztalokig. Néhol ellágyuló, máshol erőteljes és friss, vidám pop bármikor mozgásra késztetne, amikor nem áll fenn annak a veszélye, hogy hal, darált hús, kávé és sör nyers keveréke hulljon a nyakamba, miközben elefántként taposom agyon a körülöttem állókat. Tehát igen, a német trió zenéje minden körülmények között izgalmas, a 90-es évek naivitásával és napjaink kütyücsodáival. Míg a délutánjaink viszonylag behatároltak voltak, addig esténként a bőség zavarában szenvedtünk.

Első este végül a Rock Caféba helyeztük székhelyünket. A Rock Cafe viszonylag kiesik a többi koncerthelyhez viszonyítva, ám annál nagyobb, és annál többen tudnak egyszerre kiabálni, táncolni, énekelni odabent. Itt volt szerencsénk meghallgatni az észt indie-rock színtér ifjú reménységeit, a Facelift Deert, akiket várhatóan az Universal Musickal kötött szerződésük repít majd a világhírnév felé. Bár a srácok fiatalos energiáikkal és zenéjükkel szétrobbanthatták volna a színpadot, a teret egyedül csak az énekes srác használta ki igazán, bár benne egy egész atomerőműnyi energia sűrűsödött össze a színpadon, imádtuk.

DSC_0638

Utánuk a litván Golden Parazyth következett, akikről már a Hurts is elismerő szavakkal nyilatkozott – előttük már több ízben szolgáltak mint bemelegítő zenekar. A nehezen megfogható énekes-szintis, laptop-bűvész duó táncolható, ütemes, izgalmas samplingekkel tarkított elektro-popot játszik.

DSC_0689

 

DSC_0680

 

Számunkra az este két fénypontja – és legfőbb oka aznap esti helyválasztásunknak – a lett Instrumenti és az észt Põhja-Tallinn koncertje volt.

Az Instrumenti elektro-indie duó szinte már hazajár a szomszédos Észtországba. A csapat híres az olyan különleges színpadi felállásukról és jelmezeikről, mint a hatalmas parókák, a pandakosztüm vagy a feketére maszkírozott harsonások. Természetesen ezúttal sem csalódtunk. A Proscration c. második albumukhoz két énekesnő is csatlakozott hozzájuk, feketére rúzsozott ajkakkal és furcsa egyenkalappal. Ám a lányok nem csak a futurisztikus elektro-goth színpadkép díszítéséhez kellettek: egyikük például a szintetizátort gitárként a kézbe kapva akkora szintetizátorszólót vágott le, hogy Slash szájából is kihullott volna a cigaretta, ha ezt látta volna. Gyönyörű falzetteknek, szépen szálló borongós dallamoknak és felborult, őrült szinti- és dobszólóknak lehettünk szem- és fültanúi. (Interjúnk Shipsivel és Reynsivel hamarosan érkezik.)

DSC_0858 DSC_0931 DSC_0915

Az este legbulisabb zenekara kétségtelenül az önmagukat rap’n’roll bandaként fémjelző Põhja-Tallinn volt. Az igen népes élő hangszeres rapcsapatban négyen felelnek a szövegért, míg Kerli Kivilaan énekel egyedüli lányként a csapatban. Hajnal kettő ide-vagy oda, bombasztikus energiával vették birtokukba a színpadot, Wild Disease, a csapat alapító tagja és pergő nyelvű MC-je többször is lejött a színpadról pacsizni a közönséggel, beletolta az arcát a kamerákba, és persze első soros énekeltetés is volt többek közt az észtek Eurovíziós elődöntőjében, az Eesti Laulban döntőbe jutott Meil on aega Veelel. Jobban nem is zárhattuk volna az estét.

DSC_1105 DSC_1167 DSC_1316 DSC_1461

Másnap esti kedvenceink Argol Vals és az Odd Hugo fellépése volt. Argo Vals zeneszerző, gitáros hatfős színpadi formációjával, finoman rezgő, instrumentális dalaival saját képzeletünk filmzenéit varázsolta elénk a Von Krahl színházban. Lassú, súlyos dallamok Tarr Béla-féle hosszú gyaloglásokhoz, nevető hangszikrák, felsíró gitárok születéshez, kavargó, egyszerre erőteljes és lágy hangokkal átitatott hangulatok sodró, szerelmes filmekhez – ezekről mesélhetnek Argo Vals szavak nélküli hangfestményei.

DSC_1660

Az idei Skype Go Change the World-díj nyertese az Odd Hugo lett. A tartui formáció mellényes indie-folkot játszik kellemes bluesos, mesélős árnyalatokkal, finom trombitával és ukulelével megfűszerezve. A kvintett már Magyarországot is megjárta tavaly, európai turnéjuk keretében adtak koncertet az Észt Éjen. Reméljük, hamarosan újra ellátogatnak hozzánk.

DSC_1872

És nem csak ők, a képzeletbeli meghívókat mindenkinek kiküldhetnénk. A Tallinn Music Week intenzív zenei utazásai során ugyanis rengeteg kincsre lehet lelni különösebb kutatómunka nélkül. Nem csak nyugatra, északra is vethetnénk néha kíváncsi tekintetünket, fordíthatnánk füleinket, „távoli rokonaink” felé, akiknek nem csak a zenéjük rejt magában izgalmas felfedeznivalókat, de a Baltikum átjárhatósága, összefogása is bőven szolgál tanulnivalókkal.

Fotók: Saly Eszter