Drága bort ízlelgetni lassan egy óvárosi ház tetőteraszán, napbarnította, szerelmes nővel együtt nézni a naplementét, verseket hallgatni közben, mert mi más illene jobban a költészethez, mint egy szerelmes naplemente, egy drága nő, egy pohár napszítta, nemes bor egy óvárosi ház tetőteraszán.

A DJ érzékien lágy, lüktető zenét játszik, és mi engedjük, hogy a ritmus az ereinken át felkússzon bennünk egészen a szívig, felébressze odabent a tengert, elringassa a csendet, a magányt. Lassan szájához emeli hangszerét a trombitás, és én már hallom is messze nyugat felől, Karthágó, az örökre lealkonyult tunéziai város utolsó elefántjait.

magasföldszint1

Aztán csend lesz, hosszú, ünnepélyes csend. Lassan kortyolgatom a drága bort, hogy tovább tartson. Percek telnek el így mire megszólal a konferanszié, egy kedves, puha, csokornyakkendős ember. Bonsoir Mesdames et Messieurs! Je m’apelle Dunajcsik Mátyás. Négy évvel ezelőtt jelent meg a Dalok a magasföldszintről, Simon Márton barátom első verseskötete. Azóta megjelent már a második könyve is, Polaroidok címmel, több ezer példányban kelt el, és amit a kedves közönség most a kezében tart, az az első kötet friss kiadása, itt a helyszínen is meg lehet majd vásárolni kedvezményes áron a felolvasóest után, de át is adnám most a szót a költészetnek.

Hosszú, kitartott, hatásos csend. Bámulom a padlón egymást kergető nyárfa pihéket. Az ilyen csendet használták ki azok, akik késve jöttek, hogy félre vonuljanak egy pohár drága borral, egy finom nővel, és szelfit készítsenek magukról hátuk mögött a naplementével… Nézem az ég súlyos színeit a szív felőli oldalon… szólalt meg a költő… hajnali, szürke üres város, nézem a kirakatokat… egy nőről beszélt nyugodt, prózai hangon… ez a nő engem akkor otthagyott, egy másikért az éjszakai parton…

Ekkor láttam meg őt tömegben, a szerelmes testű nőt, aki magányosan jött, és nem csapódott senkihez. Megállt egészen közel hozzám, szemben a költővel, a lenyugvó nap utolsó, hűvös sugaraival. Szerettem őt a naplementéjével.

Na de vissza a témánkhoz, olvasó! Az első néhány vers után Dunajcsik Mátyás beszélgetett a szerzővel arról, hogy milyen nehezen állt össze végül a mű, miért a depresszió, a nagyváros, a magány. A költő hosszan és költőien mesélt magáról, elmondta, hogy azóta megjelent egy másik könyve is, a Polaroidok, és hamarosan indít majd egy blogot, lesz fotókiállítás is a verseiből, de egyelőre ez még titok.

magasföldszint2

Akkor hadd hallgassunk meg még néhány verset a Magasföldszintről – kérte fel a konferanszié… Szívszútra… mi van a szívben… vér, vörös ajkak… kiharapják a szám… sós íz, mint a tenger… néztem a szerelmes testű nőt… a gerinced, meztelen hátad... néztem őt, ahogy a költőt nézte. Aztán a lenyugvó napot néztem. Már lekéstem. Hideg van, nincs borom, és unom a tévelygő nyárpihéket… szentimentális közhely szeretnék lenni a szádban… rágyújtok, kipöckölöm a hamut a tetőről.

Közben az utolsó vers is végéhez ért, már készülődnek. Csak néhány lány maradt, kedvezményes árú, helyszínen vásárolt könyvével a költő előtt, és tőlük külön, egy padon dideregve, a szerelmes testű nő.

Fotók: Horváth Bianka

Dalok a magasban. Tip Top Bar 2014. április 11.