Az alig felvonásnyi novellaadaptáció jólesően groteszk atmoszférában meséli el egyszerű történetét. Egy régmúltból nyomasztó humorral időtlenített történet arról, hogy kiket kezd el hibáztatni a kisember saját szerencsétlensége miatt.

loturi-5

A bukaresti Nemzeti Színház vendégjátéka sok tekintetben különbözik a népszerű budapesti kőszínházak előadásaitól. A színészek kifelé mozgósítanak hatalmas energiákat játék közben, ezzel összhangban a színpadi történések olykor kaotikusnak hatnak, valójában dúsak, tempósan vezetik a nézői tekintetet egyik helyről a másikra, gyakran élnek a szimultán színpadi történés eszközével. De nem akarom ezt túltudományoskodni. Nem ismeretlen dolog ez, aki sokat jár színházba, biztosan találkozott már ezekkel a hatáskeltő eszközökkel.

2006_big

Ion Luca Caragiale novellája nyomán az előadás nem bonyolult történetet mesél el. Van egy kis hivatalnok, Lefter, aki világ életében szerencsétlen volt. Vesz két lottójegyet kölcsönpénzből, hiszen úgy az igazi. Aztán nyer. A két jegyet nem találja. Őrült keresésbe fog. Iszik is. Be sem megy dolgozni. Rémült, és iszik még. A rendőröknek százalékot ígér, hogy segítsenek behajtani a két jegyet a cigányokon, hiszen biztosan náluk van. A három cigány nőt kínozni kezdik, de nem vallanak. A helyzet teljesen kilátástalan, a részeg és kétségbeesett wannabe nyertesek szidnak mindenkit: cigányt, zsidót, csak a kudarccal szembenézni ne kelljen.

Doua loturi_10190805

Az előadás világa burleszkre, freak kabaréra, cirkuszra emlékeztet, ugyanakkor pontosan ismeri határait, amiket átlép, és iróniával kezel. Az alakok ehhez mérten elrajzoltak, egy-két jellemvonásból emberré növesztett fiatalos szörnyecskék. Ha innen nézem, felháborítóan politikailag inkorrektek és sztereotipek, de ha látom benne az iróniát és a humort, akkor nagyon viccesek. Kicsit olyanok, mint a Family Guy vagy a South Park szkeccseinek szereplői. A fiatal színészek energikusan és pontosan mutatják meg őket. Nagy szerepíveket nem mindenkinek van lehetősége bejárni, de a megvert cigányasszony démoni nevetése a végén vagy a cigánylány (Eliza Pauna) kissé kattant sátáni grimaszkái a romlásról adnak számot. Az egész előadás folyamán a lépcső alatti széken eszegető, széles mosolyú elegáns úr (Dragos Dumitru) vigyora a történet vége felől válik igazán zavarbeejtővé. Az erős színészi alakítások közül kiemelkedik a mesélő, Marius Manole, a hidegen ördögi tekintetű költő, aki saját megelevenedő novelláján szomorodik el, ahogyan egy pojácához illik, hogy aztán valóban megviselje a történet. Keresgéltem, hogy kicsoda ő, több jelentős színházi és filmes szerepet játszott el 2001 óta, mióta végzett színész. (Színházi kommunikációs kitekintő: Manole-t a Facebookon kb. 40 ezren lájkolták. A Vígszínházat 24 ezren, a Katona József Színházat 17 ezren, a Nemzetit 10 ezren, Tompos Kátyát 5 ezren, Ónodi Esztert 3 ezren, Kerényi Miklós Mátét ezren. A Kevin Spacey igazgatta londoni The Old Vic Theatre-t 29 ezren. Orbán 270 ezer, Bajnai 130 ezer, Kevin Spacey 1,7 millió.)

935607_10152061454709672_980208518_n

Mondja kint egy nagydumás jogász haverom a Nemzeti előtt, hogy ha ő valamiféle kulturális döntnök volna, biztosan utaztatná az előadást Magyarországon belül is. Könnyedén, jó arányérzékkel beszél ugyanis arról a tendenciáról, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben lévő százezrek, akik várják, hátha nyernek a lottón, hogyan csúsznak bele szélsőjobboldali ideológiákba. Ha ilyen döntnök volnék – mondja – a diákokat is kivezényelném rá: rövidebb, mint egy dupla irodalomóra, lehet röhögni rajta, gondolom nem bánt meg se konzervatívot, se liberálist, és utána lehet vitatkozni a felvetett témákról. Hát – mondom neki – forgószínpad sok helyen nincs, drága mulatság volna ezt vinni jobbra-balra, és talán a gimisek kicsit hosszúnak találnák a jelenetváltásokat, amikor a kiváló, UNITER-díjas díszlet megy néhány kört, ott azért néha érződik, hogy ez időhúzás, amíg egy-két kellék, színész a helyére kerül. Pedig a díszlet vasketrecet idéző tere szépen mutatja a bezártságot, összezártságot, sok járása izgalmas, sok meglepetést rejt.

afis-doua-loturi

Nem teltházas a délutáni előadás, de jelentős szakmai közönség nézte meg: olyan kiváló színészek, mint Trill Zsolt, Trokán Nóra, Takáts Katalin; a Katona főrendezője, Ascher Tamás, a Trafó két vezetője, Nagy József és Szabó György, a soproni igazgató, Pataki András. Meg gondolom, egy csomó mindenki még, akit nem ismerek, vagy nem vettem észre, de ugye ez bulvárközelítés, illik nem szeretni. Az kár, hogy nem kéredzkednek be zsebpénztelen fiatalok, hogy megtöltsék az üres székeket, és nem akarják az első sor elé a földre leülve is nézni az előadást, mint egy zsibongó színjátszó fesztiválon.

mietemm