Magyarországon a slammer körök és egyesületeik között úgy tűnik, ősi ellentétek, elmérgesedett nézeteltérések hada húzódik. A lapunk által szervezett Szabadságfokok vitaesten súlyos mondatok hangzottak el vendégeink (Simon Márton, Pion István és Závada Péter) részéről az Astoria Slam Poetry csoportra és ennek vezetőjére vonatkozólag. A felvételen is hallható vádakra a sértett, Angyal Gyula válaszol.

Angyal_trafó1_lead_0

B.B.: Mint slammer körökben csak felszínesen jártas olvasó, a Te neveddel először akkor találkoztam, amikor az estre készülvén Pál Dániel Levente falán rátaláltam a fotóra, melyen az látszik, hogy a RoHAM Bárban, az Astoria Slam Poetry rendezvényén az ilyen estekre nem jellemzően éppen kevesen vannak. A kép alatt olvasható egyik kommentedben a slam „média és menedzsment által támogatott” alakjait említed. Ebből az lehetne kiolvasható, mintha egy „titkos összefogás” akarata lenne az, hogy a Slam Poetry Budapest ismert arcai lennének mindenhol „futtatva”. Kifejtenéd ezt bővebben?

Angyal Gyula: Először is köszönöm az interjút, Závada Péter bocsánatkérését pedig tudomásul vettem. Az általad említett fotót Pál Dániel Levente költő tette közzé, amin éppen a 2013. november 30-i rendezvényemen a színpadon egy előadó versel, és a képen látható székeken (mely kép a nézőtér kb. 10%-át mutatta) kevesen ültek. Ez így is volt, mivel a műsor utolsó harmadában-negyedében készült a fotó, amikor arról a területről a nézők nagy része elment. Elég rendezvényen voltam már ahhoz, a kultúra minden válfajából, hogy tudjam: a nézőszám és a műsor minősége között egyenes arányosság nem mutatható ki. A slam poetry-rendezvények a világ minden részén változó nézőszámot produkálnak. Magyarországon eddig egyetlen, nézőmentes slam-estről tudok, 2011 elején volt a Millenárisban a SPB rendezvénye, amiről az egyik fellépő, Antonovits Bence írt ilyen blogbejegyzést: „nézők hiányában eléggé családiasra sikeredett.” Aztán 2012–13-ban már a Mika Tivadar Mulatóban rendszeresen teltházasak lettek az SPB-estek, és ez így jó.

Az esten egyébként olyan nézőszám volt, amivel elégedett voltam. Pár tucat néző szokott lenni a műsorainkon, ez így reális. Pál Dániel Levente megosztásához, amivel ő a slam poetry „teltház”-jelenségét kérdőjelezte meg, kommentet írtam, amiben egyrészt ismertettem a műsor apropóját (az Astoria Slam Poetry 3. évfordulója, az osztrák Jimi Lend vendégszereplésével) és elmagyaráztam, hogy az ASP egy kisebb ismertségű, kevesebb médiatámogatással rendelkező szervezőség a médiában elsöprő többséggel megjelenő Slam Poetry Budapesthez képest, mely egy professzionális menedzsment, a Bly Worx együttműködésével megy.

“nekem nincs menedzsmentem, pénzügyi lehetőségeim minimálisak, és azok a médiumok, amelyek a nagy közönséget vonzó slam-rendezvényeket hirdetik, az ASP-vel szinte egyáltalán nem foglalkoznak”

Tehát nekem nincs menedzsmentem, pénzügyi lehetőségeim minimálisak, és azok a médiumok, amelyek a nagy közönséget vonzó slam-rendezvényeket hirdetik, az ASP-vel szinte egyáltalán nem foglalkoznak, mint ahogy nem foglalkoznak a Slam Poetry Veszprémmel, Szegeddel, Szombathellyel stb. Az ASP ezért – és egyéb tényezők miatt – kisebb ismertséggel rendelkezik, kevesebb nézőt vonz, az estjeinket ugyanakkor teljesen más, egyéni, versengésmentes, felszabadult és meghitt légkör jellemzi. Viszont vannak frankó eredményeink és fantasztikus fellépőkörünk. Tehetséges tollú, színpadon jól érvényesülni tudó előadókat hívok meg, akik nincsenek annyira a köztudatban, de olyat produkálnak, ami a hallgatóságnak tetszik.
Az összeesküvés-elméleten pedig azért mosolygok, mert a kulturális életben teljesen ismert jelenség az érdekirányultságú közlés-nem közlés.

Vannak durvább dolgok is. Némely többkötetes író nem kap meg egy díjat, mert valaki keresztbe tesz neki. Másvalaki pályázati pénztől vagy publikációtól esik el, mert egy fontos ember susmog valamit egy másik fontos embernek. Sajnos ez alól a slam poetry sem kivétel. Konkrétan egyeztetett dátumú publikációkat, interjúkat, fellépési lehetőségeket mondtak már vissza partnerek kifogásokkal, gyanús körülmények között. Megvannak az ismertebb, előre tolt arcok, és van egy csomó, kevéssé ismert, de tehetséges slammer, akik sajnos csak a „futottak még” vagy a „sokan mások” kategóriaként jelennek meg a felületesebb emberek számára. És vagyok én, bizonyos ismertséggel és masszív határozottsággal, hogy a kevéssé ismert vagy éppen ismeretlen, de színpadot és jó konferanszot érdemlő verselőket összeszedjem, és közönség elé bocsássam. Underground ez a javából, miként a gyémántbányászat is. Az pedig, hogy pont a rasszistázás miatt kerültem szóba, pontosan rámutat az etikai hibákra.

B.B: Az idő előrehaladtával minden művészközösségben pozícióharc alakul ki, úgy vélem itt is hasonló küzdelem zajlik. Mit szólsz ahhoz, hogy Závada Péter azt állította: te mint „nem túl progresszív”, „kvázi rasszista” szövegekkel színpadra lépő előadó, kiléptél az ő körükből, mivel nem voltál elég tehetséges, és szervezni kezdtél egy, az övékkel ellentétes slammer kört. Ez hogyan történt?

A.Gy.: Závada Péter több sértő és valótlan dolgot állított, némelyik kapcsán felmerült a jogi reakció kérdése. Kezdjük a legsúlyosabbal. „Kvázi rasszista” verseim nincsenek, ellenben rasszizmusellenes, egyenlőségpárti (Fehér Nigger Vagyok, Taposások Helyett Ajtók ) vagy éppen színes bőrű személyek tiszteletére (Ha Rajt Akartok!, Nemek Győzelme) írt verseim vannak, felléptem cigány rendezvényeken is versekkel, egyikről tévés tudósítás is született.

“Manapság gyakori eszköz a lejáratásban a rasszistázás, nácizás, fasisztázás stb.”

Manapság gyakori eszköz a lejáratásban a rasszistázás, nácizás, fasisztázás stb. Akik a magyar slam poetry-színtéren engem nem kedvelnek, azok kommunikálnak így, sajnos nem Závada Péter az egyetlen. Külön érdekes volt az a megjegyzése, hogy „még ahhoz is béna volt, hogy rendesen rasszista legyen”. Úgy vélem, mindig béna leszek a „rendesen rasszista” léthez, mivel nem célom.

A „nem túl progresszív” jelző értelmetlen velem kapcsolatban, mivel amíg az SPB estjein az egyik leggyakoribb fellépő voltam, folyamatosan voltak ötleteim. Emellett törekedtem nemzetközi kapcsolatok kialakítására, egy időben slammes-rockos rádióműsort vezettem, a Music TV-adásaiban leadták több rock témájú versemet, zsűriztem versíróversenyeken, vagy éppen én értem el jó helyezéseket. Több újságba írtam cikkeket, olvasói leveleket a slam poetryről, a sajnos már nem létező rapmagazin.info-n pedig én vezettem a slam poetry-rovatot. A Szabadságfokokban említetted, hogy olvastál pár éve egy interjút a Metróban (ma Metropol) Matits Istvánnal, a 2009-es berlini Európa-verseny döntősével. Pistára az én beküldött cikkem miatt figyeltek fel, az elérhetőségét én adtam meg a Metrónak, sőt a rapmagazin.info-ra egy interjút is készítettem vele.

Úgy vélem, Péter egy kalap alá vett engem pár szűk látókörű, tehetségtelen, konzervatív gyűlölködővel.

Nem léptem ki, hanem egy időben (2011 elejétől őszéig) nem volt kedvem olyanok közé menni, akik hazugságokat terjesztettek rólam. Aztán csak azért is visszamentem, mert nekem is jogom van a fellépéshez. Szerepléseimet viszont munkabeosztásom miatt ritkítanom kellett. A Szabadságfokokban Péter velem kapcsolatban lemorzsolódást említett, ami azért is érdekes, mert a 2008 vége–2010 vége időszakban a relatív ritka budapesti slam-élet gerincét a SPB havi estjei jelentették a Kőleves étteremben, amikre viszont Peti nem járt verselni. Egyszer láttam a közönség soraiban, illetve pár nagyobb rendezvényen, meghívott fellépőként. Amikor meg 2010-11 fordulóján én kértem meg őt, hogy az Akkezdet Phiai Facebook-profiljával tegye közzé a SPB estjeit, amikre kevesen jártak, hogy segítsük őket, ő erre nem volt hajlandó. Nem tudom, mi volt akkor a baja az SPB-vel, de a lényeg, hogy nem az Astoria támogatását kértem tőle.

Ez idő tájt (2011 január) küldte el valaki a subba.blog.hu-ra a Madárlélek videómat a honlapom címével, lejáratás céljából. Ennek a versnek és a lendületes előadásmódnak természetesen nem a Subba a megfelelő bemutató felülete, a honlap nézői nem voltak értő közönség. Ettől függetlenül köszönöm a majdnem 8000 megtekintést!

“Ezzel a szereppel nem vagyok hajlandó azonosulni”

Az Astoria Slam Poetry szervezését nem ellentétes körként, sértődésből kezdtem, hanem még 2010 nyarán megkérdezett Jakab Zoltán, a Treffort Kert programszervezője, hogy lenne-e kedvem slam poetry-műsorokat csinálni a klubjában. Mondtam, hogy persze! Gyorsan kitaláltam egy jó nevet és elindultunk. 2010-ben az SPB és az ASP-rendezvényeken még kölcsönösen bemondtuk egymás rendezvényeinek következő dátumait, úgyhogy nem sértődésből indítottam, bár jelezték, hogy egyértelműen konkurencia vagyok. Ezzel a szereppel nem vagyok hajlandó azonosulni. Azóta az ASP vadregényes utat járt be sok kiváló, lelkes fellépővel.

ASP logo

B.B.:Térjünk át a vitatott, Fehér Nigger Vagyok című szövegre. Závada Péter bocsánatkérésében kifejti a szöveggel kapcsolatban: „bizonyára a szövegek félreértelmezéséről lehetett szó”. A felvételen viszont te hangsúlyozod: ez a szöveg nem célzott sértés fekete bőrű embertársainkra, sőt hogy az Irodalmi Jelen-es interjúdat idézzem, kifejezetten arról szól, „hogy a magyar ember kiszolgáltatott a saját hazájában”. Mi lehet a gyökere a félreértésnek?

A. Gy.: A magyar társadalomra megosztó szándékú hatalmi körök egy afféle lövészárokharcot, kettészakítottságot próbálnak erőltetni, melyben az embereket irreálisan jobbosokra és balosokra osztják fel, tudomást nem véve a békés középen élni kívánókról. Franz Werfel osztrák író így fogalmazott: „A világ felosztotta magát a Jobb és Bal fogalmakra, emellett elfelejtve, hogy létezik egy Fent és Lent is.”  Vannak szavak, amiket meggyőződéses X vagy Y oldali emberek automatikusan kizárólagos érzelmi értékkel ruháznak fel, függetlenül a jelentésüktől és a szövegkörnyezettől, és gyakran alaptalanul is használják őket sértésként. Ilyenek a nigger, a zsidó, a cigány, a nemzet, a náci, a liberális, a fasiszta, az arab, az Árpád-sávos stb. kifejezések. Ingerszavakként működnek bizonyos emberekben, azonnali érzelmi reakciót és ítéletet kiváltva, anélkül hogy átgondolnák. A Fehér Nigger Vagyok vers azt fejti ki, hogy egy fehér ember is lehet rabszolgaként kizsákmányolva, megalázva. Érdekes módon a legtöbb ember számára ez a versem nagyon szimpatikus, mivel saját életnehézségeiket látják benne igazolva. A „nigger” szó pedig a „néger”, azaz „fekete” szó eltorzított változata, melyet nemcsak a régi rabszolgatartók használtak, hanem manapság is része az angol szlengnek, olyan jelentésekkel, mint haver, tesó, ember, menő csávó vagy éppen élettárs. Persze aki nem fekete, annak csak bizonyos helyzetben illik mondania. A „náci” és „fasiszta” szavaknak pedig már nincs aktualitása, ekképpen valamilyen szélsőjobbos vagy csak antipatikus jelenségre rásütni nettó manipuláció, mivel térben, időben és eszmerendszerben más tartalmat jelöl, és mindössze a hozzá tapadó negatív érzelmeket akarja a célra rögzíteni. Én liberális embernek tartom magam, aki ugyanakkor szilárd értékrenddel, hazaszeretettel bír. Szerintem az arany középút a leggyümölcsözőbb.

“Vannak szavak, amiket meggyőződéses X vagy Y oldali emberek automatikusan kizárólagos érzelmi értékkel ruháznak fel, függetlenül a jelentésüktől és a szövegkörnyezettől, és gyakran alaptalanul is használják őket sértésként. Ilyenek a nigger, a zsidó, a cigány, a nemzet, a náci, a liberális, a fasiszta, az arab, az Árpád-sávos stb. kifejezések.”

Péter szerintem elkönyvelte ezt a verset egy fura rasszista versként, és nem foglalkozott a mélyebb átgondolással. A többi, szintén rasszizmusellenes versben szintén nem mélyült el. Pedig erről még beszélgettünk is egyszer, akkor elismerte pozitív üzenetüket. Érdekes példája ez annak, hogyan lehet lenézni az egyéni hangvételű pályatársat, ha nem szándékunk elismerni. Ez a hozzáállás másokra is jellemző a magyar slamben, sajnos a sznobság a slamben már egy ilyen korai periódusban is jelen van.

Amúgy az irányomban táplált ellenszenvről minden érintettnek saját magának kell számot vetnie. Kritikus szemléletű vagyok, és vannak etikai normáim, ezeknek hangot is adok. Olyan eredményeim vannak, amik a rivalizálást életstílusként űzők számára idegesítő lehetnek. Azt is gyakran hangoztattam, hogy a kevésbé ismert slammereket támogatnunk kell, mert így halad előre a teljes színtér, nem azzal, ha egy szűk kör kapja a figyelem és a lehetőségek oroszlánrészét. Ez a „színtér”-szemlélet nem tetszik az elitistáknak. Ilyenkor derül ki, mit ér az a szó, hogy „respekt”.

B.B.: Beszéljünk egy kicsit a külföldi közegről is, mint „ős-slammer” te is rengeteg nemzetközi verseny meghívottja voltál. Mesélnél erről?

A.Gy.: Az első külföldi fellépésem 2009 őszén volt Berlinben, a 1st European Poetry Slamen. Péter ennek kapcsán is említette Matits Pista ottani sikeres szereplését, előzményként mondva, hogy Pista megnyert idehaza egy-két bajnokságot, és ezért ő képviselhette Magyarországot. Ez azért sem volt igaz, mert magyar bajnokság akkor még nem volt, az országonkénti képviselet pedig nem egy-egy főben lett meghatározva, hanem maximum 10-ben. Így Magyarországot 4 versenyző képviselte, Pista mellett K. Loki Mihály (Mihály kérésére nevét megváltoztattam – A. Gy.) és Kotroczó Máté Veszprémből, valamint jómagam. Ebből a 4 főből már csak én és Máté vagyunk aktívak. Máté is teljes joggal érdemli meg az „ős-slammer” jelzőt, szakértője a műfajnak.
2012 júniusában kaptam a következő külföldi fellépési lehetőséget, ez Bécsben volt a Bus Bim Slamen, ahol 1. helyezett lettem, nagyon erős mezőnyben, majd elhívtak a következő napra egy irodalmi kávéházba verselni, ahol több slam-szervező is jelen volt. Produkcióm bejött nekik, így következő meghívásként már a 2012-es osztrák országos slam-bajnokság bécsi elődöntőjében verselhettem a Theater Brettben. Ez óriási megtiszteltetés volt. 2013 nyarán pedig munka miatt jöttem ki, azóta többször voltam meghívott verselő, mint ahogy jelentkező is szívesen vagyok, vagy éppen örömmel vagyok szimpla „közönség” is. A verseimet jól fogadja a közönség és a pályatársak is, teljesen unikum számukra, úgy látom. A németül is slammelni tudó magyar nekik élmény, az akcentus és a más gondolkodás miatt.

Bécs 2.

B.B.: Evezzünk vissza Magyarországra és az Astoria Slam Poetryre, amely – amennyire én a beszélgetésünk előtt láttam – mintegy „második utat” kínál a SPB-hez képest. Miben működtök másképp? Kik a fellépőitek? Vannak közös szálak, vagy egymástól minden szinten elkülönültök?

A.Gy.: Ez érdekes helyzet s jól mutatja a magyar gondolkodásra jellemző dualitást. Nem vagy-vagy szitu van, hanem és. Tőlem már többször megkérdezték, hogy miért kell másik klub Budapestre? Erre én: hogy mások is lehetőséget kapjanak meghívásos fellépésre, és megvalósíthassak programötleteket. Bécsben hét szervezőség van havi programmal, mégsem furcsállja senki, hogy minek van ez, az, amaz. Egyszerűen csak élvezik a sokszínűséget. Sokat kell még fejlődnie a magyar gondolkodásnak, mire megemészti a „szabad akarat” fogalmát. Remélem, később lesz még Budapesten több slam-klub is. Úgy látom, hogy a Budapesti Kommunikációs Főiskola is indít egyet, örülök neki! Aki megnyilvánulási lehetőséget keres a fővárosban, annak a Kelemen Kör havi rendezvényeit és Krajcsa Roland által szervezett Szabad Felolvasóesteket is tudom ajánlani.

Az Astoria Slam Poetry olyan sok dologban működik másképp az SPB-hez képest, hogy immár markánsan azonosítható. Mivel a szervező és a műsorvezető én vagyok, ezért a dátumokat mindig a munká(i)mhoz kellett igazítanom. Ez ritkán biztosított havi rendszerességet, viszont így minden rendezvény kuriózum lett. A törzshelyünk is többször változott, most – nagy boldogságomra – a pesti RoHAM Bár lett az otthonunk. Mivel nem hivatásos rendezvényszervező vagyok, hanem egyéb munka mellett csinálom, ez anyagi lehetőségeimet is behatárolja, így reklámra ritkán volt pénzem. Ilyen az underground. Versenyt ritkán szerveztem, mivel – és ebben törzsfellépőim is egyetértettek – ez afféle teljesítménykényszert is jelent. Így versenymentes slam poetry-esteket prezentáltunk, örömverselésekkel, felszabadultsággal, változatos fellépőkörrel, mivel törekedtem a kevéssé ismert, de izgalmas tehetségek bemutatására. Van egy jellegzetes műsorvezetési beszédstílusom, ami szintén a szórakoztatást szolgálja. Vallom, hogy a műsorvezetés nemcsak átvezetőszövegek elmondását jelenti, hanem külön műsorszámot is. A fellépőim és gyakran a közönség tagjai is megemlítették, hogy a rendezvényeinknek meghitt, barátságos légköre van. Ezt fontosabbnak tartom versenyek rendezésénél, bár én magam is szívesen versenyzek, és fellépőimet is buzdítom más klubokon való részvételre. Fontos a színtér egészséges vérkeringése.

“Nem vagyok hajlandó senkire sem riválisként gondolni, mivel a slam poetrynek, ha valóban mozgalomként tekintünk rá, nemesen egyesítenie kell az embereket, a különböző célok tiszteletben tartása mellett.”

Gyakori fellépőink között tudom említeni Mészáros Pétert, Kotroczó Mátét, Keresztes Noémit, Egyed Krisztiánt, Payer Imrét, Elekes Csabát, Dobos Györgyöt, korábban Bozó Patrikot, Mokbel Ádámot, Antonovits Bencét, Tengler Gergelyt, Fülöp Tamást és még jó pár arcot. Az SPB és az ASP között több közös szál van, mivel egyrészt én is ott kezdtem, másrészt több slammer eljárt és eljár mindkettő klub rendezvényére verselni. Ez igazából így lenne normális; egységes színtérben kell gondolkodni. Nem vagyok hajlandó senkire sem riválisként gondolni, mivel a slam poetrynek, ha valóban mozgalomként tekintünk rá, nemesen egyesítenie kell az embereket, a különböző célok tiszteletben tartása mellett.

2014-03-06_19-39-27_angyal-gyula_l

B.B.: Térjünk vissza az általunk szervezett vitára. Többször elmondtad, hogy nem tartod a slamet a költészet „megváltásának” és a hagyományos irodalmi esteket sem szarnak, de ha saját magadat kéne a vitában felmerült végpontok között meghatároznod mint slammert, inkább lennél „kevéssé progresszív arc”, vagy inkább „álentellektüel seggfej”?

A.Gy.: A szerepem egy ilyen skálán nem értelmezhető, más törekvések jellemzők rám. A progresszivitás számomra kulcsfontosságú, ezért is járok örömmel közönségként is olyan irodalmi estekre, vagy slam-versenyekre, amiket érdekesnek találok. A tanulás, csiszolás nem állhat meg. Szeretem megélni az entellektüel hozzáállást és a vagányságot is, ezek fontos muníciót adnak. Elekes Csaba mondott rám egy nagyon illő jellemzést: „energia, amit csak átélni lehet, uralni nem”. Szeretem változatos formai és tartalmi megoldásokkal kibillenteni a közönséget a komfortból. Ha egy erős vers jó előadására kevés pontot kapok, az jelzi, hogy valakinek a nyavalyáját számára kényelmetlenül telibe találtam. A lázadás nem fotelkompatibilis.

Kapelner Zsolt cikkét, „A kritikus slam, avagy a slam kritikája” címmel jónak, találónak és átgondoltnak tartom. Egyre többen kritizálják a műfajt, teljes joggal. Az is jó észrevétel, hogy a slammer sokszor „látszólag bátran beszól az Arcnak, valójában viszont az a célja, hogy ledumálja a szellemi bugyit az – ezúttal ártatlan fiatal hölgyként reprezentált – közönségről.” Pontosítanám: immár a slam poetry-színtér egy része is Arc, amely a show businessben tör előre etikai aggályok nélkül, a közönség pedig nem mindig ártatlan fiatal hölgy, hanem kalandra éhes. Szórakozni akar, nem erkölcsön morfondírozni, ennek olykor némely slammer látja kárát. Az ilyen esetek miatt is van, hogy ritkán szervezek versenyeket. Amikor Banos Krisztián egy megrázó verssel megemlékezett a pár éve Veszprémben halála késelt Marian Cozma kézilabdázóról, azt egyesek hajlamosak lettek volna lepontozni. Mert arról verselni, hogy vannak magukat csak késsel teljesnek érző, agresszív emberek, egyesek szerint szélsőséges akció. Pedig csak arról van szó, hogy minden jó embernek joga van az életéhez.

“Ez van, hiába ír valaki rasszizmusellenes verseket, ha vannak rágalmazói, akik ugyanakkor bennfentes pozíciókat élveznek.”

Ide kapcsolódik, hogy a 2013. január 10-i Magyar Narancsban megjelenő slam-cikkben („Szexivé tette a költészetet”) szerepelt ilyen szövegrész az ötödik bekezdésben: „sikerül a honi slam-történet legalacsonyabb pontszámát (kettőt) adnunk – mint később kiderül egy olyan slammernek, aki többnyire fasiszta szövegekkel operál.” Az említett slam-versenyen én kaptam 2 pontot, viszont ez nemcsak nem a honi legalacsonyabb volt, de ráadásul a „többnyire fasiszta szövegekkel operál” sem igaz rám. Ez van, hiába ír valaki rasszizmusellenes verseket, ha vannak rágalmazói, akik ugyanakkor bennfentes pozíciókat élveznek. Az eset miatt felvettem a kapcsolatot a Naranccsal, akik kiigazítást és bocsánatkérést tettek közzé.

Angyal Trafó

B.B.: Egy évvel ezelőtt az Irodalmi Jelen interjújában annak a meglátásodnak adtál hangot a jövőre vonatkozólag, hogy a slam egyre szélesebb körben elterjed majd. Az elmúlt év mondhatni a slam éve volt, rengeteg könyvmegjelenés, est, új arcok stb. Szerinted hol van ennek a vége, ha van? Lehet ez hamar lecsengő divatjelenség, vagy szerinted ugyanolyan kanonizált művészeti ággá önállósodik, mint a rock zene?

A. Gy.: A vége? Inkább folyamata, terjedése, sokféle felhasználása van. A tetőzés után többen ott fogják hagyni azok közül, akiknek nem szívügye, ez természetes. Már most többeknek csömöre van tőle. Ugyanakkor a slammerek egyre többször vendégei rendhagyó irodalomóráknak az oktatási intézményekben. Szerintem nálunk is jelentkezhet az a jelenség, hogy valaki slammerként pozícionálja magát, valós tehetség nélkül, de határozottsággal, és ezáltal gyűjt magának valós „sikereket”. Randevúk helyszíneként is gyakran szolgálhatnak majd slam-estek, ezzel a meghívó fél a menőségét, egyben kulturáltságát jelzi. Bízom benne, hogy Mokbel Ádám rapcsapata, a Slambeszélbe is az ismertség pályájára lép, akárcsak az Elekes Csabához fűződő The Company Live Band, a Rédai fivérek fémjelezte ATF vagy Jasik Szabolcs Wannabeez-formációja .

Én folytatom az Astoria Slam Poetryt. Remélem, többször is lesz majd alkalmam nemzetközi fellépőt elhívni vagy éppen magyar slammert szervezni külföldi fellépésre.

A nyelvtanuláshoz pedig új kedvet, motivációt adhatnak a külföldi slammerek legjobbjai, elvégre az idegen nyelvű szövegeken átsütő flow igazi vonzerőt gyakorol a hallgatóra. A német nyelvterület aktuális szenzációja „névrokonomhoz”, Julia Engelmannhoz kötődik. Ez a tündérarcú csajszi pár hónap alatt 5 millió feletti nézettséget kapott erre a felvételre! Csodálatos videó, mely a méltatlanul sértegetett német nyelv száz árnyalatát mutatja meg.

Nézzük csak: