A juharok tetején

 

sivalkodnak a fecskék,

mint a csecsemők, akiktől játékukat

elvették, neked egy

favonatod volt, amivel addig verted

homlokod, amíg nem vérzett & amíg anya

nem jött a sebtapasszal (Klebefix),

a fák fölött

csak az ég tátong ezen a nyári napon

& az átforrósodott kerti növények

sírása, a (margarétától tömött) réteken oda &

vissza süvölt a panasz, neked egy

favonatod volt, & egy labdád

barna bőrből – úgyhogy betört

jónéhány üveg – & a mosókonyhában a kazán

mindig nedves fától bűzlött,

koksztól & szidoltól, meg volt

az a cink fürdőkád, minden hétvégén,

ha leégtél a napon, a hátadat

súrolták, tisztára a lágyrészeket.

A fecskék

sivalkodnak, mint a csecsemők, akikre

már senki nem emlékszik. Volt egy

labdád, az ég pedig persze

csak tátongott egyre.

 

Boldog idő

 

Párlatok a belekben, a fejben

józanító lüktetés. Messziről jöttem

és nem mutattam semmit az embereknek.

 

Nekem az emberek kívülről mutatták

csak meg házaikat. Mindegyikük különös

arckifejezéssel, itt a vakolat,

 

amott a zsindely jött le, a szuterinban

a vízvezeték eltört, és a tető alatt

a gázcsap ereszt. Művészt ide,

 

mondtam, és keménygumira, kaucsukra

gondoltam, és ideiglenesen szigszalagra

a radiátor szivárgó T-eleme köré.

 

Az emberek nem mutattak énnekem mást,

csak titkolt hibákat, viszont azt alaposan

és józanító lüktetéssel a fejben.

 

A belekbe vitt párlatok már csak

rövid ideig tartottak minket melegen,

egymás mellett, közösen égtünk ki végül.

 

bjoern-kuhligk-jan-wagner-lyrik2-180 322_5286610906b5Mohácsi Balázs fordítása

[in: ed. Björn Kuhligk – Jan Wagner,

Lyrik von Jetztzwei,

Berlin Verlag,

Berlin,

2008,

60-61.]

A fotó forrása