Pynchon Beépített hibájában a hippi Dokit azzal keresi fel régi barátnője, segítsen megtalálni annak mostani szeretőjét, a hírhedt építési vállalkozót. A feladatra láthatóan teljesen alkalmatlan detektív munkáját az embertelen mennyiségben elfüstölt marihuána mellett a helyi rendőrség és az FBI is nehezíti. A szálak egyre bonyolultabbak lesznek, már-már kibogozhatatlanná válnak; hogy aztán természetesen mindenki rájöhessen, a nyomozás inkább csak ürügy volt a hatvanas évek egyszerre tragikus és komikus Amerikájának felrajzolásához. Átlagos sztorinak hangzik? Ez most nem lesz az.

pynchon-beepitett_hibaThomas Pynchon regényeiről, ha másért nem is, de legalább a pár éve magyarul is olvasható ikonikus Súlyszivárvány nyomán körülbelül olyasmi kép élhet az olvasóközönségben, mint amelyek közül nem egy amellett, hogy az utóbbi évtizedek legrangosabb irodalmi teljesítményei közé tartozik, minden bizonnyal a legnehezebben befogadhatóakat tekintve is az élen jár. Valóban, a kötetek többségét minden pillanatukban átgondolt, ugyanakkor hihetetlenül szerteágazó kultúrtörténeti utalások szegélyezik, elborult kalandozások követik egymást az asztrofizikától a kabbalisztika témaköréig, amelyek felfejtésekor napokig el lehet szöszölni például a Pynchon-regényeket értelmező wikipédia-oldalakat böngészve. De persze arra is volt már példa, hogy külön segédkötetet szenteltek például a magnum opus olvasásának megkönnyítésére. Ugyanakkor a „nagyok” mellett rendre feltűntek a pálya során olyan művek is, amelyek, noha továbbra is hajszálpontos korrajzzal, se vége-se hossza áthallásokkal bírnak, a hangsúlyt inkább a szórakoztatásra, a zökkenőmentes befogadhatóságra helyezik. Ez utóbbi vonulatba tartozik a 2013-ban lefordított Beépített hiba is.

A regény igen egyszerű pontról indít, és meg sem próbálja azt a szándékot sugallni, hogy mindezt egy percig is komolyan kellene vennünk. Doki afféle antidetektív, ráadásul a semmirekellőbb fajtából: szobájának ékességei a sörösdobozokból készült versenyautó-modellek, pszichedelikus izzók, telefonja egy iskolából meglovasított tűzjelző csengőre kötve; a tévéből tanulja meg azt is, hogy „indián temetőre építkezni a rossz karma legrosszabb fajtája”. Irodája csak azért van a felső szinten, mert ez lett az érmefeldobás eredménye; memóriája finoman szólva is igencsak rövidtávú, és ha megszédül, az is inkább a drog hatásának tudható be, mintsem valami hatalmas felismerésnek. Mindezt az idillikus állapotot borítja fel régi nagy szerelme, amikor azzal bízza meg Dokit, kutassa fel az eltűnt Mickey Wolfmannt, mellesleg a nő aktuális szeretőjét. Hogy mégsem fullad unalomba vagy válik fárasztóvá az egész, az egyrészt azért lehet, mert szerencsére nagyon hamar mellékes lesz a nyomozás, helyesbítve Doki olyan területekre téved, amelyek ugyan nem feltétlenül lendítik előre az ügyet, de rengeteg hasonlóan elborult karaktert hoznak magukkal, akiknek ténykedései tovább árnyalják a főszereplő első benyomásra pofonegyszerű karakterét, nem mellékesen pedig rengeteg gegnek alapozzák meg a helyét.

Hajmeresztő momentumokat tekintve nincs megállás. Találkozunk a beszédes nevű, egyébként egy ponton zombicsapattá vizionált Spotted Dick surf-rock együttesével, Starsky & Hutch-epizódokban statisztáló rendőrfőhadnaggyal, meg egy hippivel, aki égő dzsointtal a szájában alszik el, és kis híján felgyújtja a lakását – még szerencse, hogy az ágyból kicsapó lángok átizzítják a mennyezetet, és a felső szomszéd leszakadó vízágya helyretesz mindent. Ki tudja, hányféle más könyvből, tévésorozatból vagy mozifilmből lettek ezek a börleszkszerű jelenetek átemelve; már ha nem Pynchon maga gázolt térdig a hatvanas évek pszichedéliájában. Akárhogy is, ritka szórakoztató olvasmánnyal van dolgunk. Élményszámba megy mindegyik jelenet, ahol a rivális rendőrhadnagy, Bigfoot tesz csípős megjegyzést a hippikre (“Kiment volna a fejemből? Jesszuskám, rosszabb vagyok, mint egy kábós” (444.)), vagy Borderline és Flatweed FBI-ügynökök pillanatai, de akár Doki barátjának, Dennisnek valamennyi megnyilvánulása. Ám mindez erőlködéstől mentesen, elképesztően cool stílusban tálalva, így szinte olvastatja magát a regény.

Másrészt a tengernyi ökörség mellett nagyon fontos alkotóelem még az a fajta kesernyés nosztalgia, amellyel a regény hatvanas évek végének világa felé fordul. Noha jóformán egy fejezet sem múlik el valamilyen eszeveszett drogos vízió nélkül, a pszichedelikus szerek használatánál sokkalta aggasztóbb problémák is körvonalazódnak, amelyek beárnyékolják az „örök nyár és a fiatalság” képzetét. A Manson család ámokfutása, a vietnámi háború, a kormány politikája, vagy az internet ősének felbukkanása, amely minden információt képes kereshetővé tenni; ezek egytől egyig nyugtalanító jövőképet festenek. Az addiktív tévésorozatoknak hála, mindenki rendőr akar lenni, Doki pedig mint a magánnyomozók utolsó képviselője bolondozza végig a cselekményt. De mintha a regény emléket is állítana ennek a bizonyos végső, önfeledt karneváli mulatságnak, amelynek szereplőit ugyanúgy el fogják nyelni a következő évek, mint ahogy a Los Angeles-i ingatlanbiznisz dózerolja le az őslakosok otthonait.

„A Tengeri farkassal senki nem mer újat húzni…”(473.)

mondja Doki egyik filmhőse; de a mostani történetben Wolfmannt épp elrabolják, és nem is valami nagyobb cél érdekében, hanem… de ez majd úgyis ki fog derülni.

A könyv egyik nagy erénye, hogy igen, ezúttal sem ússzuk meg a pynchoni paranoiát, a milliónyi rejtett utalást surf-rock együttesekre, aktuálpolitikára, tévéfilmekre, összeesküvés-elméletekre stb., de ezek felfejtése nélkül is a mostanában olvasható egyik legszórakoztatóbb olvasmánnyal lesz dolgunk, amely egyszersmind elhessegeti azt a feltételezést, hogy Pynchon csakis a mindenre elszánt bölcsészek kedvence lehet. A kötetnek, mellőzve mindenfajta leminősítő hangnemet, a legstílusosabb, legkigondoltabb ponyvaregények között a helye. A regényből forgatott, várhatóan még idén megérkező film Paul Thomas Anderson rendezésében pedig remélhetőleg ugyanilyen kihagyhatatlan lesz.

A FÉLonline.hu értékelése: 9/10

Thomas Pynchon, Beépített hiba (ford. Farkas Krisztina), Magvető, Budapest, 2013.