A két húszperces beszélgetés hangulatának erős kontrasztja a folyamatos alapzajjal együtt kissé nyomasztó élménnyé tette Szávai Attila és Lesi Zoltán új köteteinek bemutatóját, amelyet február 26-án tartottak a budapesti RoHAM Bárban. A JAK-füzetek legfrissebb darabjairól Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán, a sorozat korábbi szerkesztői kérdezték a szerzőket.

Az eseményt nyitó felolvasás alatt a kivetítőn Lesi Zoltán mobiltelefonnal készített rajzaiból adtak ízelítőt, mely alkotásokról végül – Orcsik Roland ígérete ellenére – nem esett több szó. Rögtön kiderült azonban, hogy Szávai Attila „íróként már nem szűz”, ráadásul a Hetedik emeletet megelőző három novelláskötete (Mászóka, Fészercsend, Optikai tuning) olyan gyorsan követte egymást, mintha alkotójuk speedet fogyasztott volna. Orcsik meg is kérdezte, kollégája vajon milyen drogot használ mostanában, amitől annyira lelassult, hogy új könyvére közel négy évet kellett várni. Szávai mindenkit megnyugtatott, hogy kizárólag sört, azt viszont irodalmi munkásságától függetlenül. A „szünet” alatt a novellák továbbfejlesztésére koncentrált, aminek egy színpadi előadás (Hevimetál, bányaló, tehervonat) lett az eredménye. Az ősbemutatót a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban tartották, majd – a JAK-kötődésű, Add ide a drámád! című  sorozat részeként – a budapesti Merlin Színház is műsorára tűzte a darabot, amely később nyomtatásban is megjelent. Bár a Hetedik emelettel Szávai visszatért a novellákhoz, a jövőben szeretne túllépni a műfajon, aminek érdekében már alakul is első regénye.

jakkötetbemutató1

A kötetben hangsúlyosan jelenlévő vidékiség kérdését mind Sopotnik Zoltán, mind Orcsik Roland igyekezett körbejárni. Szávai kiemelte, hogy a centrumon kívül élők rengeteg inspiráló történettel szolgálnak, de ő nem ezeket írja meg, csupán karakterábrázolási képességét gazdagítja velük. Érdekesnek találta továbbá, hogy színdarabja viccein Salgótarjánban gurultak a nevetéstől, Budapesten azonban több poén is reakció nélkül maradt. Úgy véli, a vidéki ember egyedi látásmódjának köszönhetően elképesztő felismerésekre juthat, különösen akkor, ha egy cseppet még a filozófiában vagy költészetben is járatos. Orcsik e gondolatban a bölcs parasztember és a budapesti értelmiségi szembeállításának leegyszerűsítő szemléletmódját vélte felfedezni, ami Szávai szerint nem feltétlenül helytelen. Sopotnikban az a benyomás alakult ki, hogy Szávai a „közhelyek szétírásával”, próbál új univerzumot létrehozni, a szerzőnek azonban nem volt ilyen célja, sőt éppen azt vette észre, hogy nincs tehetsége a klisék hatékony alkalmazásához.

Orcsik többször is sikertelen kísérletet tett arra, hogy fellebbentse a fátylat a Hetedik emeletet formáló irodalmi elődökről, a novellák nagy zabálásai kapcsán például Krúdy Gyula lehetséges befolyásáról érdeklődött. Szávai bevallotta, hogy imádja Krúdyt, prózájában viszont inkább a főzés és evés iránti szenvedélye mutatkozik meg. Hasonló a helyzet a vadászattal, amit ősei nyomdokaiba lépve hamarosan a gyakorlatban is ki fog próbálni. Orcsik végül arra volt kíváncsi, vajon milyen zenét hallgat főzés, írás és önkielégítés közben. Utóbbi jótékony homályban maradt, kiderült azonban, hogy napjaink popzenéje jót tesz az anyagcserének, a lábszár pörkölthöz pedig a texasi blues passzol.

jakkötetbemutató3

Lesi Zoltánt Sopotnik a „költészet egyik ifjú vadjaként” jellemezte, majd a szerző régi és új versei közötti drasztikus eltérésre hívta fel a figyelmet. Először azt szerette volna megtudni, hogy vajon Lesi irodalomról való gondolkodása változott meg, vagy csupán „trendi akar lenni”. Lesi szerint mindössze a koncepció és a téma lett más, és rövid, határozott nemmel utasította el az ötletet, hogy első kötetének (Daphnis ketskéi) formai archaizmusa az új könyvben lelki archaizmussá alakult volna. Sopotnik úgy látta, hogy a Merül szövegei a korábbinál jobban kapcsolódnak az uralkodó lírai beszédmódhoz, amit egyébként többen is egyhangúnak tartanak. Lesi nem tagadta, hogy maga is unja egy kicsit ezt a közlési formát, illetve látja benne a kockázatot.

Orcsik rávilágított, hogy minden különbözőségük ellenére van közös pont is a Daphnis ketskéi és a Merül között, ugyanis mindkettő szerepverseket tartalmaz. Előbbi a paródia és a pastiche stíluseszközeivel él, antik versformákat – velük együtt néha Berzsenyi Dánielt, Weöres Sándort és Parti Nagy Lajost – követve, utóbbi viszont nélkülözi a kötöttségeket, és inkább a fiatal Kemény István és Szijj Ferenc műveire emlékeztet. Lesi e lehetséges hatásokat nem fejtette ki bővebben, azt azonban cáfolta, hogy elszakadt volna a kötött formáktól. Orcsik érdeklődésére, miszerint Weöreshöz hasonlóan ő is a színes figurákban kiteljesedő próteuszi költőnek tartja-e magát, Lesi csupán annyit mondott: nyilván van ennek valami alapja, de ezt csak maga a kötet árulhatja el.

A visszafogott családlíra, feszültséggel terhelt atmoszféra és a mesék beépülése szempontjából Sopotnik a Czifrik Balázs-versek világához hasonlította Lesi írásait. A költő olvasott ugyan Czifrik-verseket, amelyek tetszettek is neki, de ez már régen volt. A felnőttek számára is élvezhető, szépirodalmi igényű mesék azonban fontosak számára, gyakran vesz a kezébe orosz varázsmeséket, népmeséket. Az utóbbi időben egyébként a próza motiválja. Bár a Merül számos családdal kapcsolatos problémát, élményt – köztük a gyermekvárást – dolgoz fel, mégsem erről szól elsősorban. Erre Lesi véleménye szerint Nemes Z. Márió helyesen mutatott rá a kötet előszavában.

jakkötetbemutató2

 

Orcsik nem tartotta megkerülhetőnek a szövegek lélektani vonatkozásait, a Merül címet pedig egyenesen „pszichoanalitikus közhelynek” titulálta. Hiába próbált azonban könnyedén fogalmazni, („Mi történt, hogy a szófára feküdtél?”), nem tudta oldani a téma keltette feszültséget. Lesi kijelentette, hogy a magánéletről úgysem beszél, Orcsik pedig konstatálta, hogy ez maga a válasz. Az önvizsgálat, a családi gondok irodalmi feldolgozása kapcsán József Attilát és a közelmúltban elhunyt Borbély Szilárdot is lehetséges elődként említette, de Lesi ebben sem kívánt mélyebbre ásni. A két író ugyan hatott már a korábbi munkáira is, mégis úgy véli, hogy a Merülben inkább a pszichoanalízis tanulmányozása mutatkozik meg.

Orcsik az efféle önelemző alkotásmód hátulütőjeként utalt a jelenségre, hogy mindig van valami, amit nem sikerül megragadni, ami újra és újra előjön, egy lefelé irányuló spirált létrehozva. A felvetésre, hogy mindez nem kockázatos-e, Lesi sokatmondóan megjegyezte: pont most szükségtelen magyarázni, hogy ennek mik a veszélyei. A folyamatban szerinte a tehetetlenség a legrosszabb, hogy nincs mibe kapaszkodni, amikor az ember merül. Ez volt az a pillanat, amikor bizonyossá vált, hogy maga az est is belecsúszott valahogy abba a bizonyos spirálba, de ekkor már csak néhány perc volt hátra. Bár az esemény hirdetéseiben szerepelt a csábító „Lehet, hogy zene is lesz!” mondat, az utolsó felolvasást követő elmélkedéshez már csak a RoHAM morajlása szolgáltatott aláfestést.

FRISS KÖTETEK ESTJE: Lesi Zoltán és Szávai Attila köteteinek bemutatója. RoHAM Bár, 2014. február 26.