Bán János helyett az utolsó pillanatban ugrott be Kulka János, vagyis mi nézők így látjuk, hogy az utolsó pillanatban történt mindez, aztán meg igazából a színházi élet ilyen.  Kulka János 1958. november 11-én született Budapesten, de Szegeden élt egy professzor apa és egy dramaturg anya gyermekeként. A véletlennek köszönheti, hogy nem indult a szegedi egyetemen az angol-francia szak, és így egy osztálytársával elmentek a Színművészeti Egyetem felvételijére  – ő, mindez egybe gyúrva, tökéletes Bukowski-választás volt.

Henry Charles Bukowski Németországban született 1920. augusztus 16-án, és Los Angelesben halt meg 1994. március 9-én: költőként és íróként tartják számon, meglehetősen jogosan, tekintve azt, hogy igencsak termékenyen alkotott.

A helyszín a Katona József Színház Kantinja. Az apropó Charles Bukowski halálának huszadik évfordulója és a Nők című könyve második kiadásának megünneplése, mindez a Trubadúr Kiadó szervezésében. Kulka kezd, picit csúszva, 19:15 perckor, a Nők című kötet egyik fejezetével:

 „… úgy hat évvel ezelőtt lehetett, amikor épp otthagytam az állásomat a postán, és úgy döntöttem, író leszek. Minden éjjel megittam egy fél liter whiskyt és hat doboz sört, közben olcsó szivarokat szívtam, gépeltem, írtam, és klasszikus zenét hallgattam a rádióban. Tíz oldalt tűztem ki magamnak egy estére, de másnapra soha nem tudtam, mennyit írtam. Reggelente felkeltem, hátramentem, átmentem a nappaliba, és megnéztem hány oldal van a kanapén. Mindig többet írtam tíznél.”

Ezután megismerhettük az író legszörnyűbb másnaposságát, amit az ezt követő beszélgetés résztvevői ki is tárgyaltak, mondván Bukowski esetében a „legszörnyűbb másnaposságot” használni egyetlen egy alkalomra igazán ironikus dolog.

A beszélgetés résztvevői Pritz Péter fordító és Barangó – vagyis Bajtai Zoltán -, a kötetek szerkesztője voltak. A moderátori feladatokat KAZ látta el, akinél úgy tűnt egy-két pillanatban, hogy igencsak jól esne a lelkének, ha a két szemben ülő férfi megerősítené abban, hogy Bukowskinak igenis köze volt a beat nemzedékhez, hogy ő inspirálta őket. Mindezt úgy, hogy KAZ bevallotta, a Google-ban sem talált említést semmi ilyesmire. Érdekes volt hallgatni a próbálkozásokat, főleg, hogy Bukowski sírján a „Don Try” felírat díszeleg.  A beszélgetés laza stílusban zajlott, azt nem lehet mondani, hogy visszafogottak lettek volna a színpadon ülő személyek. Kivesézték az előbbi videón látottakat és hallottakat, elmesélték a fordítás ötletét és kezdetét, azt hogy Bukowski mennyire utálta az embereket, kivéve a nőket, de egyetértés végül csak abban született, hogy mindketten elismerték az egyszerű tényt: „Bukowskit kurva nehéz fordítani, és ahogy ő beszél, az már egy kész novella.”

KAZ felhozta azt is, hogy a kiadó folyosóján sokáig keringett a történet, hogy Péter állítólag meg akarta ismerni Bukowskit, és ezért ment ki Amerikába. Pritz elmesélte, hogy tényleg azzal a szántszándékkal ment ki Los Angelesbe, hogy találkozik az íróval, hiszen tudott dolog volt, hogy hol lakott, a környéken pedig lehetett vagy öt kocsma, csak végig kellett járni. Pritz tehát kiutazott, a kinti könyvtárban el is kezdte a kutatást, s amikor a Nők című könyv végére ért, egy cetlit talált benne ezzel a szöveggel: 1994. március 9-én, egy San Pedro-i kórházban Bukowski elhunyt.  Ez 1994 júniusában történt.

„Füvezni tök hülyeség, mert butít és két év múlva csak ennyi marad az emberből, „hey… man”. Viszont, ha az ember tisztességessen berúg, akkor a szervezete másnap szembesíti azzal, hogy mit csinált, és így küzd az ember az életéért, így legközelebb az ember nyugodtan újra berúghat.” (Bukowski egy interjúból, Pritz visszaemlékezése).

Ezután ismét Kulka János felolvasása következett, a Postából hangzott el egy hosszabb részlet:

„… talán valaki egyszer majd elmagyarázhatná, mi is ez az egész. (…) Mit csinált már megint? Semmit. Sikerült annyira összezavarnom, hogy még a harminc perc késésemet sem vette észre, és így, feljegyzést sem készített rólam.” 

A hatalmas taps után pedig érkeztek a magyar slammerek, KAZ-t idézve „érdekes szellemi pornó” következett Simon Márton, Pion István és Mátyás Sirokai előadásában. Válogatott versek, részletek a Vegyes felvágottból. Megelevenedett valami új, valami slam, Bukowskival karöltve. Sirokai zenéjével fűszerezve mintha egy kicsit új jelentést kaptak volna a leírt szavak.

Utánuk következett volna egy videó, ha a technika nem szól közbe, így azonban nem néztük, csak hallgattuk Tom Waitset, ahogy a The Laughing Heartet szavalja. Szerencsénkre utána a meglepetés vendég, Orbán János Dénes elmondta a verset magyarul, aztán pedig székelyül. Utóbbinak köszönhetően hatalmas nevetéssel fejeződött be az emlékest.

„– Sokat írsz a könyveidben az ivásról. Szerinted neked segít az ivás az írásban?

– Nem. Én történetesen csak egy alkoholista vagyok, aki azért lett író, hogy ráérjen délben felkelni.”

Bukowski-emlékest. Katona Színház, 2014. február 27.

Fotók: Pozsonyi Roland

Tekintsd meg további képeinket az estről!

[portfolio_slideshow id=14837]