Előző szombat este nyilvános házibulit rendezett a Mérei Ferenc Szakkollégium a Gólya Presszóban. Amúgy ez a mondat tök fura. Először is ott a nyilvános házibuli, ami mintha önmagában már paradoxon lenne, főleg, hogy egy bárki által szabadon látogatható térről, egy presszóról beszélünk. Mitől lesz akkor házibuli, ha nem valakinek az otthonában van, és nem is egy szűk baráti kör a meghívott? Egyáltalán, mitől lesz valami házibuli ma? És mitől volt a ’60-as, ’80-as években? Van-e maradandó, közös állandó? Vagy egyáltalán definiálható-e mint fogalom?

Igen, a házibuli kultúráról lehet tudományosan beszélni, hiszen vannak olyan jellemzők, amelyek évtizedeken átívelve ugyanazok, csak a hangsúlyok kerülnek át. Sőt, nem is mindig volt tisztán szórakozás a buli – a „végre elengedjük magunkat” értelemben –, akadtak ennél fennköltebb, társadalmi vonatkozásai is. Itt végre úgy érezték a jelenlévők, hogy lehet például politizálni, közügyekről beszélni, hiszen ez nem egy nyilvános tér, nem jöhet be akárki, aki jelenthetne. Megvolt a „csak magunk közt vagyunk” érzése. Viszont pont ezzel a folyamattal kerül bele a személyes térbe a nyilvános: a magánszféra közügy lesz, amint azzal kezd el foglalkozni. Ha pedig közügy, akkor ott felbukkan előbb-utóbb az államhatalom és jegyzőkönyvet készít. A Gólyában rendezett házibuli egyszerre foglalja magában a két érzést: egyszerre ülünk itt, mintha valaki nappalijában ülnénk, viszont tudjuk, hogy ide bárki bejöhet, nyílt terepen vagyunk.

Házibuli_Gólya1

Ez az este volt a szakkoli által szervezett Szex és szocializmus eseménysorozat nyitóestje, amelyet a következő hónapokban még sok, a témára analóg program követ majd: filmeket láthatunk, előadásokat hallgathatunk például a feminizmusról, a ’60-as évek szexuális forradalmáról, a test irodalmi vonatkozásairól, vagy a korszak LMBTQ mozgalma és a hatalom kapcsolatáról.

De miért érdekes ilyen szempontból ez a korszak? Úgy gondolom egyrészt azért, mert a két fogalom párosítása a sorozat címében máris elég meghökkentő: nekem legalábbis előbb jut eszembe a pöttyös ruha, az SZTK szemüveg vagy a kiválódolgozó-kitűző nagyszüleim fiatalkoráról, mint a szexuális forradalom. A cím mindkét összetevője olyan témát feszeget, amiről nem hiszem, hogy random társaságban sokáig tudnánk összeveszés nélkül beszélgetni. Vagyis olyan dolgok, amelyekhez mindenki kötődik valahogy, de ez mégsem konszenzusos, tehát érdemes róla még beszélni. Másrészt mind a két téma elég jellemző mostanában; ha külön-külön jelennek is meg, más-más kontextusban, és fontosabb a reflexió, mint maga a történés, akkor is folyamatosan jelen vannak. A szexualitás miértjét nem hiszem, hogy elemeznem kéne, de mindenképpen érthető választás, ha a szakkoli huszonéves, szókimondó közege a szervező. De a szocializmus is körülvesz, akár ha a „retró” bulikat nézzük, a nyitott orrú körömcipőket, akár a politikát vagy a kortárs művészettel foglalkozó múzeumok kiállításait. A nosztalgia persze nagyon sokrétű lehet, ki mire emlékszik, ki miben találja meg azt a hangulatot, ami az ő emlékeit felébreszti, akkor is, ha személyesen nem élte át például a hatvanas éveket. Ilyen hangulat a Gólya is, a romantikus nosztalgikus fajtából: kicsit művház, kicsit presszó, de leginkább autentikus hipszterkocsma. Az ajtó feletti söröző gólya, a régi bútorok, a hatalmas szobanövények, a kedves kis lokálpatriotizmus – 10% kedvezmény a kerületbelieknek –, a nagy, fehér falas belső tér, a zongora a sarokban, a plüsskanapék és a zöld bársonyfotelek mellett reformkaja, babarózsaszín székek, színes fények és plakátok. A hely már önmagában is megjeleníti egy mai Kádár-kori buli hangulatát. Szinte beleolvadnak a környezetbe a családi ereklyeként őrzött kiváló dolgozó kitüntetésekkel egymásnak büszkélkedő, aktivista bölcsészek.

Házibuli_Gólya2

A Mérei Ferenc Szakkollégium bulija nem egyszerű zenés-táncos mulatság volt, hanem tudományosan alátámasztott esemény. Ugyanis az est Kisfaludy András Törvénytelen muskátli című dokumentumfilmjével indult, majd K. Horváth Zsolt adott elő a Törzsről és Hammer Ferenc a Kádár-korszak házibuli-kultúrájáról. Végül a LoPunk zenekar koncertezett.

A házibuli-kultúráról szóló előadás ihlette leginkább e cikk első bekezdését is: itt egy gyors bepillantást kaptunk Az éjszakai élet mint  populáris nyilvánosság a szocializmusban című tanulmányba, amelyben megjelennek azok a klubszerű baráti társaságok, akiket nem csak a közös szórakozás tart össze, hanem közös társadalmi vagy művészeti céljaik is vannak. Ha más nem is, legalább programpontok szerint kipolitizálják magukat. Az előbbihez hasonló csoport volt a Törzs, bár ez egy jóval zártabb közösség, saját rítusokkal, szokásokkal. Tagja volt Mérei Ferenc is, és kulturális öröksége hozzájárul a szakkoli közösségszervező igényéhez is.

A programsorozat további alkalmain lesznek még előadások, szakkollégistáknak szóló műhelyszemináriumok és más programok is, melyek köthetők a magyar ’60-as évekhez. A nyitóelőadás estéjéből kiindulva a továbbiakban is interaktív programok várhatók, ahol jellemző az elmélet gyors átültetése gyakorlatba.

 Kádár-kori házibuli. Gólya Presszó, 2014. február 22.

Fotók: Fogl András és Fogl Márton