Beszélgetés a történelmi regényről? Most? De miért? A programajánlót látva nem csupán én tettem fel magamnak ezeket a kérdéseket, de az est házigazdája, Szilágyi Zsófia is leginkább erről kérdezgette vendégeit a Nyitott Műhelyben.

Lábjegyzet az új sorozat címe, összesen négy alkalommal jelentkezik, mindig a hónap utolsó keddjén. A helyszín a tehát Nyitott Műhely, az ötletadó Bán Magda, a moderátor Szilágyi Zsófia, a koncepció pedig, hogy a beszélgető felek minden alkalommal egy-egy aktuális témát járjanak körül. Először a történelmi regény van terítéken, a meghívott vendégek pedig Baráth Katalin író, történész, Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője és Margócsy István irodalomtörténész.

A beszélgetésen végigvonul egyfajta metadiskurzív jelleg, hisz nem kevés szó esik magáról az aktualitás problémájáról is. Érdemes most történelmi regényről beszélgetni? S ha igen, hogyan, mit érdemes kiemelni?  Vajon mennyiben változnak időről-időre maguk a megközelítési módok is?

lábjegyzet3

Margócsy István elsősorban a történelmi regény alapproblémáira koncentrál. Milyen alkotásokat sorolunk egyáltalán ebbe a műfajba? Honnantól kedve történelmi egy regény? Akkor is az, ha az olvasóközönség egy részének saját, személyesen átélt tapasztalata van az adott eseményről? Margócsy megjegyzi, mindez persze nem újkeletű probléma, hiszen már a 19. századi klasszikus történelmi regényeink is eltérő történelemfilozófiát és irodalomfelfogást képviseltek: Eötvös Károly, Kemény Zsigmond és Jókai Mór regényei nagyon is elütnek egymástól.

Mészáros Sándor a prózairodalom aktuális tendenciáiról szólva arra helyezi a hangsúlyt, hogy a magyar irodalom elmúlt ötven éve ott siklott félre, hogy mindig jelen volt egyfajta kényszer: az aktuális hatalom által propagált múlttal szemben az igaz történeteket megírni.  Ott volt már az 1960-as évek áltörténelmi paraboláiban is, ahogyan ezek az alkotások a múltat felhasználva, allegorizálva beszéltek a mindenkori jelenről. Ezzel kapcsolatban Margócsy István Dallos György egy bonmot-ját idézte, miszerint annyi történetet lehetett akkoriban olvasni arról, hogyan tanácskoznak a hadvezérek a mohácsi csata előtt – amiről persze mindenki azonnal a Központi Bizottságra asszociált -, hogy szeretett volna már végre egy olyan történetet olvasni, amelyben a Központi Bizottság ülésezik, de amiről aztán a mohácsi csatára lehet asszociálni.

Az elvárások kapcsán Mészáros megemlíti még az Emlékiratok könyvét, s hogy Nádas Péter negatív kritikákat kapott amiatt, mert a regény elmegy ezek mellett a „megírandó” történelmi események mellett. Ha az igaz történetekről van szó, természetesen kihagyhatatlanok Márton László művei, melyek éppen ezt a kifejezést forgatják ki, írják teljességgel szét.  Ugyancsak említést érdemel, hogy Spiró György viszont már akkor írta az est során többször is szóba kerülő Tavaszi tárlat című regényét, amikor a megírni 56-ot imperatívuszával nem kellett szembetalálkoznia.

lábjegyzet4

Az est harmadik vendégét, Baráth Katalint inkább a történelmi regény írásának gyakorlati oldaláról kérdezgeti Szilágyi Zsófia.  Például arról, hogy megbánta-e valaha, hogy történelmi krimi írására adta a fejét, hiszen e műfaj művelői gyakran kapnak hideget-meleget. Szeretik őket apró tárgyi tévedések, esetleg regénypoétikai szempontból szükséges módosítások miatt kritizálni. Igen, eddig mindegyik Dávid Veron-történet után megbánta, hogy belekezdett, hangzik a válasz. Ezenkívül megtudhatjuk, hogy első könyve, A fekete zongora esetében Baráth elsődleges szándéka tulajdonképpen egy krimi írása volt, de hallgatott a kezdő íróknak szóló tanácsra is, hogy olyan közeget válasszon a  regényének, amit jól ismer. Számára ez a közeg a századforduló Magyarkanizsája volt. Ez egyébként praktikus döntésnek bizonyult abból a szempontból is, mivel így nem kell utánajárnia annak, hogy a technikai fejlődés következtében napjainkban milyen tudástár áll egy „helyszínelő” rendelkezésére, főszereplője esetében megmaradhat a klasszikus nyomozói attitűdnél.

A beszélgetés azonban újra és újra visszakanyarodik arra a kérdésre, hogy  mikortól történelmi regény egy regény, s az olyan jelenségekre – és itt kezd a program igazán aktuális jelleget ölteni – mint amit Csaplár Vilmos Edd meg a barátodat című regénye kapcsán is tapasztalhatunk: a szerző egy tudatos, jól átgondolt írói döntés következtében a korszak olyan jellegzetességeit is megmagyarázza – időnként talán túlságosan is szájbarágósan -, melyekről az olvasók egy jelentős része még személyes tapasztalattal rendelkezik.

Felmerül az a kérdés is, hogy mit kezdünk manapság az olyan művekkel, melyek megjelenésükkor nagyon is aktuálisak voltak, ám az eltelt évek alatt olyannyira sok minden változott körülöttünk – többek között generációk nőttek fel teljesen más életkörülményekben, mint az előttük járók -, hogy az egykor naprakész szövegek ma már történelmi jelleggel bírnak. Erre a legjobb példa Esterházy Péter Termelési regénye, mely Mészáros szerint egykor felszabadító erejű humorral bírt. Mindenki értette a rendszernek azt a fajta kifigurázását, amely ennek a műnek  sajátja. Ráadásul az ilyen típusú őrült travesztia eleve különös újdonságnak számított a magyar próza történetében. Azonban ma már azok sem egészen értik, mi volt annyira mulatságos egykor ebben a szövegben, akik annak idején jól szórakoztak rajta.

Másrészről azonban az sem elhanyagolható, hogy ha egy kicsit is szigorodik egy rendszer, az ilyen paródiák újra fontosabbá válnak, s ha nem is egészen olyan módon, mint Esterházy műve, de az újságírás például napjainkban is él ezzel az eszközzel (például ilyesmi a Magyar Narancs és a 444.hu stílusa is). Hozzátéve, hogy amint a Termelési regény kapcsán is látszik, nagyon gyors ennek a beszédmódnak az avulási sebessége.

Az aktuálissá válás és elavulás kettősségének dinamikája tehát úgy tűnik, mindig ad elég alapot egy tartalmas beszélgetéshez a történelmi regényről. Vagy éppenséggel a krimiről, ami a következő Lábjegyzet központi témája lesz majd.

A TÖRTÉNELEM SZEREPE A KORTÁRS PRÓZÁBAN – Lábjegyzet irodalmi ügyekhez és művekhez, 1. rész. Nyitott Műhely, 2014. február 25.