Megdönteni Hajnal Tímeát

Nagyon alacsony elvárásokkal ültem be a Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus vígjátékra és véleményem szerint nem voltam ezzel egyedül. Egyrészt a plakát és a cím már elárulja, hogy nagyjából mire számítsunk, másrészt egy magyar filmről beszélünk.

MHT_jelenetfoto (40)

 

A történet nem is annyira Hajnal Tímeáról, mint inkább Daniról (Simon Kornél) szól, aki a film elején húsz év elteltével egy osztálytalálkozón, végre megdugja a lányt – akivel anno mindenki le akart feküdni – Tímeát (Osvárt Andrea), ezzel megcsalva jegyesét. A film további 80 percéért Bögöcs (Szabó Simon) felelős, aki az egészet videóra veszi, megzsarolva vele Danit, hogyha nem intézi el neki, hogy ’megdöntse’ ő is Hajnal Tímeát, akkor megmutatja a felvételt a jegyesének.

A filmnek egyik alap problémája az, ami a legtöbb magyar romantikus vígjátéknak  visszatérő hibája: megszállottan hollywoodi sémákat próbál követni, miközben nem néz szembe két fontos ténnyel.
Először is az amerikai romantikus vígjátékok általában silányak (még jó esetben is csak középszerűek) és ugyanazt a történetet mutatják be újra és újra, csak a színészek cserélődnek. Ilyen minőségű mozit szerintem eleve badarság imitálni, – de ezt a filmipar nyilván máshogy látja – arról nem is beszélve, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy általában mi még ezt a szintet se tudjuk megütni.

MHT_jelenetfoto (42)

Másodsorban majmolhatjuk Hollywoodot, a kultúránk akkor is más. A sikeres ember szép házzal, szép munkahellyel, szép nővel amerikai filmben még talán hihető, magyar filmben kevésbé, főleg azok után, hogy a legtöbb magyar romantikus vígjátékban már van ilyen, mintha mást nem is lehetne kitalálni (Poligamy, Fej vagy Írás és még sorolhatnám). Nem, nem hiszem el, hogy az a karakter, amit például ez a film átlag magyar embernek akar bemutatni, luxus szórakozóhelyekre jár és otthon élettársával úgy nézik a családi képeket az Ipad-en, mintha itthon az USA-hoz hasonlóan minden háztartásban lenne egy ilyen profi elektronikai kütyü.

Ez a hollywoodi kopírozás több kérdést von maga után, mint például a kliséparádét, ami a legfeltűnőbb és legidegesítőbb ebben az egészben. Már az első 10-15 perc után nagyjából megállapítható a szereplők életútja „ez összejön ezzel, az meg azzal…”. A karakterek maguk is annyira közhelyesek, hogy az már fáj: ott van a jófej srác, aki mindig elbaltázza, ott van az, aki mindig tahó, de közbe valahol van neki szíve, és ott van a csaj is, aki gátlásosnak, meg rondának tűnik, mindaddig amíg le nem veszed a szemüvegét, hogy rájöjj arra, hogy milyen dögös. Rendkívül érdekes, hogy Hajnal Tímea nem egyszer mondja Daninak – sztárjelenségére utalva – hogy: „nem akarok egy sztereotípia lenni”. Hát, pedig sajnos sikerült neki is.

A kliséket még sorolhatnám: kiakadok rád, és itt hagylak egyedül az étteremben, de aztán megint jóban leszünk; egy közhelyes park, közhelyes padján várok rád esőben, szélben, míg meg nem jössz és a többi, és a többi…

MHT_jelenetfoto (39)

A szereplők közötti kapcsolat egyáltalán nem hihető el, a férfi-női kapcsolatok bénán vannak bemutatva, ami akadályozza bármiféle kémia kialakulását a szereplők között. Ezáltal semelyiküknek a sorsa sem áll közel a szívünkhöz. Erre még rátesz egy lapáttal az, hogy Simon Kornél karaktere nekem kicsit sem volt szimpatikus. Talán röhögnöm kéne azon, hogy megcsalja a jegyesét Hajnal Tímeával és ezért szerencsétlen szituációba kerül? Vagy sajnálnom kéne őt miközben az  ominózus eset után még Tímeával találkozgat? Azt a film pedig nem oldotta meg, hogy elhiggyem azt, hogy ezek a találkozások megérik, mivel semmi kötődést nem éreztem a két szereplő között. Aki előre kitalálta már a történet végét (vagyis aki látott már romantikus vígjátékot) az tudja, hogy a végkifejlet ennek jegyében szintén nehezen hihető el.
A film teljesen hülyének nézi a közönségét: azt gondolja például, hogy egy pszichológusnak nem kell úgy viselkednie, mint egy pszichológusnak, hanem elég, ha egyszer szóba kerül, hogy ez a foglalkozása. Hajnal Tímeának nem kell úgy viselkednie, mint egy modellnek, hanem elég, ha mutatnak róla két szexis plakátot az elején, és akkor mindenki elhiszi, hogy valóban az. A karakterek kialakítását meg se próbálja a film.

MHT_jelenetfoto (20)

Az egyetlen kevésbé felejthető karakter a Szabó Simon által alakított Bögöcs – a tahó – akinek egyes megszólalásai valóban humorosak voltak és a karakter sztereotipikussága ellenére is megállta a helyét. Ő a narrátora a történetnek, pontosabban: néha megszólal, csak úgy. Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, felhozhatnám, hogy miért narrál filmbeli szereplőként olyan jeleneteket, aminek a közelébe se került, de ami jobban zavar az maga a narráció fölöslegessége: semmi olyat nem ad bele a filmbe, amire annak szüksége lenne. Erősen feltételezem, hogy a készítők, amikor megnézték a teljes produktumot, rájöttek, hogy Bögöcs a film leghumorosabb eleme, ezért felvetettek Szabó Simonnal pár vicces sort, amit utólag belebiggyesztettek a filmbe, azzal a kifogással, hogy narráció. Szóval Szabó marad az egyetlen ok, amiért talán egyszer érdemes végigülni a filmet, de azt mondom, hogy ha már őt akarja látni az ember, inkább nézze meg újra a Moszkva Teret.

Herczeg Attila megrendezte azt a filmet, amit már mindenki látott, aminek a szereplőit, történeteikkel együtt, már mindenki ismer. Az eredmény nem olyan vacak, mint amire az ember számítana, de a film sajnos képtelen bármiféle újdonságot felmutatni.