Brian Percival: A könyvtolvaj

Megszámolni is nehéz azon alkotásokat, amelyek a második világháború történéseit filmen igyekeznek elmesélhetővé tenni. Amiért újra és újra érdekessé válnak ezek a művek az a választott elbeszélésmód, mely függetlenül attól, hogy a néző számára működik-e vagy sem, nagy lehetőség a rendező kezében.

Konyvtolvaj_FB_covers_1

Brian Percival filmje, A könyvtolvaj kísérletet tesz arra, hogy az ismert múltat egy szokatlan köntösbe bújtatva egy kislány, Liesel (Sophie Nélisse) életén keresztül mutassa be a náci Németországban megélt mindennapok hangulatát. Ha szívemre teszem a kezem, nem tudok továbbmenni anélkül, hogy ne említsem meg Szász Jánost, aki A nagy füzet című filmjében szintúgy a gyermeki nézőpontot emelte ki (hozzá kell tenni, teljesen eltérő eszközökkel), s ezáltal mutatta be, hogyan lehetett embernek maradni a második világháború embertelenségében.

A könyvtolvaj története bármely drámába beillene. Liesel kommunista édesanyja lemond gyermekeiről, s miután a kislány öccse a vonatúton meghal, neki egyedül kell felfedezni új otthonát a német nevelőszülőknél, Hansnál (Geoffrey Rush) és Rosánál (Emily Watson). A történet egyik fordulópontján a család bújtatni kényszerül egy zsidó fiút, Maxot (Ben Schnetzer), aki legyengült állapotban, de egyre erősödő lélekkel kerül közelebb a lányhoz.

Liesel először némán szemléli új környezetét, de szótlansága hamar feloldódik, köszönhetően nevelőapja csibész kacsingatásának, mely előrevetíti kettejük gyermeki szövetségét a kissé mogorva asszony háta mögött. A főszereplő kezdeti szűkszavúsága a cselekmény során olyannyira eltűnik, hogy a film egyik központi motívumává a könyv, pontosabban a szavak ereje emelkedik. A lány egy temetkezési vállalkozóknak szánt használati útmutatótól (ez az első könyv, amit a kislány ki tud olvasni), H. G. Wells A láthatatlan ember című regényén keresztül jut el egészen odáig, hogy naplójának üres lapjait saját mondataival tölti meg. Mindeközben a szavak olyan kulcsjelenetekben válnak főszereplővé, mint amikor Liesel a pincébe rejtett Maxnak úgy meséli el a kinti időjárást, hogy az a fiú csukott szemének sötét vásznán hűen jelenjen meg.

Konyvtolvaj_jelenetfoto (7)

A könyvtolvaj egy rendkívül érdekes alkotás, ha azt vesszük, hogy olyan, mintha valójában egy megható mesét néznénk egy árva kislány felnőtté válásáról, melynek a náci Németország csak háttérként szolgálna.
A „mese” szóval itt nem a film hitelességét vagy komolyságát kívánom kétségbe vonni, pusztán a felhasznált eszközök, képek snittről-snittre az eszembe juttatták ezt a párhuzamot.

A karakterek külső megjelenése (Liesel göndör, már-már angyali fürtjei és Rudy, a szomszédfiú tejfölszőke haja), a szereplők személyisége (Hans melegszívűsége vagy épp Rosa látszólag mostoha viselkedése), illetve a felhők felett megszólaló mindentudó narrátor, aki maga a Halál (Roger Allam) a képek stilizáltságával mind-mind ezt az érzést erősítik.


Ahogy minden mesének, ennek a történetnek is megvan a varázsa, mely már az első képsorok láttán megérintik a nézőt. Egy meleg hang elkezdi mesélni a történetet, s a kamera máris „alázuhan” a mennyből, hogy átgázolva a zakatoló mozdony füstfelhőjével egybeolvadó felhőgomolyagokon megérkezzen abba a kocsiba, ahol a narrátor bemutatja a főszereplő kislányt. Ezen képek után minden nézőnek fennáll a választás lehetősége. Hagyja magát elvarázsolni egy megható és szép mesével, vagy bosszankodik a náci elnyomás történetének kevésbé megszokott feldolgozásán. Ha az előbbit választjuk, nem marad hiányérzetünk, John Williams remekül használt zenéjével kiegészülve (különös tekintettel a harmonikabetétekre) élménygazdag perceket szerezhetünk a moziteremben.