Január 25-én egy újfajta varázslat ült be a Trafóba. Az eddigiekhez képest gazdagabb, teltebb hangzású Örökös zene című albumát mutatta be a Bajdázó.

Börzönyzenének titulálják saját zenéjüket, dalaik olyan stílusok jegyeit hordozzák magukon, mint az ambient-folk, a pszichedelia, vagy épp a magyar népzene. Ezek lágy elegye lett a Bajdázó legújabb albuma, az Örökös zene.

bajdázó

A zenekar 2009-ben alakult, akkor még három taggal: Mile Zsigmond (gitár, ének) Gugyella Zoltán (basszusgitár) és Győrffy Ákos (gitár, looper, effekt) közreműködésével. 2013-ban csatlakozott hozzájuk Kas Bence, aki az ütős szekció új felelőse az együttesben, így a koncerten és az albumon már őt is hallhattuk. Nevük az erős börzsönyi kötődésből ered, a Bajdázó ugyanis egy tó neve Királyréttől nem messze.

Ahhoz képest, hogy rétegzenéről beszélünk, – aminek kiforrott szubkultúrája is alig van ma Magyarországon -, hatalmas érdeklődés volt a Bajdázó iránt. A Trafó nemhogy kitehette a minden jegy elkelt táblát, de a végén már a két lépcsősoron ülve is áhítattal hallgatták, hogy műveli a varázslatot a színpadon ez a négy ember.

A zenészek tisztes távolságban foglaltak helyet egymástól a színpadon, mintha ezzel is teret akarnának adni egymás művészetének. A hangszerekkel telített színpad látványa némi kételyt szült az emberben: hogy lesz ebből harmonikus chillout? Mikor elkezdtek játszani, a külön-külön is helytálló szekciók elkezdtek egymásba fonódni. Az enyhe basszus szinte alig észrevehetően bújt meg a változatos ütős hangszerek mögött, ami a lágyan kacskarigózó gitár zenéjén ült meg. A finom ritmusszekcióval vagy épp a nélkül megjelenő hangtájképek pedig megmutatták, hogy a Börzsöny nemcsak inspirációja zenéjüknek, hanem az ismerős környezet hangjai benne élnek minden számukban. Legyen ez a hóesés, madárcsicsergés vagy bármilyen köznapi „zaj”. Ez az ambientre oly jellemző vonás kellemesen fonódott össze a magyar népzenére jellemző kannával, vagy épp a sokkal köznapibb fém dobseprű hangzásával.

bajdazo3

Szólóik visszafogottak voltak, csak finoman éreztették jelenlétüket, véletlenül sem elnyomva a többit. Akárcsak a háttérben megbúvó zajfelelős, akinél az ember azt sem tudta min ügyködik éppen, csak a fel-feltűnő hangokból lehetett észrevenni jelenlétét.

Szövegviláguk hasonlóképp sajátos, mint a zenei. Stílusában Cseh Tamás sokat mondó, mély érzelmű szövegeihez hasonlítanám. Komplett szóképek rejlenek minden sorban, bölcsességet hordozva magában a világ minden tájáról. Benne vannak a taoizmus, a kereszténység, de még a pogány vallások jegyei is, minden persze szinkronban a hatalmas Börzsöny-szeretettel. A szövegek sokoldalúságát az is segíti, hogy Mile Zsigmond és Győrffy Ákos is publikáló költők.

A szöveg és zene kooperációja pedig egy olyan albumot és előadást szült, ami már az intermediális jelzőt is megérdemli. Olyan nyugalom áradt a zene és irodalom mezsgyéjén mozgó alkotásokból, hogy az nemcsak begyűrűzött aznap este az emberek lelkébe, de haza is vihették és velük lakott pár napig.