„De hiszen ez egy szatyor!” – kiáltott fel Karinthy Frigyes a gyékényborítás láttán, amikor először belépett a hajdani Hadik Kávéház alagsorában kialakított bárba, a leleményes tulajdonos pedig rögtön le is csapott a névre. A Szatyor Bár és Galéria azóta ugyan odébb költözött és némileg megújult, de továbbra is régi nevére hallgat. Megkeresztelkedésének története a boldog békeidőkben született, mostanra pedig városi legendává vált.
A művészkocsma tavaly év végén a városi folklór felelevenítésének céljából képzőművészeti pályázatot írt ki, budapesti legendák bemutatására. A témaválasztás ötletes, könnyed, népszerű, és még a hely szelleméhez (no meg eklektikus belső teréhez) is illik.
Mi a városi legenda? Egyáltalán mitől válik egy történet vagy jelenség legendává? Az emberi kíváncsiság minden korban igényli a hihetetlen, esetleg lehetetlen, sokszor minden alapot nélkülöző pletykákat, meséket, hiedelmeket. Teljesen mindegy, hogy az anekdotákat szájról-szájra adja a pesti közönség, vagy az internet a közvetítő: az érdeklődés a különös emberi történetek, az összeesküvés-elméletek és a történelmi, irodalmi legendák iránt mit sem csökken. Beépülnek a köztudatba, szerves részét képezik a városi kultúrának.
A kiállított alkotások – mind a megvalósítási mód, mind pedig a téma szempontjából – legalább olyan sokfélék, mint maguk a legendák. Találunk közöttük camera obscurával készített fotókat, festményt a Budapest felett szálló Zeppelinről, irodalmi történeteket továbbgondoló grafikákat, installációkat.
Menyhárt ‚‚Menyus” Tamás majomangyalt ábrázoló képét kiegészítendő Kállai Katalin kreált novellát, melyben a bezártság érzését dolgozza fel egy festő és egy író dialógusában, akiket vízivárosi sétájukon egy majom alakú felhő – az a bizonyos majomangyal – sírása kísér. Az eredeti sztori egy állatkereskedésben, szűk ketrecben sínylődő majomról szól, akinek érdekében az állatvédők is felemelték szavukat. Mester Kata alkotását a New York kávéház megnyitásához kötődő legenda inspirálta: Molnár Ferenc bedobta a Dunába a kávéház kulcsát, hogy az soha ne zárjon be. A grafikusművész tovább szőtte a történet fonalát: mesekönyvbe illő kedves illusztrációján megelevenedik a kulcs találkozása egy hallal – a folytatást pedig találja ki a néző. Thury Lili tükröt tart a mai reklámszakmának: régi apróhirdetéseket jelenít meg új formátumban, kinagyítva a jelenkor divatos felületeire – plakátra, illetve vászon bevásárlószatyorra – nyomtatva.
Mindegyik pályamű mellett olvashatjuk – pár mondatos összefoglaló formájában – azt a legendát, amely a mű létrehozását inspirálta. Ezekre szükség is van, ugyanis az alkotók olykor meglehetősen szabadon értelmezték választott „urban legend”-üket. A sajtóhibákért viszont kár.
A művészek az alkotások alapját képező meséket továbbgondolták, saját képükre formálták, új, mai tartalommal töltötték meg. Eközben viszonylag egyszerű megoldásokkal fejeztek ki összetett történeteket. A kiállított művek gondolkodásra késztetik a látogatót, a hozzájuk tartozó ismertetők pedig a teljes legenda – vagy további legendák – felkutatására.
A kiállítás kurátora Kaposi Dorka, a kiállító művészek pedig a következők: Balkay László, Pintér István Pál, Takács Máté, Menyhárt “Menyus” Tamás – Kállai Katalin, Szitás Brigitta – Csontó Máté – Csuja Bence, Thury Lili, Mester Kata, Babos Zsili Bertalan és Vályi Péter.
A kiállítás február 9-ig látható a Szatyor Bár és Galériában.
A fotókat a szerző készítette.
