A nimfomániás – 1. rész

Baj-e, hogy a szex pusztán dugássá lett? Persze ez a téma soha sem lesz közömbös senki számára, de, ha csak a nemi szervünk irányít, talán el kellene kezdenünk komolyabban is gondolkodni.

nimfo_tumb

A nimfomániás című film hasonló témakört boncolgat. Fontos, hogy a mozikban futó verzió nem képes a rendező, Lars von Trier teljes vízióját totálisan átadni. Erre a film kezdete előtt egy rövid alkotói üzenet figyelmeztet bennünket, s arra buzdít, hogy feltétlenül vásároljuk meg a bővített változatot. A néhol furcsa és gyors vágások is ezt akarják bizonyítani, sok jelenetet kivágtak, ezért a film későbbi újranézése mindenképpen ajánlott.

Az összevert Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy sikátor mélyén talál rá a boltból hazafelé igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A nő nem engedi, hogy a férfi a hatóságokat értesítse, azonban a zsidó származású megmentő képtelen magára hagyni őt a hideg utcakövön. Meghívja magához, ágyat, teát kínál neki, s társalgásuk közepette Joe kitárulkozik Seligman előtt. Bevallja, hogy nimfomániás, és – hogy a férfi átlássa körülményeit – élettörténetének elmesélésébe kezd. Húsbavágó időutazás veszi kezdetét.

Trier rendkívül egyedi filmes nyelvezetet használ mondanivalója reprezentálására. Minden mondatot, minden szösszenetet illusztrál, sokszor innen-onnan összeollózott vágóképekkel dolgozik, s ez az intenzitás, az üresjáratok teljes hiánya végig mozgásban tartja a nézőt. Egyszerűen képtelenség a film világából kilépni. Rövid, de tartalmas snitteket látunk, s a folyamatos narráció, illetve a művészi harmóniával megkomponált képi világ ellehetetleníti, hogy figyelmünk lankadjon. Idevágó példa az első néhány perc. A film kép nélkül, mély feketeséggel, egyszerű hangokkal (vízcsöpögés, nyikorgás) indul. Lassacskán bontakozik ki a konkrét látnivaló. Végignézzük a poros sikátort lepusztult valójában. Rideg nyugalmasság kezdi maga alá gyűrni bizonytalan közérzetünket, s amikor már unatkozni kezdenénk, feltűnnek főszereplőink, valamint hirtelen felcsendül a film védjegyéül szolgáló Rammstein passzus, a „Führe mich”. Engem itt meg is vettek!

A cselekmény – a Dogville-hez hasonlóan – fejezetekre oszlik, számszerűsítve nyolcra, az első részben a film történetének első öt fejezetét kapjuk meg. Mindegyiknek saját címe van, ezek Joe életének egy-egy fontos állomását jelölik. Jellemző, hogy a fejezetekhez igazodva, a mozi kaméleonként idomul a hangulathoz.

Trier nem titkolt célja A nimfomániással a tabuk felrúgása. Pornószínészekkel leforgatott valós szex-vágóképeket alkalmaz, ezzel teszi átélhetőbbé, valósághűbbé a filmet. Nem esik túlzásba, végig ízléses marad, nem öncélú a faszmajszolás.

A rendező forgatókönyve erősen átgondolt. Egy emberi életet mutat be. Habár vannak olyan részek, amelyek előtt kétkedve állunk, szerencsére nem tudunk kizökkenni, mivel Seligman a nézők szócsöveként teszi fel a fejünkben kavargó kérdéseket. A színészek zseniálisak, Shia LaBeouf levetkőzte magáról a Transformers filmek által ráhúzott „hülyegyerek-skatulyát”, s olyan kollégáival karöltve, mint Uma Thurman, Stacey Martin, vagy – a meglepően jó – Christian Slater, egyszerűen menő. Minden szereplő alkalmazkodik a két fő karakter remek szerepléséhez. Ők ketten teszik kínosan hitelessé ezt a nem mindennapi alkotást.

pic_20140115121307_uje2vkhzhh2

Az első rész még nem az elfajzásról szól. Joe szenvedélybetegségének kialakulási körülményeit ismerhetjük meg, s ennek következményeit. Végignézzük, ahogy egy fiatal lány lelkileg teljesen kiüresedik és martalékává válik nemi farkaséhségének. Erénye a filmnek, hogy tragikus volta ellenére szívesen játszik a fanyar fekete humorral (például az egyik jelenetben Joe és barátnője a vonaton versengenek, hogy ki tud több férfival lefeküdni a végállomásig, fődíjként egy csomag bonbont megjelölve), ugyanakkor a nevetés egyik pillanatról a másikra képes átcsapni szemérmes pityergésbe is.

Felróhatnánk persze olyan dolgokat, mint a közvetlen önértékelési reflexió teljes hiánya. Ugyanis a fiatal Joe sosem vet számot önmagával. Fontos észben tartani, hogy ez egy nagyobb mű két részbe szedve, tehát a végén, le lehetne vonni minden ilyesféle tanulságot és végkövetkeztetést.

A nimfomániás egy mély pszichodráma. Egy szexfüggő nő lelkét vizsgálja, és tettei elkövetésére keres morális fedezéket. Lars von Trier – a dán óriás – mindig is az emberi tűrőképesség határait feszegette. Véleményem szerint A nimfomániásban sem tesz másképp, csak éppen az aspektuson változtatott. A kezdet tehát összességében több mint biztató, de úgy illik, hogy a végső konklúziót csak az utolsó képkocka megtekintése után vonjuk le.

A nimfomániás – 1. rész, színes, feliratos, dán-német-francia-belga filmdráma, 122 perc, 2013, Rendező: Lars von Trier