Ma már nem hat szokatlanul, ha egy irodalmi est – az e-book olvasónak köszönhetően – papírzörgés nélkül zajlik le, de az talán még viszonylag ritka, hogy a szerző könyvek helyett CD-ket dedikál a végén. Kabai Zoltán harmadik verseskötetének január 22-i bemutatóján éppen ez történt, a Hova | Tovább ugyanis kizárólag digitális formában jelent meg. A költővel kollégája, Balogh Ádám beszélgetett a budapesti RoHAM Bárban.

Az anyag, amelyet Kabai Zoltán az utóbbi húsz év „best of”-jának tekint, a Műút digitális mellékletében, a dűlőben kapott helyet, és olyan darabok is belekerültek, amelyek előző kötetéből, a Repülőszőnyegből kimaradtak. Erre példaként A nő, a –tlen című verset említette, amelynek keletkezési dátumát (1996) testvére, Kabai Lóránt, a Műút egyik szerkesztője súgta meg készségesen. Utóbbi az est bevezetőjében felvetette, hogy egy komplett verseskötetnek vajon előnyére válik-e, hogy nem ölt könyvalakot, mely kérdésre ráerősített a szerző által elsőként felolvasott költemény is. Az Azt mondják, műgond utolsó mondata ugyanis így szól: „A nyomtatóig hosszabb az út.” Elgondolkodtató egy soha ki nem nyomtatott kötet bemutatóján.

 

Balogh Ádám is kíváncsi volt, hogy miért pont így alakult a Hova | Tovább sorsa, és vajon hiányzik-e írójának a „papír érintése”. Kabai Zoltán válaszul felelevenítette tavaly szeptemberi élményét, amikor egy webfolyóiratban publikált, és azt tapasztalta, hogy így többen olvasták el a műveit, mint ahány példányban a Repülőszőnyeg megjelent. A szélesebb közönség megszólítása azonban csak az egyik, a szerző szavaival élve „marketinges” indoka volt a döntésnek, amelyet inkább az anyagiak motiváltak. Mivel Kabai nincs folyamatosan jelen az irodalmi életben – elsősorban vasutas szakmája és családja miatt – és távol áll tőle a kapcsolatok kamatoztatása, egy hagyományos kiadványhoz nehezebben tudott volna támogatókat szerezni. Ezt a kötetet elmondása szerint „ajándékba kapta” Kabai Lóránttól és a Műút tördelő- és képszerkesztőjétől, Tellinger Andrástól, akik Urbán Tibor grafikáit felhasználva valami olyasmit hoztak létre, amit azért nem lenne rossz kézbe venni. Balogh Ádám érdekes párhuzama a versek online tanulmányozása és az internetes pornó – mint két titkos örömforrás – között némi derültséget eredményezett, amit törvényszerűen követett a rövid, de sokatmondó csend, alkalmat teremtve az első blokk lezárására.

Balogh később sem veszítette el egyedi megközelítésmódját, az Iskolakör egy Góbéval kapcsán megjegyezve, hogy ő bizony elsőre egy vízfejű diákra asszociált a cím alapján. A szerző mindenki megnyugtatására tisztázta, hogy a Góbé valójában egy vitorlázó gép, amelyen egykor ő is tanult. Bár a szolnoki kiképzőbázis meglátogatása elvette a kedvét attól, hogy hivatásul válassza, a repülés máig meghatározó élmény számára. Arra a kérdésre, hogy ez a hobbi egyfajta menekülést jelentett-e a megszokott világból, igennel válaszolt, kiemelve, hogy a szabadság érzését vitorlázás közben élte át legerősebben.

Ezen a ponton szinte észrevétlenül fordult a társalgás a földtől való eltávolodás elvontabb formája, a költészet felé, és Kabai arról kezdett beszélni, néha milyen értetlenül szemléli környezete a benne lakozó írót. Megütköznek például azon, hogy elhagyja a sálját, mert annyira siet lejegyezni néhány hirtelen eszébe ötlő sort, vagy hogy elmélázik azon, vajon nem kétértelmű-e a piszoárnál hellót köszönni. Ez a hozzáállás kicsit elbizonytalanítja, ugyanakkor tudja, hogy így van jól, nem kell, hogy mindig mindenki megértse.

Balogh a családlíra említésekor megragadta az alkalmat, hogy szóba hozza Kabai Zoltán és két öccse – a szintén író Lóránt és Csaba – kapcsolatát, amely a testvérek alkotói tevékenységére is hatással volt. Kiderült, hogy Kabai Lóránt korábban azért viselt egy plusz k betűt a vezetékneve előtt, mert egy interjú miatt keletkezett félreértés felkeltette benne az igényt, hogy megkülönböztesse magát bátyjától. Ma már azonban egyikük sem félti önálló identitását, Kabai szerint mindkét öccsének megvan a saját hangja, és örül a sikereiknek. A három külön világ egy időre az ÜjlLeBélaSzedekLevest Munkacsoporban egyesült. A testvérek közös performanszait sokszor heves viták előzték meg, Kabai azonban úgy érzi, a legtöbb produkciójuk miatt nem kell szégyenkezniük. Csaba kiválása után harmadikként Mándoki György csatlakozott a csapathoz, amely végül – ahogy Kabai fogalmazott – a csúcson hagyta abba.

Az utolsó blokkot a Hova és a Hogyan legyünk szerelmesek a némettanárnőbe című ciklusok néhány darabja nyitotta. Utóbbi alkalmat adott Baloghnak, hogy a referenciális olvasat lehetőségéről és a központi figura kilétéről faggassa a szerzőt. Eközben nem mulasztotta el leszögezni, hogy számára a ciklus a „baszás és gyónás” különös elegyének hatott, amit egyfajta kukkoló attitűd is áthat. Ez nem késztette éles tiltakozásra Kabait, aki azonban hangsúlyozta, hogy a némettanárnő csupán egy hívószó, amely köré felépítette a szövegeket, és több emberből, több benyomásból állt össze. („Elég az utcán meglátni valakit, hogy némettanárnő legyen belőle.”)

Balogh végül arra az ellentétre hívta fel a figyelmet, amely a vidám, adomázó és a poklot átélő lírai én között feszül a költői létre reflektáló írásokban – A pofánvert költő balladája, Egy falusi szavalóversenyről (ahová a költőt zsűrinek hívják) -, feltéve az (ál)kérdést, hogy vajon melyik az igazi. Kabai megerősítette, hogy egyaránt jelen van benne a belülről őrlő vágy, hogy a „kódjait” eljuttassa azokhoz, akiknek szól, és az a képesség, hogy humorral reagáljon azokra a – nem mindig kellemes – szituációkra, amelyekbe keveredik. Balogh Ádám közreműködésének nem kis szerepe volt abban, hogy a Hova | Tovább bemutatóján az utóbbit ismerhettük meg közelebbről.

Kabai Zoltán: Hova|Tovább- Dűlő bemutató, RoHAM Bár 2014. január 22.

Fotó: Kabai Lóránt