A Színészlegendák képkeretben című kiállítás a magyar filmtörténet legaktívabb és legkiemelkedőbb korszakának állít emléket.  A fekete-fehér fotók a bemutatott filmek egy-egy hangsúlyos pillanatát ragadják meg, és a digitalizálás ellenére is retro élményt nyújtanak. Inkey Alice mesterien bánt a fényképezőgépével, fantasztikus érzéke volt – és biztos, hogy a mai napig van – a legapróbb, és egyben a legfontosabb mozzanatok megörökítéséhez.

1598422_10201336293309344_420198528_n

A Balázs Béla-díjjal jutalmazott fotóművész 1940-ben született. A fotográfia iránt érzett szenvedélye úgy tűnik, örökletes: édesapja, Inkey Tibor híres fotóművész volt, aki a Mafilmnél dolgozott mint standfotós, és több ízben jutalmazták kitüntetésekkel.

Alice tanítómestere Illés György volt, de sokat tanult Sára Sándortól és Szécsényi Ferenctől is. A Film, Színház, Muzsika és a Filmvilág folyóiratokban jelentek meg színészportréi, valamint 54 játékfilm és 51 televíziós produkció standfotói fűződnek a nevéhez.

Alsógödi Amarcord című visszaemlékezése 2006-ban jelent meg: elsősorban a gyerekkori és kisvárosi élményeit eleveníti fel a könyv lapjain. Második,  2013-as írása pedig a No de Alizka! címet viseli, melyben a filmgyárban eltöltött éveiről mesél.

1057474_10201336293709354_1691933694_n

Érdekesség, hogy Inkey Alice a mai napig analóg technikával dolgozik: saját bevallása szerint fél, hogy soha nem fogja majd megtanulni a digitális fényképezőgépetkezelni. Mostanság a maga szórakoztatására az unokáit fotózza, valamint csendéletek, városképek megörökítésén dolgozik, melyeken valamilyen festészeti stílus jegyei köszönnek vissza.

A kiállítás 20 digitalizált fotót foglal magába. A képeken a 20. század legnagyobb színészlegendáinak pillanatai elevenednek fel: Latinovits Zoltánról és imádott kutyájáról, Bagóról láthatunk közös képet, valamint megtekinthetjük az 1983-ban bemutatott Hatásvadászok című film egyik főszereplőjének, Udvaros Dorottyának a portréját. Nemcsak színészek, de operatőrök, rendezők portréi is megtalálhatóak a kiállítás darabjai között, így például Fábri Zoltáné, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Körhinta vagy az Isten hozta, őrnagy úr!

1608992_10201336293549350_990899195_n

A tárlatot elsősorban filmrajongóknak ajánlom, de bárki örömét lelheti benne, aki kedveli a fotóművészetet.

A kiállítás február 22-ig várja az érdeklődőket az Örkény István könyvesbolt emeletén található Cultiris Galériában.

A fotókat a szerző készítette.