A Melankólia ezerrel című fordításkötet kortárs drámákat gyűjt egybe a Portugália irodalma iránt érdeklődő olvasók számára, a 2006-2010 közötti rövid időszakból. A drámák közül némelyik annyira friss, hogy szerzője szülőhazájában még meg sem jelent, így első kézből kapunk képet egy sokszínű drámairodalomról.

Forrás: moly.hu

Forrás: moly.hu

Lakva ismerszik meg az ember, tartja a mondás, de az országokra ez már csak részben igaz. Egy ország sokkal inkább olvasva ismerszik meg, legyen az dráma, regény vagy akár vers. A portugálokkal kapcsolatban közkeletű hiedelem, hogy érzelmes, melankolikus emberek. Maga a cím (és a borítón látható festmény) is bizonyítja, mennyire élhet a magyar köztudatban ez a prekoncepció, melyet a kötet szerkesztői egyfajta cégérnek választottak.

Nem is baj, hiszen stílusos darabja lett a JAK-L’Harmattan külföldi irodalmat bemutató sorozatának. Hogy ezekben a drámákban vagy a portugál irodalomban nagyobb-e a melankólia aránya, mint bármely más ország művészeti alkotásaiban, azt az olvasóra bízzuk. A Finisterra világvégisége, a Portugália történelmére is hatást gyakorló marginális földrajzi helyzet mégis érződhet néha egyfajta háttérhangulatként, a szövegek viszont élénken kapcsolódnak be a nemzetközi áramlatokba, mind az intertextuális utalások, mind a drámatechnikai megoldások terén.

A válogatás a portugál nyelvben és kultúrában jártas munkacsoport évekig tartó munkájának eredménye. Az Urbán Bálint által írt részletes kísérőtanulmány és a szerzőkről közölt rövid életrajzok elhelyezik a műveket a portugál színház kontextusában, megadják az olvasónak a tájékozódáshoz szükséges ismereteteket. De ha az olvasó úgy dönt, hogy eltekint a szerzők nemzetiségétől, nem lesz számára kisebb élmény egy-egy dráma elolvasása. Egyik darab sem kötődik szorosan portugál történelmi eseményhez, vagyis nem igényel történeti háttértudást: az államhatalom, a bürokrácia, a média és a kisember egymással való kapcsolata a jelenlegi nyugati társadalom viszonyait idézi, akár máshol is játszódhatnának, de az idő és tér a legtöbbször homályban marad, és a szövegekben kirajzolódó férfi-nő kapcsolatok is szimbolikus térben játszódnak le.

Clara Riso, a kötet társszerkesztője és anyanyelvi lektora az előszóban megemlíti, hogy a gyűjtemény egyik célja az, hogy ezek a drámák esetleg magyar színpadon, magyar rendezők nézőpontjából jelenjenek meg. A kötetindító drámában, José Maria Viera Mendes A feleségem című alkotásában rögtön felvetődik a párhuzamállítás lehetősége: egy család feszültséggel teli beszélgetésébe csöppenünk, ahol a díszlet az elégedetlenség és a Szarországnak nevezett Portugália.

,,Hiányzik a múlt. Amikor még birodalom voltunk”

– mondja Nuno, az Apa pedig a változtatni akarás meddő forradalmi lázában ég. A családtagok közti összetartó erő a közös borozás és a cigarettázás:

,,Lejmoljatok Camõestól!”

– mondja az Apa. Igaz, mindehhez jó tudni, hogy a portugálok a borhoz is bort isznak.

A megfigyeltség és gyanakvás időszakára érezhetünk rá a több drámában is megjelenő különös hangok jelenlétében: az Ana című darabban egy rég nem látott férfi tolakszik be a pár intim szférájába, aki talán Paulo alteregója, ahogyan Ana2 és Ana is egy ruhába bújnak. A Hangtompítóban A hely hangja ad furcsa utasításokat egy gyilkosság miatti nyomozás közben. Tiago Rodrigues Sorok között című művében maga a megszólaló személye is paradox módon kétessé válik, eközben pedig remekül építi be Szophoklész Oidipusz királyának szövegét.

A sok szereplő felvonultatásával való játék jól érvényesül az Adóhivatalban és az Emberi Pajzs Hadműveletben. A megszólalók egyenrangú civilként állnak a hivatal előtt, legyen az adóhivatal vagy határátkelő, de hiába van történetük, hiába jelennek meg az érzéseik, legjobban az jellemzi őket, hogy mit fogyasztanak, és hogyan függnek az intézményrendszerek működésének hálózatában. Az Emberi Pajzs Hadművelet háborút megakadályozni akaró ifjú aktivistái mégis megpróbálnak felülemelkedni, néha még sikerül is kijátszaniuk a felnőttek alkotta világ szabályait, de végül visszakerülnek szűk kereteik közé.

A férfi-női viszonyok apró mozzanatait Vieria Mendes művei jól ragadják meg, csakúgy, mint Tiago Rodrigues Egy pár két szólam című darabja. Ez utóbbi, valamint Vieira Mendes Max-Passiója is szorosan kapcsolódnak egy-egy filmhez, az ezekre való utalások szinte átszövik a szöveget – ezért talán teljesebb élményt nyújthatnak a filmek ismeretében.

A szövegeket bevezető idézetek, az intertextuális (és intermediális) utalások szélesítik a művek értelmezési lehetőségeit, és nem utolsósorban nemzetközi műveltséganyaghoz kapcsolják őket. Ebből a szempontból sem marginális tehát a kortárs portugál drámairodalom, a kötetbeli művek színvonala pedig illusztrálja, hogy a Salazar-diktatúra alatt csírájában elfojtott portugál drámaírás szerencsére erőre kapott.

A FÉLonline.hu értékelése: 8/10

szerk. Urbán Bálint, Melankólia ezerrel, Kortárs portugál drámák, József Attila Kör, L’Harmattan, Budapest, 2013.