Tisztában vagyok azzal, hogy Apu szereti, nagyon szereti Anyut. Legalábbis Anyu mindig ezt mondja:

– Tisztában vagyok azzal, hogy szeretsz, nagyon szeretsz, de…

Igazából nem értem, hogy ez mit jelent. Ha Anyu nekem mondja, hogy:

– Emma, ez egy jó nap, ma tisztában vagy!

És mosolyog hozzá, akkor az azt jelenti, hogy ma reggel nem pisiltem be. Néha bepisilek esténként, ezért soha nem szabad innom este. Apu ilyenkor azt mondja, hogy:

– Az én kiskacsám ilyen későn már nem ihat.

És mosolyog hozzá, de ezt nem szeretem. Ilyenkor csak még szomjasabb vagyok, pedig mielőtt Apu ilyeneket mond, nem is szoktam mindig szomjas lenni. A kiskacsákról már mindig a szomjúság jut az eszembe, és hogy nekem nem szabad inni. Ha az óvónéni mondja, akkor is.

Nem szeretek bepisilni. És nem is akarok. Néha nem pisilek be, és olyankor tisztában vagyok. Ami jó. Néha viszont bepisilek, és akkor Anyu sóhajtozik, de nem mond semmit, csak leszedi a lepedőt, és este rak fel újat. Reggelinél meg néha Anyu megmondja Apunak, hogy bepisiltem, és én úgy érzem, hogy most árulkodott rólam Apunak, pedig Anyu és Apu mindent megbeszélnek. Legalábbis Anyu azt szokta mondani Apunak:

– Mindent meg kell beszélnünk. Amit nem beszélünk meg, azt nem tudjuk megoldani.

De azt nem szeretem, hogy a bepisilést is megbeszélik. Elég lenne, ha csak Anyu tudná, hogy ma reggel is bepisiltem, mert Anyu nem szól semmit, csak lehúzza a lepedőt, de Apu azt szokta mondani reggeli közben:

– Ej-ej, kiskacsám. Majd legközelebb nem álmodunk tavakról.

És a kiskacsámról megint eszembe jut, hogy milyen szomjas vagyok. És nem is szoktam tavakról álmodni, de tudom, hogy Apu csak azért mondja ezt, mert szerinte, ha valaki a vízre gondol, attól pisilhetnékje lesz, még álmában is. Én hiába gondolok vízre, soha nem lesz pisilhetnékem. Csak a kacsáktól. És nem szoktam tavakról álmodni.

Az óvónéni is tudja, hogy be szoktam néha pisilni. Egyik nap, amikor Anyu értem jött, hallottam, hogy beszélgetnek róla. Az, hogy Anyu az óvónéninek is elmondta, sokkal rosszabb volt, mint hogy mindig elmondja Apunak is. Az óvónéni mindig azt mondja, hogy:

– Milyen ügyes vagy, Emmácska, hogy ilyen gyorsan megtanultad a mondókát.

És amikor valamilyen ünnepségre készülünk a csoporttal, akkor mindig én mondom a leghosszabb és a legnehezebb szöveget. Én tudtam legelőször leírni a nevemet a csoportból, és az óvónéni ezért is megdicsért. Meg azért is, mert szépen rajzolok. Tudok kis kört is rajzolni, meg óriásit is, és mind a kettő nagyon szép lesz. Az óvónéni örülni szokott neki, és mindig ilyeneket mond:

– Látom már, Emmácska, belőled nagyon ügyes iskolás lány lesz.

De amióta Anyu elmondta az óvónéninek, hogy néha bepisilek, az óvónéni soha nem mondja, hogy milyen ügyes iskolás lány leszek. Anyu azt mondta, hogy aki bepisil, még ha csak néha is, az nem mehet iskolába. Pedig ősszel iskolába mennék.

Apu mesélt egyik nap az elefántokról. Elmesélte, hogy ormányuk van, amit eddig is tudtam, mert láttam a tévében elefántos meséket. Elmesélte, hogy az ormánya olyan ügyes, mint az ember keze. Ezt nem tudtam, és Apu elővett egy nagy színes könyvet, ami tele van állatokkal Afrikából, és megmutatta az elefántot. Volt kép az elefánt ormányának a végéről is, és Apu azt mondta:

– Látod, olyan, mintha két ujj nőtt volna rá. Ezzel meg tud fogni akármit. Úgy csinál vele, mint te a kezeddel.

Megkérdeztem, hogy tudnak-e vele kört rajzolni, de Apu azt mondta, hogy az elefántok nem szoktak rajzolni, viszont ezzel teszi be a vacsorát a szájába. Apu felolvasta, ami a könyvbe volt írva:

„Az afrikai elefánt (Loxodonta africana) a legnagyobb szárazföldi állat. Az afrikai elefánt növényevő. Az ágakat és a gyümölcsöket az ormányával tépi le. Az afrikai elefánt ormánya a felsőajak és az orr összenövésével jött létre. Az afrikai elefánt ormányát sok mindenre használja, például szaglászásra, légzésre, és ivásra, valamint ezzel vesz fürdőt is: vizet szippant bele, majd azt a testére fújja.”

Apu mutatott képet, ahogy az elefánt vizet spriccel magára.

Azon a hétvégén elmentünk az állatkertbe megnézni az elefántot.

Tényleg nagyon nagy, és csupa szürke meg kicsit barna. Két elefánt is volt az állatkertben. Az egyik ingatta magát, mintha táncolna, és az ormányát is mozgatta. Jobbra és balra, jobbra és balra. A másik szénát evett az ormányával. Körülhurkolt egy csomónyi szénát, és berakta a szájába. Nagyon nagy szája van egy elefántnak. A könyvbeli elefántnak voltak agyarai, de Anyu elmagyarázta, hogy az állatkerti elefántoknak levágják az agyarát. Az agyar az egy nagyon nagy fog, ezt is Anyu mondta el. Apu szokott mondani néha olyat Anyunak, hogy:

– Na, na, hölgyem, hátrébb az agyarakkal!

Anyunak nincsenek nagyon nagy fogai, de Apu ilyenkor igazából azt akarja mondani, hogy ő nem csinált semmi rosszat, és Anyu ne kiabáljon vele. Anyu néha nevet az agyarakon. Néha viszont nem nevet, és ilyenkor Apunak kell vacsorát főznie és lefektetnie, mert Anyu átmegy a barátnőjéhez és csak későn jön vissza.

Az állatkerti elefánt tényleg úgy ivott, mint a könyvben. Odadöcögött egy nagy vödörhöz, és a döcögése is olyan nagy volt. Az egész elefánt nagyon nagy állat. Belerakta az ormányát a vödörbe, utána kivette, és egy csomó vizet a szájába spriccelt. Olyan volt, mint egy nagy szívószál. Nem akart tiszta lenni, mert nem spriccelte le saját magát is. Se a másik elefántot, ami egyre csak ingott. Ha én elefánt lennék, biztosan lespriccelném a másik elefántot, és olyan spriccelőset játszanánk, mint egy nagy párnacsata.

Többet már nem evett és nem ivott az elefánt. Elkezdett ő is ingani, és egy kicsit ingtak mind a ketten, de aztán jött egy néni meg egy bácsi, akik almát hoztak nekik. Nagyon sok almát, egy hatalmas vödörben. Apu azt mondta, hogy ők a gondozók. Azt hiszem, az azt jelenti, hogy ők az elefántok anyukája és apukája. A vödörből egyenként dobálták be az almát, és az elefántok tátották a szájukat, hogy belerepüljön. Nagyon muris volt, mert közben felcsapták az ormányukat, egészen a homlokukig. Jó lehet, ha ormánya van valakinek.

Egész este az elefántokon gondolkoztam, és másnap reggel is. Reggel Anyu azt mondta:

– Emma, ez egy jó nap, ma tisztában vagy!

Én pedig elmeséltem Anyunak és Apunak a reggelinél, hogy az elefánt a fülével tudja legyezni magát.

Az óvodában megkérdeztem, hogy nem lehetne-e megváltoztatni a jelemet, mert jobban szeretném, ha elefánt lenne. Az óvónéni nem nagyon örült neki, de nem szidott le, csak azt mondta, hogy majd megbeszéli Anyukámmal, és a másik óvónénivel, mert két óvónénink is van. Pár nap múlva megváltozott a jelem, és nagyon örültem neki. Anyu mindenemre rajzolt egy elefántot. Az óvodában senki másnak nincsen elefánt jele.

Nyár elején van a szülinapom. Soha nem tudom megjegyezni, hogy mikor, mert olyan ritkán van, de mindig kezd meleg lenni előtte, és Anyu meg Apu megbeszéli, hogy megyünk-e nyaralni. Onnan tudom, hogy melyik héten lesz, hogy az óvónéni meg a gyerekek elkezdenek titkolózni, és ilyenkor tudom, hogy csinálnak nekem valamit. Mindig csinálunk valamit annak, akinek születésnapja van. Festünk neki pólót, vagy varrunk babát, vagy hát az óvónénik varrják, de mi rakunk bele vattát, meg ilyesmik. Anyu és Apu megkérdezték, hogy mit szeretnék születésnapomra. Mindig megkérdezik, de én mindig azt mondom, hogy meglepetést. Mert azt is szeretnék, egy nagy meglepetést, mert az sokkal jobb, mint ha kérek valamit, és megkapom. Először most is azt akartam mondani, hogy meglepetést, de aztán meggondoltam magamat. Azt mondtam, hogy:

– Egy nagyon nagy meglepetést. Egy hatalmas meglepetést. És nem szeretném, hogy agyarai legyenek.

Anyu és Apu furcsa arcot vágtak, de aztán menni kellett lefeküdni.

Az óvodában a csoport egy nagy plüsselefántot csinált nekem. Nagyon nagy volt, alig fért el az ölemben. Kötöttek rá egy masnit is, a nyakába, de nem rózsaszínt vagy kéket, hanem pirosat, így nem tudtam, hogy fiú vagy lány elefánt. Lehet, hogy az elefántok nem fiúk vagy lányok. Nagyon tetszett az elefánt.

Anyuval meg Apuval szombaton ünnepeltünk szülinapot. Pénteken Apu állandóan ezt mondta:

– Emma, Apunak most dolga van, de elviheted az elefántos könyvet, ha ennyire szeretnél egy elefántot.

Anyu pedig folyton ezt:

– Milyen figyelmes az óvónőktől! És még masnija is van. De egy igazi elefánt, az nagyon nagy. Nem fér el egy lakásban.

Szombaton Anyu sütött tortát, de én ezt nem tudhattam, az mindig a meglepetés része. Apu elvitt a dombra, ahol télen szánkóztunk, és én azt játszottam, hogy elefánt vagyok, aki legurul a dombon, és iszik egy patakból, nagyon-nagyon sokat iszik, mert az elefántoknak sokat kell inniuk. Apu nem akart elefántosat játszani. Leguggolt elém, és tudtam, hogy most fontosat akar mondani, és ezt mondta:

– Emma, elefántok csak Afrikában élnek. A szavannán, ahol mindig meleg van. Nem szeretik a havat.

Én megmondtam neki, hogy akkor az elefántnak télen nem kell kimennie a szobából, meg hogy szerintem szeretné a havat, és húzhatná a szánkót, és akkor nem Apunak kéne húznia a szánkót, hanem ő is felülhetne, sőt, Anyu is felülhetne. De Apu csak sóhajtott, és ezt mondta:

– Emma, kicsim, nem hiszem, hogy Anyu és Apu szeretne együtt szánkózni. És én szívesen húzlak téged a szánkón. Menjünk, Anyu biztosan már vár minket.

Hazamentünk, de majdnem sírni kezdtem, mert Anyu és Apu nem szeretnek szánkózni. És mert Apu nem értette, hogy mennyire szeretnék egy igazi elefántot, aki az ormányával kiissza a tavakat. És akkor talán Apu nem hívna kiskacsának.

Otthon Anyu tényleg csinált tortát, meg gyümölcslevest és krumplipürét, mert az a kedvencem. És a torta hasonlított egy kicsit egy elefánthoz, mert volt nagy füle és ormánya, de nem szürke volt, hanem csokibarna, mert csokitorta volt. A torta után Anyutól kaptam egy csomó elefántos zoknit, meg egy elefántos mamuszt, Aputól pedig egy könyvet, ami az elefántokról szólt, és megígérte, hogy majd felolvassa nekem. Furcsa volt, hogy külön kaptam Anyutól és külön kaptam Aputól.

És akkor csöngettek. Anyu és Apu egymásra néztek, utána Apu felállt ajtót nyitni. Egy elefánt csöngetett. Szürke volt, és hatalmas. Lehajtotta a fejét, hogy benézzen az ajtón. Apu nézte az elefántot, és nem szólt semmit. Anyu is nézte az elefántot, és nem nyelte le a tortát, amit evett. Én felugrottam, és odarohantam. Hatalmas volt, és megöleltem a lábát. Nagyon-nagyon nagy elefánt volt, nem fért be az ajtón. Az elefánt rám mosolygott, Apu pedig hátrament Anyuhoz, és ezt mondta neki:

– Ez nagyon nem jó vicc, kedvesem.

Anyu pedig ezt mondta:

– Ebben egyetértek. Hogyan jutott eszedbe egy elefántot idehozni?

Erre Apu ezt mondta:

– Hogy jutott az eszembe? Szerinted én hozattam ide ezt az elefántod?

Erre Anyu nagyon hangosan azt válaszolta, hogy:

– Hát, mivel én nem, csak te lehetettél. Olyan felelőtlen vagy!

Kimentem a ház elé az elefánthoz, aki körbeölelt az ormányával, mint az állatkertben a szénát, csak nem tett be a szájába. Nagyon jó volt, ahogy körbeölelt. Kicsit fel is emelt, de csak egy kicsit. Anyu és Apu még mindig fura hangon beszélgettek, olyan hangon, amikor nem akarják, hogy meghalljam őket, de az elefánt az ormányával becsukta az ajtót.

Megfogta az ormányával a kezemet, mintha csak Apu lenne, és sétálni kezdtünk. Megmutattam neki az óvodát, de csak kívülről, mert szombaton zárva van, és mert az elefánt be sem fért volna az ajtón. Aztán elsétáltunk a játszótérre is, és az ormányával felrakott a csúszda tetejére. Utána megmutattam neki a dombot, ahol télen szánkóztunk. Legurultam rajta, az elefánt pedig utánam szaladt, döngött, ahogy szaladt, és kicsit lobogtak a fülei. Felszaladtunk a dombon, és félúton az elefánt felkapott az ormányával, és úgy szaladt tovább, utána újra legurultam, és az elefánt futott utánam, és tülkölt is egy kicsit. És nagyon sokszor gurultunk le, és szaladtunk fel, és felfelé az elefánt mindig körülölelt az ormányával, és felemelt és felvitt, és lefelé mindig döngött, ahogy szaladt, és tülkölt egy kicsikét.

Van egy patak, nem messze a dombtól, ahol szánkóztunk télen, és oda is elsétáltunk. Az elefánt ivott a patakból, teleszívta az ormányát és a szájába spriccelte, és megint teleszívta, és megint a szájába spriccelte, és megint, és megint. De akkor megjött Apu, és azt mondta, hogy:

– Emma.

És akkor haza kellett mennünk. Egyik kezemmel fogtam apu kezét, a másik kezemmel fogtam az elefánt ormányát, és hazamentünk.

Az elefánt nem tudott bejönni, és Apu először nem akarta nyitva hagyni az ajtót, hogy belásson, de elkezdtem sírni, és akkor inkább nyitva hagyta. Anyu még nem jött haza, mert ő elment az állatkertbe, hogy megmondja, hogy megszökött az elefántjuk. De én biztos voltam benne, hogy nem szökött meg, mert ez nem az állatkerti elefánt volt, hanem az én elefántom. És amikor Anyu hazaért, akkor hallottam, hogy halkan elmondja Apunak, hogy az állatkertnek nem hiányzik egy elefántja sem.

Az elefánt kint várta, hogy mi fog történni. Két napig nálunk lakott, az ablakom alatt. Este benyújtotta az ormányát, és megfogtam, miközben aludtam. Hétfőn nem mentem óvodába, hanem egész nap az elefánttal voltam a ház körül, és néztem, ahogy almát eszik, meg ahogy vödörből rengeteget iszik. Gondolkodtam rajta, hogy kössek-e rá piros masnit, mint a plüss elefántra, de akkor nem lett volna ilyen szürke, ezért inkább nem kötöttem. Apu és Anyu telefonáltak egy csomó cirkusznak, de az elefánt nem cirkuszból jött. Anyu nem engedte, hogy sétáljunk az elefánttal, pedig nagyon jó lett volna. Hétfőn este eljött az a néni és bácsi, akik az állatkertben etették almával az elefántokat. Anyu és Apu azt mondta, hogy az elefánt az állatkertben fog lakni, de nem ebben, hanem egy másikban, mert itt nem fér el több elefánt, mert az elefántok nagyon nagy állatok.

A néni lehajolt hozzám, és elmagyarázta, hogy mindjárt megjönnek a másik állatkert gondozói is egy nagy teherautóval, és azon elviszik az elefántot. De bármikor meglátogathatom a másik állatkertben. De tudtam, hogy ez nem igaz. Nem fogjuk meglátogatni soha, mert az az állatkert nagyon messze van, és sose fogunk olyan messze menni.

Tényleg jött egy nagy teherautó, és amikor az elefánt látta, hogy fel kell szállnia rá, és el fogják vinni, akkor ingani kezdett, mint az a másik az állatkertben. Akkor jöttem rá, hogy az az ingás valami rosszat jelent, ami ellen nem tud mit tenni még egy olyan nagy állat sem, mint az elefánt, pedig az elefánt a legnagyobb szárazföldi állat. Odamentem hozzá és átöltem a lábát, ő pedig körülölelt az ormányával. De aztán Apu felvett, és bementünk a házba, miközben az elefánt fellépegetett egy rámpán a teherautóra. Aztán elvitték a messzi állatkertbe.

Soha többet nem pisiltem be, de Apu azért továbbra is kiskacsámnak hívott. Az óvónéni megint elkezdte mondani, hogy belőlem milyen ügyes iskolás kislány lesz, és ősszel iskolába is mentem, ahol a tanítónéni is megdicsért a szép körökért. Az iskolában nincsen senkinek sem jele, mert le tudjuk írni a nevünket, de én mindenre elefántot rajzolok. Elköltöztünk az iskolához közelebb, de csak Anyu jött, Apu máshol lakik. Anyu reggel sokszor sóhajtozik, miközben megnézi, hogy rendbe raktam-e az ágyamat, de már nem mondja, hogy:

– Emma, ez egy jó nap, ma tisztában vagy!

Pedig tisztában vagyok mindig. Inkább olyanokat mond:

– Emma, tudod, néha sajnálom.

És ilyenkor megölel.