– Szabadság tér ’89

A rendszerváltás nem egyszeri aktus volt, hanem hosszú és sokszereplős társadalmi folyamat.
A rendszerváltás nem kitört, hanem politikailag tetőzött 1989-ben.”

(Szilágyi Ákos)

Január 8-án, a Rendszerváltást Kutató Történeti Intézet és Archívum és a XX. Század Intézet támogatásával indult el a Magyar Televízió „történelmi talkshowja”, a Szabadság tér ’89, amely „egy éven át hétről hétre arra vállalkozik, hogy bepillantson a politikai kulisszák mögé, fölelevenítve, mi történt 1989-ben, és megmutassa, milyen út vezetett az első szabad választásokig”.

Ezek a tények.

Szabadsag_ter_89_fotokredit_Reviczki_Istvan_036-1024x682

Az első adás, amely valamiféle kórképet kívánt adni a korszakról, nagy csalódás a számomra.
Elfogultnak lenni szerintem még nem lenne bűn (legalábbis nem akkora, mint egyoldalúnak). A Szabadság tér ’89 kapcsán viszont ezt az egyoldalúságot tapasztaltam, és feltámad a gyanúm (csúnya eufemizmus), hogy emögött elkenés, tendenciózusság, pártosság, hamisság, tehát az elhallgatás és a felejtés áll.

Egy efféle műsortól azt várnám, hogy elárulja: mit gondol ’89-ről és a rendszerváltásról. Egy folyamat részeként, végpontjaként tekint rá, vagy – ahogy Reviczky Gábor hangján halljuk a bevezetőben – egyszer csak „kiszabadult a szellem a palackból”? A többtényezős folyamatban a főszerep az itt élőknek, cselekvőknek jut-e, vagy a (nagyon) nagypolitika erőviszonyainak változása egymagában is elvezetett a fordulathoz? Ha a főszerep a belpolitikai eseményeknek, cselekvéseknek jutott, akkor abban a reformkommunisták, a népi ellenzék, a demokratikus ellenzék, esetleg más csoportok jártak-e az élen? Vagy „a legvidámabb barakk”-ság felemésztette önmagát? Ha pedig ezek a tettek és történések valóban folyamatszerűen és együttesen vezettek a rezsim bukásához (ahogy egyébként – Václav Havel nyomán – én is gondolom, és a Szilágyi Ákostól idézett mottó is erre utal), akkor miként mesélhető, mutatható be mindez?

A műsor (az első adás) álláspontja közel sem következetes. Emellett többször mintha a jelenlegi kormánypropaganda mantráit, hívó- és vezényszavait használná a rendszerváltást megelőző évtizedek leírására. Ez akkor járatódik csúcsra, és válik kínossá és nevetségessé, amikor a házigazda, Rákay Philip bejelenti: déja vu-je van, hallva a ’70-es évekbeli állami hitelfelvételek körülményeit, kulcsszavait: „deviza”, „államadósság”, „kamatemelés” és persze „nyugati bankok”. (A demográfiai helyzetről mondottakra most nem térek ki bővebben. A ’81-től tapasztalható, Damoklész kardjaként értelmeződő, szomorúságra valóban okot adó népességfogyás többször kerül szóba.)

title card

De van egy másik kérdésfelvetés is, ami egyáltalán nem tisztázódik: A Nép csinálta-e a rendszerváltást? A már idézett bevezetőben szlogenszerű, pátoszos mondatok követik egymást („Egy nép újra azt mondta: elég volt”; „egy nemzet megváltoztatta a világtörténelmet”). Érveket kellene sorakoztatni a tömegbázis térfoglalásának igazolására, ám erre nem kerül sor: Tőkéczki László előbb hibernáltnak és szétesőnek nevezi az akkori társadalmat, majd láthatóan megriadva attól, hogy a rendszerváltoz(tat)ás érdeme esetleg (csupán) Egy Szűk Értelmiségi Rétegnek tulajdonítódhat, máris fogékonynak nevezi a társadalmat, említve a magyar film sikereit és az irodalom mély hatásait. Ezt az összefüggést azóta sem értem. Rákay Philip még a műsor elején (helyesen) szóba hozza az Újratemetést mint legitimáló tömegrendezvényt, ám a négyigenes népszavazás (amely interpretálható a szeptemberben lezárult kerekasztal-tárgyalások utólagos, népakarat általi jóváhagyásaként) és e referendumnak a közel 4,5 millió résztvevője nem említődik meg.

Tőkéczkinek van egy másik mondata is, ami átláthatatlanul homályos, és éppen ezért sokatmondó: „A ’70-es évek elejétől beengedik azokat a nem kommunistaellenes, baloldali, nyugati eszmeáramlatokat, amelyekkel kapcsolatban tulajdonképpen a szabadságnak a képzete keletkezik sok emberben, és ezeknek a folyamatoknak az áttekintése is nagyon-nagyon érdekes.” Mik ezek az eszmeáramlatok, amiket beengedtek, és kik azok, akik a hatalom akaratával tehát összhangban ezeket átvették? A kérdés álnaiv és költői, egyfajta választ talán mégis kaptam Vári Árpádtól, aki azt állítja: generálta a hatalom a vitákat a szabadságjogokról, a határon túliak helyzetéről. Az én értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy ezekről az ügyekről tehát nyílt társadalmi vita folyhatott, azok nem tartoztak a tabu kategóriájába. A műsort nézve lassacskán arra jutottam, hogy a rezsim bírálata azért lesz itt is tompított, hogy a hatalommal nyíltan szembenállók tántoríthatatlansága, érdeme nehogy egy percre is komoly reflektorfényhez jusson.

asztal

A hatalom a ’80-as évek közepéig sehova nem állt, a ’80-as évek második felétől Aczél elkezdett az urbánusok felé nyitni” – hangzik el sejtelmesen Vári Árpádtól a kiújult népi-urbánus vita értékelése. Én meg eddig úgy tudtam, hogy Aczél margóra, pontosabban a Társadalomtudományi Intézet élére került, miután leváltották Központi Bizottsági tisztségéből 1985-ben, 1988-ban pedig a Politikai Bizottságból távozott. Abból a Politikai Bizottságból, amelynek Pozsgay Imre 1988-ban lett tagja (KB-tag 1980-tól egészen 1989-ig volt). Pozsgay 1988-ban tért vissza a kormányba mint államminiszter (korábban ugye 1976 és 1980 között kulturális miniszter, 1980-tól 1982-ig művelődési (oktatási és kulturális) miniszter volt már), és 1987-ben a Hazafias Népfront titkáraként Lakiteleken bábáskodott a (népi ihletésű) Magyar Demokrata Fórum megszületése körül. A frissen alapított MDF-nek az ügyvezető elnöke Bíró Zoltán volt (ezt a posztot 1989 októberéig töltötte be), aki 1974 és 1980 között dolgozott a Közművelődési Minisztériumban mint főosztályvezető, és akit 1988 áprilisában (hét hónappal az MDF alapítása után) zártak ki másik pártjából, az MSZMP-ből. Bíró ma a Rendszerváltást Kutató Történeti Intézet és Archívum főigazgatója. A Szabadság tér ’89-hez ez az intézmény is nyújtja a szakmai hátteret.

De a lexikonszagot figyelmen kívül hagyva inkább azon mélázom el, hogy ki vagy kik voltak a hatalom a ’80-as évek második felében. Gondolkodom, hogy ha ekkor (még mindig) csak Aczél György, a persze továbbra is nagy befolyással és még nagyobb respektussal övezett, egyébként védhetetlen Aczél György A Hatalom, akkor vajon melyek azok a gesztusok, amelyeket Vári Árpád az „urbánusok felé való nyitásnak” értékel. Aczél György meglátogatja (urbánus) barátait Monoron? Aczél György felugrik (urbánus) Beszélőt venni a Galamb utcai szamizdatbutikba? Aczél György ott van a Jurta Színházban az (urbánus) SZDSZ alapításakor? És vigyázat, ezzel még csak nem is azt kérdezem (és nem is gondolom), hogy kicsit is sáros-e az MDF születése attól, hogy Bíró és Pozsgay részt vettek benne…

Akárhogy is, szerda esténként én nézni fogom a Szabadság tér ’89-et. Csak legyen időm és kedvem mindig megírni, ha arra gyanakszom: az elhallgatás oka, hogy be akarnak csapni.

Szabadság tér ’89, Magyar Televízió, 2014 január 8. 

képek: comment:com