“Legenda övezi azokat, akik itt dolgoztak”

Várhalmi Ilonával, a debreceni Ady Endre Gimnázium és a Keleti István Művészeti Iskola egyik drámatagozatának telephelyvezetőjével beszélgettem műhelyük sajátosságairól.

DSC_0571

Fekete Anikó: Hogy csöppentél bele a színjátszós létbe?

Várhalmi Ilona: Nem is diákszínházi lét, inkább drámaközpontú tanítás volt. Magam is diákszínjátszó voltam Debreczeni Tibornál, tőle kaptam az első indíttatást. Mikor elvégeztem az egyetemet magyar-német szakon, nem adódott semmilyen álláslehetőség, így általános iskolában tanítottam. Aztán elmentem Nyíregyházára, és elvégeztem a testnevelés szakot. Derecskén ekkor már tanítottam, és drámaszakkörrel is próbálkoztam. A Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, ide visszamehettem dolgozni is. Ez akkora megtiszteltetésként ért, mintha a Kossuth-díjat adták volna át. Számos tárgyat tanítottam, és ez nagyszerű volt, mert a lehető legtöbb oldalról tudtam megismerni a gyerekeket. Meggyőződésem, hogy így kellene látni az embereket: egészben. Más kép alakul ki így a diákról. Aztán megkerestek a városi tanácstól, hogy indul egy új iskola Debrecenben, a Csokonai Színház mögött, az Ady Endre Gimnázium. Nagyon fiatal voltam, és felkínálták nekem az igazgatóhelyettesi poszttal. Ez nekem semmit nem jelentett, azt leszámítva, hogy egy drámatagozat létrehozásával bíztak meg. Elképesztő felelősség volt mindezt megcsinálni. Szentesre mentem, az ottani diákszínjátszó műhely vezetőjéhez Bácskai Miska bácsihoz és Dózsa Erzsihez, hogy segítséget kérjek tőlük. Nagyon kedvesek voltak; egy hetet töltöttem náluk.

Debrecenben az volt nagyszerű, hogy iskolavezetői pozícióból indulhatott a képzés. Más egy ilyen státuszból mindezt megteremteni, könnyebb a tantestülettel együtt dolgozni. A másik nagyon fontos dolog, hogy ez egy új iskola volt, minden hagyományt mi teremtettünk meg. Az iskola nyelvi tagozatú és művészeti képzésű profilt kapott. Egy már évszázados hagyományokkal működő intézményben ezt nagyon nehéz elindítani.

A kilencvenes évek tájékán osztályainknak olyan tantervet tudtunk összeállítani, ami a mai napig meghatározó. A történelem mint alaptantárgy meghatározta a létét a többi humán tantárgynak. Korszakokban élünk, mely korszakokhoz hozzátartozik, hogy az emberek olvasnak, festenek, tárlatot néznek, zeneműveket alkotnak. A történelembe mint alapozó tantárgyba ékelődött be az irodalom, a képzőművészet, a zene. A diákok egyben látták a történelmi korszakokat. Sok hagyomány alakult ki ekkor, például a mesteróra: egy adott korszakból a gyerekek választhatnak témaköröket (mondjuk a viselet vagy az étkezési szokások feltérképezését), amiről a tanórán 5-6 perces prezentációt tartanak. Hagyománynak számít az összefoglaló óra is: egy-egy korszak befejezésével a diákoknak kell összefoglalni, színpadra helyezni a tanultakat. Ebben a kutatómunkában az egész osztály benne van.

Fekete Anikó interjú Várhalmi

Ez már az a művészeti képzés, ami ma is működik az Adyban?

Nem, akkoriban még nem volt KIMI (Keleti István Művészeti Iskola). Mióta van KIMI, minket is megszólítottak, és ez nagyon jó forma. Nagyon szeretem azt, hogy ezek a drámatagozatos iskolák összetartanak és tudunk egymásról. Bár mindenhol másként csinálják, mégis van egy közös bennük: lehet egymástól kérdezni, tanulni. Ez óriási.

Kik dolgoznak az Ady Gimnáziumban?

Bagossy Edit (magyar-történelem-olasz szakos), Subitzné Palotai Erzsébet (magyar), Dr. Bódis Lászlóné (magyar), Gögös Attila (ének-zene szakos, korrepetitor), Mercs Angéla, Kerekes Rita (az ének-zene tagozat vezetője, hangképző tanár), Nagy György, Poroszlai Éva (balettmester), Jóna Szabolcs (koreográfus), Földáki Nóra, Mercs János.

Művésztanáraink esetében folyamatosan törekszem arra, hogy ha van rá mód, egykori növendékeink jöjjenek vissza. Nekik nem kell magyarázni, hogy miről szól ez a drámaműhely: hogy azt a munkát tartjuk a legfontosabbnak, amit a diákok egy év alatt elvégeznek közösségi szinten, az osztályukban. Nem a színháznak alárendelődve dolgozunk, hanem egy-egy csoport teljesítménye a lényeg.

A kezdeti szakköri foglalkozásokon túl Kiss Péter Ernő is tanárunk volt. Most Csikós Sándor tanítja a beszédet. Csendes László is tanított, Jancsik Csaba is. Jelenleg Mészáros Tibor, Bakos Kiss Gabriella. Magyart tanít most Nagy Ági. A tantestület meghatározó. Ha egyformán beszélünk, akkor még megy a dolog.

Fekete Anikó interjú Várhalmi Cila

Hogy veszitek fel a diákokat a tagozatra?

Mint a többi középiskolában, itt is hagyományosan kell felvételizni. Szóbeli vizsga is van, erre mindenkit behívunk. Mindez több részből áll. Az első a mozgásfelmérés, majd egy bizottság előtt beszélgetünk a felvételizők szándékairól. Ezt követi az olvasási szintfelmérés, ahol a diákoknak egy adott művet kell felolvasniuk, és a hozzá kapcsolódó értő kérdésekre válaszolniuk. Ezek után öt különböző hangvételű vers és néhány népdal közül előadhatják, amelyiket szeretnék. Különböző helyzeteket kapnak erre a témára. Itt már látszik, hogy ki az, aki csak bemagolta a verset, és ki az, aki ennél kreatívabban készült. Majd jön a hangfelmérés: hangterjedelem, adott hang visszaéneklése, ritmusérzék.

A drámai osztály ötéves képzést kap. Van egy nyelvi előkészítő évük, ahol angol és német nyelvű kreatív órákon vesznek részt. Ezt is régebben találtuk ki. A gyerekek ugyanolyan szeretettel fogadják, mint a délutáni drámás órákat. Minden osztály angol nyelvű kreatív játékot kap. Ezzel olyan kulcsot adunk a kezükbe, amivel később meg mernek majd szólalni. Finnországtól kezdve Portugálián keresztül sok helyen jártunk már. Sokan mennek nyelvszakra drámás osztályokból is.

Nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek megtanuljanak viselkedni, dolgozni, és úgy létezni, hogy bármilyen pályát választanak, megállják majd a helyüket. A legjobb visszajelzések közé tartozik, amikor azt mondják: „boldog vagyok”. Nagyon fontos, hogy mindenki jól érezze magát, és mindennek elvigye a hozadékát. A kreatív tanáraink, akik színészek, ritkán rendeznek egy-két szereplős darabokat; inkább közösségi anyagokat választanak, hogy a gyerekek érezzék, mindenkire szükség van.

Jó hallani, hogy ilyen sokszínű az iskola, és próbáljátok minden adottságát kihasználni, továbbfejleszteni. Az Adyn kívül Debrecenben hogyan működik a diákszínházi élet?

Várhidi Attila már nagyon régóta dolgozik Debrecenben, a Főnix műhelyben. Egyébként Debreczeni Tibor volt a nagy alapító ebben a városban, ő sajnos már nincs köztünk. Porcsin Lászlóék iskolán túli szerveződésűek; a regionális diákszínjátszó találkozó megrendezését minden évben felvállaljuk, és ők mindig megjelennek. A gyerekszínjátszó csoportok pedig főként iskolákhoz kötődnek.

Miért fontos, hogy visszaforgassátok hajdani diákok energiáit, nálatok szerzett tapasztalataikat?

Budapest elszívó hatású város. Sokak mentek gimnáziumi éveik után a fővárosba. Miközben volt diákjaink kitűnő eredményeket érnek el, akár művészeti (Polgár Csaba, Tenki Réka, Matkó Tamás), akár nem művészeti tevékenységekben. Az a lényege, hogy a jelenlegi diákok lássák, hogy a volt növendékek hogyan viszonyulnak az iskolához, az egész metódushoz. Még inkább elhiszik azt, amit mondunk nekik. Egy volt diákom mondta a múltkor, hogy „Cila néni! Most bemennék minden drámai osztályba és elmondanám, hogy minden szavát higgyék el az összes tanárnak, mert az úgy igaz!” Így megerősítjük a diákokat abban a hitükben, hogy érdemes mindezt csinálni. Mert manapság már nem annyira természetes, hogy a gyerekek az iskolában töltik a szabadidejüket. Mivel tudsz magyarázatot adni? Jó társaságban vannak. Boldog vagyok, ha addig nem dohányoznak vagy rosszabb szokások hívei nem lesznek, hanem értelmes célja van az életüknek. Ezt a legnehezebb elérni a mai diákoknál: hogy higgyenek abban, amit csinálnak. És ez kamatozik már most is: a gondolkodásmódjukban, a magatartásukban, a társaikhoz való viszonyukban, a felnőttekkel való délutáni beszélgetéseikben, amelyek során sokszor a legintimebb dolgaikról is szó esik. Lehet, hogy még tanácsot is kapnak. Talán megfogadják, talán nem.

Fekete Anikó interjú Várhalmi Cilával

Egy nemzetnek akkor van jövője, ha gyökere van. Ez ugyanúgy igaz itt is. Egyik diákunkat nem vették fel a színművészetire, de három tantárgyból volt OKTV döntős (magyarból, képzőművészetből és drámából). És annyit mondott a banketten: „Cila néni! Ugye majd rólam is tetszik úgy beszélni, mint a többiekről, a nagyokról?” A diákoknak az is számít, hogy jó értelemben vett legenda övezi azokat, akik itt dolgoztak, és elértek valamilyen eredményt. Mi ugyanúgy követendő példaként említjük azokat is, akik három-négy gyerekes családanyák. Akik nem könyvből mesélnek a gyereküknek, hanem fejből. És a kisgyerekek ezt nagyon szeretik.

Amire még nagyon büszke vagyok, hogy egybefolynak az osztályok: barátokká válnak, együtt játszanak zenekarokban, együtt nyaralnak. Nagy varázslat ez! Szeretnek a gyerekek hozzánk járni. Jó szellemi légkör lengi be az iskolát.