Most pedig vessünk egy pillantást a város északi részének egyetlen úszómedencéjére, amely az újonnan lebetonozott Tongfeng útról nyílik, és amit csak egy fal választ el a szelepgyártól. A Susogófa utcától mintegy tízpercnyi sétára, az út két oldalán homok- és aszfaltkupacok tornyosulnak, sehol egy fa. Ha a forró augusztusban tartunk az úszómedence felé, úgy érezzük, mintha hét nap tűzne a fejünkre, szomjazzuk az úszómedence vizét, és ezért egyre gyorsabban szedjük a lábunkat.

Az úszómedence nem nyitott a nagyközönség számára, a szelepgyár munkásaié. Júliustól szeptemberig, minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap használhatják a dolgozók. Akik már áztatták magukat benne az utcából, azt mesélik, hogy a szelepgyár úszómedencéje csak huszonöt méter hosszú, gyerekmedencének ha éppen elmegy, a trambulinja egy deszkalap, és ha valaki erről vízbe ugrik, nem lehet benne biztos, hogy nem töri be a fejét a medence alján. Mindezek ellenére, júliustól fogva reggeltől estig zsúfolásig megtelik az úszómedence fiúkkal és lányokkal, és bár mindannyian rendelkeznek egy sárga színű, fényképpel és hivatalos pecséttel ellátott úszóbérlettel, de a legkevésbé sincsen mindegyikőjüknek köze a szelepgyárhoz. Az úszómedence bejáratának falára a következő feliratot mázolták fel fekete festékkel: Belépés csak igazolvánnyal! Egy deszkabódéban pedig Öreg Csu üldögél, a kapus, aki a gyár munkása lehetett, mielőtt nyugdíjba ment. Szemmel láthatóan ősöreg öregember, aki ráadásul valami betegség folytán állandóan a vállán pihenteti a fejét.

Öreg Csu júliustól szeptemberig mint valami kapuőrző szellem ügyel az úszómedencéhez vezető vasajtóra.

Az úszómedencéhez Ta-seng először az unokabátyjával jutott be, aki az öntésnél dolgozott a szelepgyárban, és természetesen egy úszóbérlettel is rendelkezett. Ta-seng emlékezett, hogy az unokabátyja megmutatta a bérletet a ferde fejű Öreg Csunak, néhány szót váltott vele, majd minden különösebb gond nélkül, egymás után beléptek a vasajtón.

Ta-seng belefeledkezett az úszásba azon a nyáron, legalábbis ami az úszómedencében való úszást illeti. A Susogófa utcában lakó gyerekek rendszerint a közelben kanyargó Hucseng-folyóra jártak úszni, de nyáron olajosan mocskos volt a folyó, melyet gyakran szinte eltorlaszoltak az arra járó uszályok. Ami azonban a legfontosabb, hogy Ta-seng véleménye szerint a folyóban fürdeni lehetett ugyan, de úszni viszont a legkevésbé sem.

Ta-seng unokabátyja az utcában található édességboltban dolgozó lánynak csapta a szelet, így aztán nem jutott ideje arra, hogy minden nap elvigye Ta-senget az úszómendencéhez, de nagylelkűen nekiadta az úszóbérletét. Hiszen a te fényképed van a bérleten, akadékoskodott Ta-seng, a ferde fejű ajtónálló biztos nem fog beengedni. Az unokabáty erre leszedte a képet a bérletről. Akkor ráragasztjuk a tiédet, mondta. Az Öreg Csu egyébként sem lát már rendesen, nem fog a fényképeddel foglalkozni, tette hozzá.

Mikor Ta-seng először használta az átragasztott fényképes bérletet, minden ment, mint a karikacsapás. Piros trikót viselt, kék rövidnadrágot, és a kezében átlátszó nejlonzacskót vitt, benne egy új, csíkos fürdőnadrágot és az úszóbérletet, a papucsára és a lábujjaira a Tongfeng út aszfaltja és pora tapadt. Mikor áthaladt a vasajtón, az Öreg Csu felé lengette a zacskót. Hevesen kalapált a szíve. Szerencsére aznap Öreg Csu éppen egy fürdőnadrágos férfival sakkozott, így csak intett egyet Ta-sengnek, aki gyorsan besurrant az ajtón. Örült, hogy ilyen simán ment a dolog.

Az öltözőt zsúfolásig megtöltötték az emberek, minden szekrény tömve volt ruhával, a nedves földön cipők hevertek össze-vissza, a levegőben húgyszag, gyógyszer és fertőtlenítő szaga. Ta-seng az egyik sarokban vette át az úszónadrágját, míg a szomszédos női öltözőből lányok csevegését és kacagását lehetett hallani. Ma pillangóban fogok úszni, mondta egy lány. Ta-seng elmosolyodott, tudta, hogy a pillangó egy szép, de elsajátíthatatlan úszásforma. Talán ha néhányan tudtak pillangózni a városban.

Az augusztus délutáni napfény az úszómedence sötétkék vizére tűzött. Sokan csak üldögéltek a medence mellett, jó néhányan meg mozdulatlanul áztatták magukat a vízben. Ezek csak puhulni jöttek, nem úszni, gondolta Ta-seng némileg megvetően. Egy darabig kerülgette a sekély vízben az embereket, majd – mikor már mélyült – úszni kezdett mellúszásban, amit éppen akkortájt sikerült megtanulnia. (Már korábban eldöntötte, hogy soha többet nem alkalmazza a Susogófa utcában általánosan elterjedt kutyaúszást.) A mélyvízben jóval több volt a hely, mint kijjebb. Ta-seng látta, hogy valaki éppen az annyira csodált pillangóban úszott el mellette, valaki, aki tényleg úgy lebegett a víz fölött, mint egy pillangó. Az a valaki keresztben úszta át a medencét, és pontosan Ta-seng előtt tempózott el, a keze szinte érintette a fiú vállát.

Ta-seng rögtön rájött, hogy egy vele egykorú lány pillangózik piros úszósapkában, rajta fehéren a Jün (Felhő) írásjegy. A lány amint a medence oldalához ért, mondott valamit a barátnőinek, és mikor a levegőben emelte két karját, mintha táncmozdulatot tett volna. Vidám volt és elégedett. Várjatok egy kicsit, mindjárt megmutatom nektek, hogy milyen az igazi gyorsúszás, hallotta Ta-seng a barátnőihez beszélő lányt.

Ta-seng nem gondolta volna, hogy ez a lány képes a pillangózásra. Minden bizonnyal Jünnek hívták, de akárhogy is hívták, Ta-seng soha többet nem tudta elfeledni őt. Meglepetten és némi tisztelettel nézte a lányt, és csak egy kis idő múlva tudatosodott benne, hogy zavarba jött. Ta-seng megfordult, és a sekély víz felé vette az irányt. Ebben a pillanatban nem akart egy jó úszóval sem együtt tempózni, hát még egy lánnyal.

A zárás előtt nem sokkal ment vissza az öltözőbe, amikor is észrevette, hogy csak az egyik szandálja van meg, a másikat elvitte valaki. Ta-seng körbenézett, szeretett volna találni egy másik pár cipőt, mindegy, hogy milyet, de végül csak nem talált semmit. Tudomásul kellett vennie a helyzetet, nem tehetett mást. Csupán az egyik lábán volt cipő, mikor kiment a vaskapun, és észrevette, hogy a ferde fejű Öreg Csu a csupasz lábára pillant, de az öregember arcán nem látszott semmilyen reakció. Ta-seng nem szólt egy szót sem, csak ezen legyek túl, gondolta, aztán legközelebb majd jól eldugom a cipőimet.

Fájdalmas volt végigmenni csupasz lábakkal a hazafelé tartó, napsütéstől felforrósodott, hosszú úton. Ta-seng talpát mint izzó acél égette a felforrósodott beton, és csak azzal tudta némileg enyhíteni fájdalmát, hogy futásnak eredt. Megállás nélkül káromkodott, bár valójában nem volt a szívében harag. Mit is számított ez a kis fájdalom az úszáshoz képest? Ta-seng ekkor még nem tudhatta, hogy az elvesztett cipő valamivel később majd úszópályafutásának szomorú szimbóluma lesz.

Ta-sengék házának hátsó fala éppen a Hucseng-folyóra nézett, csak le kellett lépdelni a kőlépcsőn, és már akár meg is lehetett mártózni a nyári folyó langyosan olajos vízében. Akármilyen mocskos is volt a folyó, a környéken lakó gyerekek ide jártak úszni. Ta-seng még emlékezett arra, hogy mikor elkezdett iskolába járni, itt, a házuk hátsó kapujában tanította meg úszni az unokabátyja, természetesen kutyaúszásra. Akkoriban még tiszta, világoszöld volt a folyó. Ta-seng utólag úgy vélte, hogy aznap csak fürdeni tanult meg, nem úszni; a Hucseng-folyót és az úszómedencét egy napon sem lehetett említeni.

Rövid, délelőtti álomban tért vissza Ta-seng a szelepgyár úszómedencéjéhez, látta, hogy elöl pillangózik a lány, ő meg a lányt utánozva úszik utána. Nádpriccsének szélébe ütközött, arra ébredt fel. Még félálomban pisálni ment a hátsó ajtóhoz, és észrevette, hogy az iszapgyár mólója alatt tele volt a folyó gyerekfejekkel. Néhányan kiáltottak neki, hogy menjen le úszni a folyóra. Ta-seng azonban nem foglalkozott velük, csak dörmögött valamit. Ugyan ki akar veletek úszni? Még hogy úsztok ti? Csak áztok és szórakoztok!

Mikor harmadszorra ment volna Ta-seng az úszómedencéhez, a ferde fejű Öreg Csu megakadályozta, hogy bejusson. Ta-seng, akárcsak korábban, nejlonszatyorban lóbálta Öreg Csu felé az úszóbérletet, de az öreg ekkor nem sakkozott, és Ta-seng elsápadva hallotta meg a hangját:

– Add ide az úszóbérleted!
Ta-seng odatartotta a zacskót, és veszettül gondolkozott a válaszlépésen.
– Nem hallod, amit mondok? Vedd elő az úszóbérleted! – mondta Öreg Csu.
– Jól van, nézze meg – motyogta Ta-seng, előkotorta az úszóbérletet, és az Öreg Csu szeme elé tartotta, de az öregember megragadta a kezét, és a korához mérten szokatlan gyorsasággal kapta ki belőle az úszóbérletet.
– Szóval egy hamis bérlet! – az elégedettség és a harag különös keverékét lehetett felfedezni Öreg Csu hangjában. – Velem akarsz szórakozni? – nevetett szárazon. – Azt hiszed, hogy be tudsz csapni egy fényképcserével?

Ta-seng feje üres volt, öntudattalanul pillantott az úszómedence felé. Látta, hogy a lány is eljött, és a délutáni napfényben tényleg úgy röppent a víz fölött, mint egy pillangó.

– Adja vissza az úszóbérletem! – mondta Ta-seng a ferde fejű Öreg Csunak.
– Még hogy adjam vissza? A hamis bérleteket el kell koboznom! – mondta a ferde fejű Öreg Csu, és egy kupac sárga kartonkártyát vett fel az asztaláról, amit Ta-seng arcába tolt. – Látod, hogy már mennyit begyűjtöttem? Kicseréled a fényképet? Hát a pecsét meg hol van? Azt hiszed, hogy becsaphatsz egy fényképcserével?
– Ha nem akarja visszaadni a bérletemet, akkor engedjen be, hogy megkeressem a cipőmet. Múltkor elveszítettem egy szandált, be kell engednie, hogy megkeressem.
– Na ne szórakozz velem! Milyen cipőt? Bemész, aztán rögtön a vízbe ugrasz. Jól tudjátok, hogy nem tudok úszni – kezdett röhögni hirtelen a ferde fejű Öreg Csu. – Nem fogtok becsapni! – mondta. – Akármit fecsegsz, nem érsz el vele semmit. Látod a feliratot? Belépés csak igazolvánnyal! Ez a szabály!

Ta-seng nem adta fel, próbaképpen a vasajtó felé lépett, de a ferde fejű Öreg Csu rögtön becsapta előtte a súlyos ajtószárnyat. Öreg Csu arcán kiérlelt harag tükröződött, és Ta-seng tudni vélte, hogy biztosan mindenki utálja ezt a ferde fejű vénembert, mert bár nem merészkedik a vízbe, de kizárja azokat, akik úszni szeretnének.

Ta-seng kezében a földig ért a nejlonzacskó. Sohasem keseredett még el ennyire. Rövid káromkodások csúsztak ki a száján, anyád, anyád, a rohadt anyádat! Öreg Csu válaszordítása nem késett sokáig. Mi van fiacskám, káromkodsz, szidod anyámat? Öreg Csu egy bambuszrúddal bökött Ta-seng felé, mire a fiú próbált elugrani. Úgy gondoltam, hogy megsajnállak és beeresztelek, mondta Öreg Csu, és folytatta a bökdösést, de amint kinyitod a pofádat, káromkodás dől belőle. Na kotródj gyorsan! Megjegyeztem a képedet, ne is gondolj arra, hogy valaha is úszni fogsz itt eztán!

Ta-seng még egy utolsó pillantást vetett az úszómedencére, mielőtt eloldalgott. A lány éppen az egyik barátnőjének mutatta meg a pillangózás mozdulatait. Az ég felé nyújtotta két karját, aztán a vízbe, olyan kecsesen, mint ahogy a pillangó verdes a szárnyaival. Ta-seng arra gondolt, hogy nem is lehet annyira nehéz az a pillangózás, végtére is mindent meg tud tanulni az ember, ha nekifeszül. Ta-seng nem foglalkozott azzal, hogy mennyire jól úszik a másik. Mégsem kérhet meg egy lányt, hogy tanítsa. Nem volt más választása, egyedül kellett szépen lassan megtanulnia a pillangózást.

A délnyugatról érkező szél végleg elfújta a forró augusztusi napokat, véget ért a nyár, a Hucseng-folyó megduzzadt, a vize meg lehűlt. Egyre kevesebben jártak le úszni a folyóra, de Ta-seng mint egy csapatát vesztett hal bukkant fel újra meg újra a közepén. Akkortájt kerülte a barátait, egyedül úszott, úszott és nem fürdött, mondogatta magának.

Senki sem vette észre, hogy Ta-seng úszóstílusa megváltozott, csak saját maga volt tisztában a változással. A Susogófa utcában még sohasem látott kék úszósapkát viselt, és egyedül úszott a folyó közepén. Senki sem tudott Ta-seng elhatározásáról, de a folyóból az ő edzőterepe lett. Ta-seng gyakran látta maga előtt a pillangózó lányt, és úgy érezte, hogy be kell hoznia, de a dereka és a lábai, meg a kezei valahogy nem mozogtak még összehangoltan. Ta-seng mégis mindent beleadott a pillangóba, tudta, hogy majd egy nap jobban fog úszni, mint a lány, mert ennek így kellett történnie.

Véget ért a forró nyár, és a Vörös Zászló Általános Iskolában tanuló Ta-sengnek hamarosan elkezdődött a tanítás, de még napokkal azelőtt, hogy elkezdődött volna, el kellett mennie befizetni a tandíjat. ĺgy hát aznap Ta-seng, kiskabátjának zsebében húsz jüannal felpattant apja biciklijére.

A verőfényes, száraz nyári reggelen Ta-seng az iskola felé tekert, de aztán valakinek szemet szúrt, hogy a Susogófa utca és a Tongfeng út kereszteződésében megállt, és elgondolkodott, hogy merre is menjen tovább. Hát te meg miben sántikálsz errefelé, kérdezte Ta-senget iskolatársa, a Macska. Holnap bezárják az úszómedencét, mondta Ta-seng, és Macskára pillantott. Macska először meglepődött, de aztán hallotta, hogy Ta-seng megismétli, amit mondott. Holnap bezárják az úszómedencét, mondta Ta-seng, otthagyta Macskát, és végigtekert a Tongfeng úton.

Ta-seng érezte, hogy az utca aszfaltja megszilárdult, amint feltámadt az őszi szél, nem izzott már úgy az út, mint fél hónappal azelőtt. Ta-seng gyorsan tekert, a ferde fejű Öreg Csu képe világított előtte. Már fél hónap eltelt azóta, hogy utoljára ment az úszómedencéhez, és Ta-seng arra gondolt, hogy a ferde fejű vénember valószínűleg már meg sem ismerné, de ez nem is volt fontos. Mindenképpen úszok ma egy jót, gondolta.

Korán reggel volt, még nem nyitott ki az úszómedence, a vasajtón túlról látni lehetett, hogy éppen kicserélték a vizet, melynek kékje zöldre váltott, ahogy a közeli fák és a gyár árnyékai rávetültek. Senki sem volt a medence közelében, csak a szelepgyár gépeinek halk zúgását lehetett hallani, a napfény a friss vízre tűzött. Ta-seng könnyed, leírhatatlan bódulatot érzett. Miért nincs itt senki sem? Ta-seng egy szempillantás alatt belefehéredett a lehetőség felett érzett örömébe. A medencébe akart ugrani, hogy utoljára ússzon egy jót.

Hang nélkül, simán mászott át a zárt vasajtón, és miközben az úszómedencéhez futott, már sajnálta, hogy nem hozott magával fürdőnadrágot és úszósapkát, de mindez érdektelen volt, hiszen alsónadrágban ugyanolyan tökéletesen lehet pillangózni. Pillangó, pillangóval fogok kezdeni.

Ta-seng emlékezett rá, hogy a mélyvízben kezdett el úszni, de mert ügyetlenül vetődött bele, megfájdult a háta. Ugyanolyan intenzitással érezte a frissen cserélt víz orrfacsaró klórszagát. Pillangóban úszott, a nyáron nagy erőfeszítéssel megtanult pillangóban. Hihetetlenül jól érezte magát, a kezei, a törzse és a lábai engedelmes eszközökké váltak, tökéletesen kiegészítették egymást. Ta-seng örömében kiáltott egyet, bár annyira belefeledkezett az úszásba, hogy a saját kiáltását sem hallotta, és így aztán azt sem tudta, hogy mikor fedezte fel Öreg Csu.

A ferde fejű Öreg Csu a medence szélén állt és Ta-sengre üvöltött, de Ta-seng nem hallotta, mert egyáltalán nem figyelt az öregemberre. Ta-seng fülében a vízre mért csapások ritmusának tiszta és ritmikus hangja zenélt, és még egy álombéli hang, tudsz pillangózni, tényleg tudsz pillangózni. Miközben belefeledkezett a rátörő felhőtlen örömbe, hirtelen érezte, hogy böködik a lábát és a hátát, és mint akit álomból riasztottak fel, megpillantotta a ferde fejű Öreg Csut, aki bambuszbottal a kézben kergette őt a medence szélén. Öreg Csu úgy káromkodott, mint még soha. Ta-seng megzavarodott kicsit, és őrült gyorsasággal átúszott a medence túloldalára, de Öreg Csu jött utána, haragjában fehér fénysugár lövellt ki a szeméből, a nyaka a vállára ferdült, mintha megduzzadt volna, furcsa látványt nyújtott.

– Hagyjon úsznom még egy kicsit, csak egy egész kicsit! Elég lesz öt perc! – mondta Ta-seng.

– Egy percet sem! Azonnal takarodj ki a medencéből! Viszlek a rendőrségre! – üvöltötte a ferde fejű Öreg Csu.

– Ne böködjön már azzal a bambuszbottal! Engedjen úsznom egy kicsit! Öt perc, és aztán kijövök – mondta Ta-seng.

– Takarodsz ki onnan, most rögtön! Viszlek a rendőrségre! – mondta a ferde fejű Öreg Csu.

– A ruhám zsebében van húsz jüan. Ha enged még úsznom, akkor azt a pénzt mind magának adom. Megegyeztünk? – kérdezte Ta-seng.

– Meg akarsz vesztegetni? Engem akarsz megvesztegetni?

A ferde fejű Öreg Csu üvöltött dühében, santungi dialektusban óbégatott, és káromkodásfüzéreket kevert a beszédébe. Ta-seng nem gondolta volna, hogy a zavarában kieszelt ajánlat csak még jobban feldühíti a ferde fejű Öreg Csut, akinek disznómájszínűre váltott az arca, és kegyetlenül nekiesett a bottal a fiúnak. Ta-seng végül elkapta a bambuszbotot, idegesen és elkeseredetten meredt a medence szélén álló ferde fejű Öreg Csura, de aztán hirtelen furcsa hűvösséget érzett a szívében. A rohadt életbe, mosolyodott el hidegen Ta-seng, és rántott egyet a boton. Hallotta, hogy a ferde fejű Öreg Csu döbbenten felkiált, és látta, ahogy sovány kis teste, mint egy kő csobban bele az úszómedence vizébe.

Tisztában volt azzal, hogy a ferde fejű Öreg Csu nem tud úszni, emlékezett vissza később Ta-seng, és a szeme sarkából látta is, ahogy ott kapálózott a mélyvízben. Felküzdötte magát, majd elmerült, de valójában nem foglalkozott a gyűlöletes vénemberrel. Ta-seng kihasználta, hogy senki sem akadályozta azon a fényárban fürdő, rövid, őszi reggelen, és a szelepgyár úszómedencéjében belemerült az úszás örömébe. Talán öt vagy hatméternyire lehetett tőle a ferde fejű Öreg Csu, és a szeme sarkából látta is, hogyan lebeg a víz alatt, de nem foglalkozott vele. Már csak egy nap, és bezárják az úszómedencét, és Ta-seng éppen ezen a napon tanult meg végre pillangózni.

Akik szeretnek úszni, mindannyian tudják, hogy nincsen szebb, mint a pillangózás.

Kiss Marcell fordítása

su-tong

Szu Tong (1963-)
Suzhou-ban született, Nanjingban él. Az egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb, kritikusok által is elismert kortárs kínai író. 1983 óta publikál. Történelmi és társadalmi kérdésekkel (nők helyzete) foglalkozó regényei egyaránt sikeresek. Több írásából film készült.
Gyermekkori élményeit feldolgozó novellái és regényei a dél-kínai városkában található Susugófa utcában játszódnak.

[A kép forrása]

A szöveg eredetileg ebben a kötetben található: Szu Tong, Saonien hszüe, Csiangszu Venji Csupansö, 1993.