Platónt megkérték a kürénéiek, hogy csak azután távozzon tőlük, miután törvényeket írt nekik, és az államot is rendbe tette. Ő azonban ezt megtagadta, mondván, hogy nehéz dolog a kürénéiek számára törvényeket hozni, ha ilyen mértékben sikeresek: „semmi sem oly gőgös, durva és nehezen kormányozható, mint természeténél fogva az ember”, ha jónak vélt dolgokra tesz szert. Ezért nehéz az uralkodók tanácsadójának lenni az állam kormányzásában – félnek ugyanis az értelmet vezérként elismerni, nehogy az a kötelesség szolgálatába állítván megfossza őket a hatalmuk nyújtotta hasznoktól. Nem ismerik Theopomposz, a spártaiak királyának történetét: ő hozta először kapcsolatba Spártában az ephoroszokat az uralkodókkal, és miután a felesége szemrehányást tett neki, hogy így kevesebb hatalmat fog a gyermekeire hagyni annál, mint amit kapott, ezt válaszolta: „annyival nagyobb ez a hatalom, amennyivel szilárdabb”. Hiszen, feladván annak erőszakos és mértéktelen dolgait, megmenekült az irigységtől és vele együtt a veszélytől. Csakugyan, Theopomposz azáltal, hogy az uralmat, mint egy hatalmas áradatot, másokra terelte, annyitól fosztotta meg magát, mint amennyit ezzel másoknak adott.

Miután a filozófiából eredő értelem az uralkodó asztaltársaként és védelmezőjeként helyet foglalt, eltávolítván a hatalom egészségét veszélyeztető elemeket, hátrahagyja azt, ami életrevaló.

Zsótér Szabolcs fordítása

Elhangzott a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékének műfordítóversenyén (ógörög próza kategória), 2013. 11. 21-én. (Facebook-event)

Az eredeti szöveg: Plutarchos, Moralia 53, Πρὸς ἡγεμόνα ἀπαίδευτον – Ad principem ineruditum, 1. fejezet

1374180_10201457049006009_62420724_n