A helyszín a RoHAM Bár nagyterme, a színpadon ketten foglalnak helyet. Előttük az asztalon söröskorsók, miközben a tudósító fröccsét issza. Minden adott, hogy elkezdődjön a József Attila Kör Kötet előttiek sorozatának legújabb estje, melyen Nagy Katával Csuhai István beszélget.

Az Élet és Irodalom versrovatának szerkesztője egy kedves történettel indítja az estet. Elmeséli, milyen érzéseket váltottak ki belőle Kata versei, és hogy a költőnő hatására milyen tapasztalatokat szerzett az új nemzedékről. Kata arcán mosoly, kezébe veszi az első pakk verset és felolvas. Meghallgathatjuk tőle a Variációk tavaszra című vers erős képi világot bemutató sorait, a szöveg egyébként az Élet és Irodalom szeptember 13-i számában jelent meg. Kata írt variációkat nyárra is, amit szintén közölt a nagy presztízsű lap. A tavaszi hangulatcsokorban még „fagyi csöppen bal mellemre, jelvényem lesz”, a nyáriban már „egy kagyló feljegyzéseit” és egy arc „pár perces nyomát” is vizualizálhatjuk. A felolvasott utolsó vers az Őszi kép címet viseli. István csak ezután ismerteti az est tematikáját, miszerint egy-egy versblokk után pár kérdést fog feltenni a kötet előtt álló Nagy Katának.

nagykata_harasztiá

Nagy Kata (Fotó: Haraszti Ágnes)

Egészen gyerekkorától végigkísérhetjük az életét, költői indulását és pályája alakulását. Jók a kérdések, Istvánt is érdekli Kata múltja, kíváncsian hallgatja, miként születnek meg a szövegei. Kata mesél a gyerekkoráról, a dunaföldvári évekről, arról, hogy az irodalommal akkor került igazán szoros kapcsolatba, amikor egy középiskolai történelemverseny jutalmaként egy Petri-kötetet kapott. Ezután adja magát a kérdés, mióta publikál. Kata elárulja, hogy 2005 óta.  Megtudjuk, hogy „mekkora flash volt”, amikor gimnazistaként behívták a sárvári diákköltők versenyére. Hogy az egyetem előtt OKJ-s képzésen idegenvezetőnek tanult (amit érdeklődés hiányában és a sikeres egyetemi felvételi után abbahagyott), és hogy dunaföldvári lányként úgy érzi, kétlaki életet él. Elmeséli, hogy milyen volt először publikálni, hogy szereti a kortársakat, kiváltképp Nemes Z. Máriót, Gál Ferencet és Tóth Krisztinát, és hogy számítógéppel ír. Gyorsan hozzáteszi még, hogy az egyetem sokat alakított rajta, főleg Lénárt Tamás órái voltak rá nagy hatással.

„Nem baj, hogy idegen vagy, megsimogatlak,
a fejeden a foltokat, most jöttél meg a rákból,
mintha az egy szégyellnivaló munka lenne.”

– olvassa Kata, és megremegek egy pillanatra, mert a Tájékozódás bajban című versben megjelennek a hétköznapiság eszközei között a terhes, nehéz szavak is, játszva, könnyedén. Nem érzem azt, hogy megpróbálnak rám erőltetni valamit, ösztönösen hat a szöveg.

„Motoszkál bennem valami”, mondja Kata, amikor Csuhai arról érdeklődik, honnan tudja, hogy most le kell ülni írni, mert valami meg fog születni. Az utolsó verscsokorra elkomorul a hangvétel, emlékezős verseket hallunk. A múltidézés nem balzsamos, de a szavak súlya eljut a közönséghez. Ahogy István kérdez, a közönség pedig hallgatja Kata történeteit, az idő repül. A szövegek fogynak, a középiskolás évektől pedig eljutunk napjainkig, amikor Kata már édesanya és az ELTE BTK magyar tanári MA képzésén hallgató, mindemellett pedig magántanítványokkal foglalkozik. Elmondja, várja a visszajelzést a kéziratáról. Már összeállt egy egésszé a kötet, de elképzelhető, hogy még változtat.

A szövegeit nem tudom eléggé méltatni, kivétel nélkül instant oldódnak az erős képi világgal. Az est végén odalépek hozzá, hogy hadd írjak fel pár idézetet a verseiből, mert egy hétig minden nap Nagy Katát fogok posztolni a Facebookon, de ő készségesen odaadja az estre hozott példányait. Hazafelé azokat olvasgatom, és azt remélem, kis idő múlva majd a kötetéért állhatok sorba.

JAK Kötet előttiek: Nagy Kata – RoHAM Bár 2013.  november 11.