Az Ezeregyéjszaka meséiből készített elsősorban kamaszoknak, fiatal felnőtteknek szóló előadást Nyulassy Attila. Ez a harmadik munkája a Fészek Színházban. A képregényekkel kitapétázott Matiné Bisztróban beszélgettünk. 

Nyulassy Attila: Most negyedik évadja, hogy eljöttem Szombathelyről, ahol stúdiós voltam, és az esztétikadiplomám mellé színész II. végzettséget is szereztem. Egy barátommal kerestünk egy független amatőr csapatot, ahol tovább foglalkozhatnék a színházzal, így találkoztam Cziczó Attilával, és kaptam meg az Iskolapélda című darabjában az egyik tanár szerepét. Évad végén mondtam neki, hogy nem szeretnék játszani, ez akkor bennem már nagyon pengeélen táncolt. A játék érdekelt, de valahogy nem hozott össze a sors olyan emberrel, akivel jólesett volna együtt dolgozni színészként. Meg talán nincs is meg bennem hozzá az elegendő alázat. (nevet)

ny1

Attila tudta, hogy szeretnék rendezni, és létrejött egy olyan projekt, amelyben hárman: Ő, Jendrics Anikó (a másik társulatvezető) meg én megadott témára csináltunk jeleneteket: „Ami kimaradt Petőfi János vitézéből.” Kaptam egy lehetőséget, hogy kipróbáljam magam mint rendező. A Fészek Színház mögötti gyárcsarnokban volt a munkabemutató. Tragikus volt. (nevet) Borzasztó. (nevet) Amikor elképzelsz valamit, és egyáltalán nem azt látod viszont. De voltak egész jó pillanatai. Attiláék mondták, hogy dolgozzak még rajta, aztán mutassuk be a színházteremben. A gyárcsarnokban maga a tér volt a díszlet, ami adott egy atmoszférát, míg a stúdiótér egy fekete doboz. Azt találtam ki, hogy legyen ez bulihelyszín. Körben voltak a székek, egy srác mondta, hogy szeretne világítani, ő lett a dj, a nézők meg kaptak karszalagot. A címe iluska.wb volt, a West Balkánra utalva. Azt hiszem, önazonos, jó hangulatú cucc lett, a maga hiányosságaival.

ny7

Az amatőröknél fontos, hogy nem lehet velük drámai szerepeket játszatni, egy-két ember van, akit nagyobb kihívás elé lehet állítani. Emiatt azt kell belőni, hogy mit tudnak hitelesen képviselni a színpadon. Annyi elvárást kell támasztani, ami még kihívás, de meg is ugorható némi munkával. Semmiképp sem szabad túlterhelni őket. Azt hiszem, ezt többé-kevésbé sikerült megvalósítani, de elvárás mindig maradt. Azt sajnálom, hogy velük nem sikerült elhitetni, hogy szól valamiről, amit létrehoztunk, meg szól róluk is. Ebből a szempontból ez kudarc.

Hodászi Ádám: Hányszor játszottátok el?

Nem sokat ment, tízet vagy tizenkettőt.

Amatőrök között nem számít kevésnek. Mi következett ezután?

A Májlájt című előadás. Itt nem volt semmink azon kívül, hogy a Twilight történetet (ami akkor eléggé érdekelte az embereket és általában a korosztályt, de az idősebbeket is) áttesszük színpadra, azzal az általam adott kerettel, hogy valakivel megtörténik egy házibuliban. Meglátok egy csajt, és elképzelem, hogyan táncolnánk… csak nem ezt képzelik a szereplők, hanem a Twilight sztoriját. Jeleneteztünk. Közben a színészekkel is akartam foglalkozni, feldolgozni a saját élményeiket – az végül túl direktre sikerült, nem simult bele az előadásba, a felújítás után el is hagytuk. Hoztam egy cselekményvázlatot, átdumáltuk, és nekiestünk az írásnak.

ny8

Együtt leültetek és írtátok?

Igen, leültünk a hat szereplővel, megbeszéltük, hogy milyen jelenetek kellenek, és elkezdtük. Nehéz volt. Nagyon bírom David Lynch filmjeit, ahogy hatnak egymásra a dolgok, a vége pedig egy hatalmas katyvasz, ami közben érzésre elképesztően logikus. Ilyesmit szerettem volna, de mesterségen létrehozni szinte lehetetlen. Így az, amit akartam, nem jött ki: hogy hogyan veszel bele egy sztoriba, egy képzelgésbe. Azt akartam valahogy színpadra tenni, meg erre reflektáltatni, hogy oké, hogy a Twilight fantázia, de könnyű elveszni a tévképzetekben. Ami messzire vezet. Látjuk, hogy most legalább két valóság is van társadalmilag.

Két valóság van, és azon belül millió furcsaság, anomália. Az 1001-ben is vannak ezekre utalások, kiszólások.

Egyre inkább foglalkoztat a közélet. Egyre inkább belecsúszik az agyadba. Régebben egyáltalán nem érdekelt a politika, csak bele-beleolvastam. Aztán azt vettem észre, hogy egyre többet foglalkozom vele, nem tudok elmenni mellette, amellett, ami körülöttem történik, és ettől támadt bennem a kényszer, hogy reflektáljak rá, és akik körülöttem vannak, azokat is reflektáltatni szeretném erre.

ny4

 

Aztán, ahogy sokat olvastam Az Ezeregyéjszaka meséiből, azt láttam, hogy azon kívül, hogy sok benne a szexualitás meg az erotika, tele van közéletre reflektáló dolgokkal is. Számos politikai témát találtam – persze biztos meghatározta ezt, hogy én hogyan olvastam. Az is tetszett, hogy ezek a mesék nem európai mesék, nem olyanok, amiket megszoktunk, nincs a végükön tanulság. Nincs az, hogy az egyik az igazságosságról szól, a másik pedig a becsületességről, hanem kérdéseket vet fel. Ott van például az a történet, amiben egy fiú megöli egy testvérpár apját és a kalifa igazságot tesz. Eredetileg a fiút becsületesként említik benne. Hogy becsületes az, aki gyilkolt? Ráadásul hirtelen felindulásból. Becsületes, mert beismeri? Jó, beismerted, de attól még érvényesek rád a törvények. De közben meg olyan rendes, szimpatikus, hogy szembenéz vele. Látszik rajta, hogy sajnálja, csak elborult az agya, és hirtelen megtörtént. Ugyanúgy zártuk le, ahogy az a mesében eredetileg van, csak hozzátettünk egy kis fricskát.

Mennyire volt közös a munka? Hoztál több történetet és kiválasztottátok, hogy melyik érdekli a csapatot?

Volt egy olyan elvárásom magam felé a rendezés tekintetében, hogy megtanuljak szépen, egyszerűen, tisztán elmondani egy történetet a színpadon. Erre volt kézenfekvő opció a mese: tök egyszerű sztorik, amiket el lehet mesélni. Ha sok mesét mondok, sokféleképpen meg tudom próbálni.

IMG_7891_resize

Felkértem egy kaposvári színészhallgatót, Fábián Pétert, aki a K2 színház egyik vezetője, hogy legyen a dramaturg. Átküldtem neki azokat a meséket, amik számomra érdekesek voltak, kiválasztottuk a szerintünk legizgalmasabbakat, abból megint kivettünk néhányat, így maradt tizenkettő, majd beosztottuk, hogy kit mi érdekel, és hoztunk belőle jeleneteket egymásnak. Elolvastuk, javítgattuk, megmondtuk, hogy mit csináljon vele a másik, vagy épp azt mondtuk, hogy ez így rendben van. A szereplőknek ebbe a folyamatba nem volt beleszólásuk – a kész meséket viszont sokat alakították. Aztán Petya a sok melója miatt kikopott a munkából, így végül nem volt dramaturgja az anyagnak, ami azt hiszem, érződik is rajta. Nem volt külső szem, akivel próbák után át lehetett volna dumálni a dolgokat, ami hiányzott – a szereplőkkel persze sokat beszélgettünk, de az megint más.

IMG_8261_resize

Ott a Fészekben Cziczó Attilával vagy valaki mással nem volt erre lehetőség?

Anikóék nem kérdeztek, én sem kérdeztem. Leginkább talán azért, mert más az ízlésvilágunk, máshogy gondolkodunk a színházról. Szoktunk beszélgetni előadások után, elmondják, hogy mit gondolnak róla, én is elmondom, hogy mit gondolok az ő előadásaikról. Ez megáll ezen a szinten, nincsenek éles viták, mert nem inspiráljuk egymást különösebben, nem beszélünk egy nyelvet, de ez nem probléma. Különböző színházi ízlésű emberek tudnak jól együtt dolgozni, sőt tapasztalatom szerint akár jó hatással is lehetnek egymásra. Nem tudom, erről Attila mit gondol, de azt nagyon tisztelem benne és hálás is vagyok érte, hogy mindezzel együtt megadta a lehetőséget. Ez nagyon ritka. Fájóan ritka. Másként nem tudsz elindulni.

IMG_7974_resize

Szerettem volna félprofikkal vagy profikkal is dolgozni, vegyíteni őket az amatőrökkel – ezért jöttek színműsök és stúdiósok is. Az derült ki egyrészt, hogy nem, vagy csak sokkal profibb körülmények között lehet ilyennel kísérletezni, másrészt meg, hogy engem ez nem is érdekel annyira. Ebben nincs semmi dehonesztáló: ők tudják a dolgukat, amit kérek, azt megcsinálják, viszont ez azon a szinten, ahol én tartok, nem inspirál – és azt hiszem, ez kölcsönös. Nem kihívás, illetve nem úgy kihívás, ami engem izgat. A diákokkal, amatőrökkel viszont nem olyan egyszerű: hogyan éred el, hogy megcsinálják, amit kitaláltunk. Ha hülyeséget mondok, azonnal kiderül: nem, vagy csak nagyon minimálisan tudnak rá blattolni valamit. Bizonyos szempontból talán nehezebb ez, de többet lehet belőle tanulni, több fogás és figyelem kell hozzá. Fontosnak tartom a fiatalokkal való foglalkozást, el vannak hanyagolva. A mi korosztályunk is, és lejjebb ez még rosszabb.

ny5

Végül nagyon jó csapat állt össze az 1001-re: Cselle Gabriella, Magyar Ajna, Nagy Éva, Öskü Bálint, Tyroler Cintia. Úgy dolgoztam velük, hogy a próbák előtt, alatt, után mindent megbeszéltünk, hogy tényleg közös ügy, közös gondolkodás legyen. Fontos lett nekik az anyag, azt hiszem, érzik, hogy róluk is szól. Volt ugyan egy munkabemutatónk, de aztán a bemutató után is próbáltunk még: a második mesével, a táncos-hasisossal úgy voltam, hogy vagy kivesszük, vagy kitalálunk rá valamit. Mivel nem volt róla egy megveszekedett gondolatom sem, arra jutottam, hogy kihúzzuk. Erre mondta Cintia, hogy ez az előadás eleje, tök jó hangulata van, ha ezt kivesszük, akkor a vakos mesével kezdünk, ami úgy ér véget, hogy a kalifa kitiltja az összes vakot a városból. Nyomasztóbb, nincs igazán hangulata sem, és így az elején agyoncsapjuk az előadást. Igaza volt, de mi legyen? Akkor dobták be, hogy a VIII. kerületi önkormányzat megszüntette a tűcsereprogramot, így a heroinfüggők nem jutnak legálisan tiszta tűhöz, hogy szigorították a fűhasználattal kapcsolatos jogszabályokat, ennek mentén aztán fel tudtuk építeni a jelenetet. A többiek inspiráltak engem, ami jó élmény volt.

IMG_8033_resize

A stadionépítésekről is szó esik.

Ez furcsa dolog. Az Aladdinnal nem lettünk kész nyáron, munkabemutató után átírtam. Így született meg az a rész, ahol Aladdinnak elfogy a kívánsága és összeszámolja, mit szeretne még, itt említi a focipályát. Amikor írtam, még nem volt ennyire felszínen a stadionépítés, nem is gondoltam rá, viszont a bemutatón, a “focipálya” szó hallatán egyszer csak felkacagtak a nézők, kitört a spontán nevetés. Nagyon meglepődtem.  Bálint játssza Aladdint és pont itt kérdezi meg a nézőket, ők mit kívánnának. Az egyik előadáson leszámolta, nyolc jött össze, majd megszólalt: “Minden gólra egy kívánság”.

IMG_8527_resize

Felrázni szeretnéd a nézőket? 

Igen, azt mondani, hogy nézd, ez rólad is szól, rólunk is szól. Fontos volt, hogy játékos, humoros legyen az 1001. Ettől féltem, nem tudtam, megvan-e benne, aztán nagyon örültem, amikor kiderült, hogy megvan. Ehhez is sokat ad Éva ironikus hozzáállása.

Szerinted ezek a mesék összeállnak egy előadássá, egy egész történetté, vagy etűdök, amik töredékes szerkezetet mutatnak?

Most már inkább az első, de a másodikkal kezdtük. Eredetileg a meséket hallgató kalifát is mi játszottuk volna, de nagyon eltolódott volna a hangsúly a történetekről. Így jött, hogy akkor legyen a néző a kalifa, meséljünk neki (végül is ezt csináljuk amúgy is), így tiszta a viszony, az alapszituáció, és lehet azzal játszani, hogy mennyire kalifa ez a kalifa, van-e valódi hatalma, képes-e döntést hozni. Ez csak egy apró gesztus, hogy eltávolítson a meséktől. Ehhez az előadáshoz nem passzolna egy keményebb lezárás, de hogy így mennyire működik, hagy-e kérdést maga után, azt nem tudom. Remélem, igen.

(a Fészek Színház havi műsora Ide kattintva olvasható.)