K. Cs. bujdosónak

 

Reggeli gyülekező egy alagsori étkezdében, csupa ingnyakú férfi, lenge blúzban domborító nő, enyhén obszcén társalgás a párás levegőben, hétfő, fél nyolc. Négyen felállnak és átsétálnak a közeli parkolóba, ott aktatáskájukat egy jobb napokat is látott nyugati autóba süllyesztik. A vezetőülésben Krida Vendel foglal helyet, ősz haja megbújik, szürke szeme világít középerősségű cigarettájának füstfelhőjében. Mellette Bális Győző, tekintete nyughatatlan, beszéde gyors, néhol érthetetlen. A hátsó ülésen Asmódi Linda és Krapula Mór.

Krida bekapcsolja a digitális útvonalkeresőt és elindulnak, az első benzinkútnál tankolnak, a költségeket ott helyben négyfelé osztják. Asmódi Linda vihorászik, Krapula Mór fejét fájlalja, minden a megszokott módon történik. Néhány óra múlva egy apró faluba érnek, kikászálódnak az autóból, hosszan nyújtózkodnak.

– Szerinted? – kérdezi Krida.

– Még nem tudom – feleli Bális.

Beülnek a Pityergő Presszóba, Asmódi Linda szokásos kóláját nyalogatja, Krapula Mór aznapi első sörét szopogatja, Bális kávét szürcsöl, Krida a lábát nézi és rágyújt. Majd föláll, a csocsóasztalhoz lép és bedob egy érmét. Asmódi Linda mellé áll, Bális és Krapula velük szemben foglalnak helyet, két meccs után az állás döntetlen.

– Dolgozzunk – mondja Bális.

Az autóhoz mennek, kiemelik táskájukat, utolsó egyeztetés, gyors eligazodás a település térképén, utcanévsor, miegymás. Azután szétválnak, és gyalog elindulnak négy különböző irányba.

Bális Győző megáll egy sablon kockaház kapujánál, és miután csengőt nem talál, gyakorlottan messze hangzó kiáltással beköszön, hogy jó napot. Előbukkan egy cserzett arc, aztán föltűnik a hozzá tartozó aszott és félmeztelen test, majd lassú, de magabiztos léptekkel, ám bizalmatlan tekintettel a kapuhoz vonul. Bális hadarva belekezd mondókájába, ahogy nemzeti ünnepeken szavaló kisiskolás gyerekeknél szokás.

– Jó napot kívánok, engedje meg, hogy bemutatkozzam, a nevem Bális Győző, és az áramkedvezményre való jogosultságot jöttem fölmérni az Edison Áramszolgáltató megbízásából. A kedvezmény elbírálásához pusztán egy három hónapnál nem régebbi számlára van szükségem, és a számla tulajdonosára, hogy lássam, nincs folyó évi tartozása. Ha jogosult a hat százalékos kedvezményre, önnek semmi mást nem kell tennie, minthogy jelenlegi szolgáltatóját faképnél hagyva átjelentkezni az Edisonhoz, és ezt itt, most, helyben, nálam teheti meg, pusztán egy személyi igazolványra és egy telefonszámra van szükség. Az átjelentkezés esetén semmilyen hűségnyilatkozatot nem kell aláírnia, szerződését bármikor visszavonhatja. Egyszóval, szeretné olcsóbban megvásárolni ugyanazt a pocsék áramot?

Egy őszi fuvallat ekkor benyúl Bális homloka mögé, jelezve, hogy a tél hamarosan leereszti a redőnyt. Egy évnyi felhalmozott szemét begyullad – menthetetlen barátságok, újdonsült halottak. Ez a tűz nem világít, nem melegít, még csak mellé sem lehet telepedni. Ebben a tűzben nincs izzás, megtisztulás, hamuvá porladás. Bális hűvösen mosolyog, és fagyosan felkacag.

– Ááá, értem már! Maga süket vagy félnótás! Nos, ebben az esetben nem rabolom a drága idejét, amivel szemlátomást egyébként sem tud mit kezdeni, úgyhogy további kellemes és eseménytelen napot kívánok!

Bális odébbáll egy házzal, beinvitálják, a konyhában leül, a falon kereszt, bekeretezett családi fotók, sarokban dívány, a díványon idős, fogatlan asszony szuszog, tehát még él, kopaszodó fia szaloncukros dobozt hoz, leül, és kinyitja.

– Hát itt vannak, ni. De, hogy melyik, én aztat nem tudom megmondani, kérem alássan. Vót nekünk má’ minden. Ez a Medizon is, vagy mi. Csak hát, vissza kelletett csinyáni, úgy mondták. Mer’ valami hibádzott, kérem. De, hogy mi, aztat én nem tudom megmondani. De, itt vannak, tetszik látni, elteszek én mindent, még a kihúzott szöget is, sose lehet tudni. Hát akkor a számlákat ne tenné el az ember? Szóval itt van mind, de hogy melyik a jó, aztat én nem tudhatom.

Ekkor hangosan csörög egy telefon, Bális elnézést kér, fölveszi, és beszél.

– Ott is semmi? Hát ez borzalmas, a többiekről mit tudsz? Senki nem írt meg egyet sem? Nem tudom, Krida, csupa szerencsétlen idióta. Igen. Menjünk máshová? Na, majd meglátjuk, szevasz.

Homlokát megtörli, nagy levegőt vesz, az asztalterítő rojtjait bámulja, tekintetével kapaszkodik, miközben érzi, hogy jó ideje zuhan.

– Bocsánat, uram, hol tartottunk?

– Hát, hogy itt vannak mind, de hogy melyik, aztat nem tudom.

– Én viszont tudom. Egyik sem. Maga sajnos nem jogosult a kedvezményre, így nem tudjuk megírni a szerződést, viszontlátásra. A mamának jobbulást.

Bális kilép az udvarra, nagyot köp a porba. Homlokán verejték, pulzusa nő. Nem, nem, nem, ismételgeti magában. Nem, nem, nem lehet, nem szabad, nem kóser, nem illik, nem, nem lehet. Torkán egyre szorosabb a nyakkendő, levegőért kapkod. Tudja, hogy ami ezután jön, senkit nem hagy érintetlenül. Látta a szemekben, a fel nem ébredőkben.

Megbeszélés a Pityergőben, Krapula erősen részeg, Kridának monokli van a szeme alatt, Asmódi rúzsa elkenődött, viszont ő az egyedüli, akinek sikerült legalább egy szerződést megírnia. Mindannyian Bálisra várnak, a levegőben citromos gyanta illata.

– És ha soha többé nem látjuk? – kérdezi Krapula Mór, majd nagyot húz az italából, közben borostáit sercegteti aránytalanul vaskos ujjaival, melyek szintén szőrösek, mint a beérett kukoricacső.

Krida éppen csak megnyomja a zenegép gombját, Linda kisebb fenékrázás közepette a mosdó felé indul. A két férfi hosszan néz utána. Krapula szólal meg először.

– Na és, benyúltál már a bugyijába? – kérdezi elmélázva.

– Csak óvatosan, ahogyan murénát simogat az ember – válaszolja Krida, majd szeme környékét tapogatva visszaül a helyére. Telefonjáról hívást kezdeményez, sikertelenül.

– Rohadt egy meló – mondja halkan.

Krapula fejét csóválva cöccögő hangot hallat.

– Szerintem meglépett a pénzzel – mondja aztán.

– Milyen pénzzel? Részeg vagy – válaszolja Krida, ugyanakkor feláll, és sétálni kezd az asztal körül.

Linda a mosdóból jövet felkacag, néhány tánclépést tesz a zene ütemére.

– Mi a helyzet, hapsikáim? Búsak vagyunk?

Krida jobb kezével cigarettáért nyúl, ballal megvakarja lába közét.

– Nálad van?  – kérdezi Krapula, miközben fölsegíti magára kabátját.

– Micsoda? – csodálkozik Linda.

– Őt hagyd békén – szól Krida.

– Vagy nálad? – folytatja Krapula. – Nyisd ki a kocsit!

Amikor Krida kezét támadásra fölemeli, az akció sikertelensége már nyilvánvaló. Elképesztő ütést mérnek a kulcscsontjára hátulról, aminek következtében a monoklis ember lassan összerogy, akár egy olvadó csokimikulás. Mögötte Bális áll rezzenéstelen arccal, Linda tekintetében megfagy a rémület, Krapula őrült tempóban józanodik.

Miután Bális végigtapogatja Krida zsebeit, és elvesz tőle mindent, amit lehet, fogja az ájult testet, levetkőzteti, kezét-lábát megkötözi, száját betömi, és úgy, ahogy van, a lecsupaszított családapát berakja az autó csomagtartójába. Krapula néhány pofon kíséretében elráncigálja Lindát a kocsi hátsó ülésére. Bális megragadja a kormányt, és elhagyják az apró települést. Senki nem beszél út közben. Mellékutakon haladnak, majd megállnak egy elhagyott bányatónál.

– Nos, hol a pénz? – kérdezi Krapula. – Harminckét ember másfél éves jutaléka, nem lehet túl kevés, hármunknak épp elég lenne. Krida úgyis csak a bajt hozza ránk állandóan, szóval jól tennénk, ha…

Bális nem szól, kilép a földútra, a tóhoz itt nem visz le út, meredek partja falként magasodik, körben ligetes bozót, kavicsok. Ekkor veszi csak észre, hogy a lány jó ideje mozdulatlan. Krapula vigyorog.

– Nem kell úgy mellre szívni – mondja. – Kapott egy szurit, ennyi az egész. Kis halál, nagy álom. Ketten maradtunk. Hol a pénz?

– A pénz jó helyen van – mondja Bális. – Segíts arrébb tolni ezt a vacakot.

Krapula csodálja a part peremén átbillenő autót, csomagtartójában az épp eszmélő Kridával, hátsó ülésén a túladagolt Lindával, ahogy ez a két élet nagy robajjal a tóba zuhan. A megerőltetéstől liheg, végtagjai jólesően borzonganak. Aztán hirtelen torkához kap, majd kezét bámulja, mindenütt vér. Miközben térdre hull, megfordul, és még látja Bális kezében a kést, amelyet éppen saját hasába döf, és hallja bugyborékoló hangját, amely mintha azt visszhangozná egyre távolabbról, hogy de jó lenne élni.