– interjú Gerdesits Ferenccel

Mindenki a Quimbyből ismeri, de a nemzet metronómja tucatnyi zenekar mögött dobolt már stúdióban és színpadon egyaránt. A mai zenék annyira nem az ő világa, inkább a 70-es évekbeli progresszív vonalat kedveli – (egyik) zenekara is valami hasonlót képvisel. Ezt be is mutatják csütörtök este a Muzikum Klubban a Mr. Priváti társaságában. Ennek apropóján, nem a Quimby dobosaként, hanem a Marlboro Man énekes-multi-instrumentalistájaként beszélgettünk Gerdesits Ferenc „Faszival”.

Félonline.hu: Hogy maradhat fenn több mint 20 évig egy ízig-vérig underground zenekar?
Gerdesits Ferenc: Ízig-vérig undergroundnak kell maradni. A Marlboro Mannek hosszú ideig az volt a célja, hogy semmit nem akart elérni. Ennek megfelelően nem is értünk el semmit, viszont a zenekar fennmaradt. Eleinte többet koncerteztünk, 96-tól csak évente négyszer, hogy minden évszakra jusson egy. Mivel már csak két évszak maradt, ezért átálltunk az évi kettőre. Sosem volt ez nekünk megélhetés vagy kényszer, nem vágytunk arra, hogy sikeresek vagy népszerűek legyünk (csak titokban), nem is lettünk, de így legalább azt csinálunk, amit akarunk.

Egyáltalán van olyan tagotok, akinek nincs másik zenekara?
 Van! Például egy alapító tagunk, Mayer Norbert szólógitáros. Ő nívódíjas iparművész, amúgy autó-és motorkereskedőként él és hobbiból gitározik. Két másik tagnak (Selmeci Bastard Péter és Vastag Gábor) pedig velem van másik közös zenekara, a Kulákok nevű újdonsült rock trio.

gerdesits2

Téged leginkább dobosként ismerünk, de a Marlboro Manben énekelsz, gitározol, mandolinozol… milyen hangszereken játszol még?
Minden hangszeren játszok, csak nem mindegyiken megfelelő színvonalon. Például nagyon rosszul trombitálok. Az is túlzás, hogy gitározni tudok, igazából csak akkordozok – azért kezdtem el azt tanulni, hogy számokat tudjak írni. Zongoratudásom minimális, a mandolin és a mandola nagyon érdekelnek, a basszusgitár pedig alapszinten megy. A 15 éves fiam például sokkal jobban basszusgitározik nálam, egyszer már fel is lépett velünk. Hihetetlenül gyorsan fejlődik és sokkal jobb ritmusérzéke van, mint nekem.

A Kakasütés hallgatása közben olyan érzésem támadt, hogy elrugaszkodik mindentől, ami hétköznapi és megszokott, kicsit mintha törekedne is a bizarra.
Ezt tökéletesen látod. Azt hiszem, sok mai zenének az a funkciója, hogy a rántott sajt, a kávé meg a hamburger mellé az ember kapjon egy kis muzsikát, de azok olyanok is… Én viszont zenerajongónak tartom magam, nekem muszáj, hogy elvigyen valamilyen világba az adott muzsika, nem is hallgatok mostani előadókat. Biztos vannak jók, de annyira elmerültem a 70-es évek progresszív muzsikáiban, hogy azt egy kimeríthetetlen témának érzem. Valójában már csak ezek szórakoztatnak. Azt várom el egy zenétől, hogy szürreális élményeket adjon – a 60-as évek végén a progresszív előadók rájöttek arra, hogy a határok nagyon tágíthatóak – felfedezték, hogy akár klasszikus zenébe nyúlva, akár jazzbe, a 3-4 perces dalformáktól elrugaszkodva is lehet számot írni. Ez a mai napig érvényes, csak egy idő után már nem fogadták be az emberek, eltávolodtak tőle a disco és a punk bejövetelével.

„Több fegyvert a bűnözőknek, gumibotot a rendőröknek, a gyújtógatónak benzint, anarchistának anarchiát…” ilyen és ehhez hasonló sorokkal találkozunk a Mosollyal Indul c. dalban. Mire gondoltatok itt?
Ez a szám arról szól, hogy mindent tolerálunk, kivéve azt, ha meg akarják mondani mit csináljunk. Ez tulajdonképpen ennek a kigúnyolása – akkor fogja jól érezni magát mindenki, ha azt kapja, amit akar. Ha te szeretnél valamit, mondjuk egy sört, de nem kapod meg azt a rohadt sört, akkor feszült leszel. Ha valaki szeret valamit, akkor adjuk meg neki azt, amire vágyik – ez persze torz dolgokat szülhet, az eltúlzott tolerancia ide vezethet, de akkor ezt is el kell fogadni. „Onnan ered minden bajunk, hogy ami fontos nekünk, abból keveset kapunk.” – így kezdődik a szám, ezen a vonalon indul el, utána egyre jobban provokál a szöveg. Valójában a minden elfogadása és a minden elutasítása közti széles mezsgyét járja be.

gerdesits

A Kövér patkányban is érezhetünk politikai indíttatást – üzenni szeretnétek vele a népnek, vagy csak jó volt kiírni magatokból az ilyen problémákat?
Azt a szöveget nem mi írtuk. A kínai Dalok könyvéből való, két, egymástól körülbelül 50 versnyi távolságra lévő dalból lett összeollózva, amik 3000 éve születtek. Itt látszik, hogy nincs olyan korszaka a történelemnek, az emberiségnek, amihez nem passzolna. A mai helyzetre is rá lehet húzni és valószínűleg újabb 3000 év múlva is aktuális lesz. Mindenkinek van egy kövér patkánya, aki bárki lehet – a főnökétől a volt férjéig akárki. Külön örülök, hogy Weöres Sándor fordítása került bele a Dalok könyvébe, ő a kedvenc magyar költőm.

Azt már említetted, hogy nem törekedtetek nagyobb sikerekre. Ettől függetlenül, ha nem lenne a Quimby, csinálnál a Marlboro Manhez hasonló zenekarokat?
Nyilván igen. Nem biztos, hogy a zenélésből élnék akkor is, de szívem szerint ezt bármilyen körülmények között csinálnám. Dögunalom törekedni arra, hogy betartsuk a dalformákat, meg hogy olyat csináljunk, amit le lehet nyomni az emberek torkán. Ez olyan, mintha az ember egész életében rántott húst enne és sosem kóstolná meg a pacalt vagy a lecsót. Annak vagyok a híve, hogy abból nem születik jó, ha bármilyen művészeti ágazatban az ember korlátozni próbálja magát. A koncertünkön is másként hangzanak el bizonyos dalok, mint ahogy a lemezen szerepelnek.
Egyébként az már sokat elmond, hogy előbb voltam a Marlboro Manben, mint a Quimbyben.

Mire számíthatunk a holnapi Mr. Privátival tartott közös koncerten?
Komoly kihívás lesz és nyitottságot igényel. Én nagyon-nagy örömmel mennék ilyen koncertre. Meg örömmel is megyek! Azoknak az embereknek lesz érdekes, akiket érdekel a zenének egy másik vetülete. A Mr. Priváti (Kárpáti Dodi Quimby-trombitás zenekara – a szerk.) és a Marlboro Man is más-más köntösbe csomagolja a zenét, ők valamiféle underground jazz, mi pedig progresszív stílusba. Az a lényege, hogy mindkettőnknél bármi megtörténhet.

Fotók: Molnár Fruzsi