(Woody Allen: Blue Jasmine)

 

A jó öreg Woody AllBlue_Jasmine_posteren folytatta világkörüli turnéját, Párizs és Róma után most New Yorkot vette célba. A Blue Jasmine akár egy ötvencentes képeslap is lehetne, háttérben a Twilight operatőrétől már ismert lágy színkompozíciókkal és a Vágy villamosára hajazó narrációval. Viszont a képeslapokkal ellentétben itt nem csupán egy smároló párocska életébe nyerhetünk betekintést, hanem akár túl is nézhetünk a Fitzgerald-féle megtévesztő csillogáson. Bár az már egy másik film.

Főszereplőnk, a már a címben megidézett Jasmine több értelemben is blue. Körülveszi a kék tenger, a kék égen át utazik rég nem látott testvéréhez, majd kiderül, hogy kék pirulákat szed és a végén be is áll nála a kékhalál. A sokat emlegetett Tennesse Williams-darab feldolgozásával állunk szemben. De drága Blanche-unk nem csupán klasszikussá vált az évek során, hanem dörzsöltebb is lett. Blanchetté avanzsált és felvette a Cate álnevet, majd mint 00sokpirula ügynök múltját feledni vágyva szelte át az óceánt, hogy láthassa kedves húgocskáját. Persze az etikettet betartva kosztümben és tűsarkúban, hogy a férfi nézők ismét megcsodálhassák a színésznő díjnyertes lábait. De mégiscsak egy Woody Allen-filmről beszélünk, nem?

Viszont furcsa mód azon kívül, hogy kedvenc cinekomikusunk ismét a női lélek rejtelmeit igyekszik megfejteni, mellőzi a rá jellemző életrajzi allűröket. Nyoma sincs a filmben a stop effektnek vagy a direkt komikumnak, de még csak csontkeretes szemüvegben sem gesztikulál valaki a főszereplőknek. Az egyetlen tősgyökeres woodys momentum, ami végigkíséri a filmet, az a zene. A gyors ütemű, kicsit ragtime jellegű muzsika ismét kitűnő átkötésnek bizonyul a könnyed jeleneteknél és a hangzást elmélyítve segít kibontani a drámai szituációkat is. A színészi gárda pedig szokás szerint parádés, a főhősünk mellett feltűnő Sally Hawkins is kitűnően játszik, bár a neve kevésbé csenghet ismerősen az átlagnéző számára.1374784619000-AP-Film-Review-Blue-Jasmine-1307251825_4_3

A film egyik alappillére Jasmine és Ginger viszonya (dzsí-dzsí). A két adoptált gyerek felnőtté cseperedve teljesen másfelé vette útját. Míg Jasmine egyetemre ment, majd tanulmányait elhanyagolva belevetette magát az újgazdagok látszólag gondtalan életébe, Ginger munkát vállalt és családot alapított. A férfiak tekintetében viszont mutat némi hasonlóságot a két nő. Ízlésük eltérő ugyan, de Ginger legalább olyan rosszul tud választani, mint Jasmine. Férfiról férfira szállva igyekeznek biztos pontot találni. Ez pedig pont annyira fordítva woodys, mint amennyire humorbombáinak mellőzése is. Bár, meg kell hagyni, sosem gondoltam volna, hogy valaki egyszer le fog feküdni Louie-val. De hát ez mégiscsak egy Woody Allen-film, nem? Így, nagybetűvel.

Furcsaság furcsaságot követ és természetesen minden Jasmine karaktere körül összpontosul. A dáma, a kislány, a kiélt nő archetípusa mind megjelenik a film egy-egy jelenetében. A párhuzamosan futó jelen és múlt szál betekintést enged a nő régi életébe, ami igyekszik magyarázni a jelen eseményeit (bár ez inkább összezavarhatja a nézőt). A Vágy villamosával emlegetett párhuzam itt kissé megbicsaklik, hiszen drága Blanche-unk egy csöppet kevésbé komplikált személyiség, habár legalább annyira hisztérikus, mint Jasmine. De nem is a jó öreg Woody lenne, ha nem piszkálna meg minden létező momentumot a filmjében, és a Vágy villamosa helyett Tévedések vígjátékát csinál a mozivásznon.

blue jasmine cate blanchett

Ugyanis Jasmine még véletlenül sem őrült. Pontosan tudja mit csinál, határozott céljai vannak, csak az azok eléréséhez szükséges erő hiányzik belőle. De mit is látunk? Őszintén? Egy bölcsészt. Egy igazi, hamisítatlan bölcsészt. A lehető legjobb és legrosszabb értelemben is. Az intelligens, művelt, de mégis megrekedt nő egy végtelenül sekély álomvilágba ringatta magát, ahol még mindig dívik az opera, egy jó kis Dosztojevszkij és a holdfényes éjszakák vágyképe. Jasmine összegyűjtötte a tökéletes esküvőhöz szükséges kellékeket. Valami régit, a múltját, valami újat, a következő áldozatát, valami kölcsönkértet, egy lakberendezőnő életét és valami kéket, egy végtelenül bús blue jelzőt a neve elé. De ez mégiscsak egy Woody Allen-film, nem?