(Jan Ole Gerster: Oh ohboyBoy)

Nem is indulhatna jobban a reggel, mint egy portréfilmmel a hangulatos Cirko-Gejzír moziban. A fekete-fehér mozivászon által felerősített reményvesztettség érzése lüktet a torkomban az Oh Boy vetítése közben. Dióhéjban gyenge poénokkal dúsított percveszteségnek tűnik első ránézésre. Olyan, mint a buborékmentes ásványvíz. Semmilyen.

Nézzük csak, miről is szól. Adott egy húszas éveiben járó kiégett exegyetemista, Niko Fischer, aki reprezentálja korunk azon generációját, amely kilátástalanságban tengeti mindennapjait. Hatalmába kerítette a melankólia. Beférkőzött a bőre alá, birtokolja a gondolatait, irányítja az életét. Ha Vonnegutot idézném, márpedig miért ne idézzem, „Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét”.

Történetünk nyomban egy pszichológusnál kezdődik. Nikót érzelmileg labilisnak titulálják, majd a jegyellenőrök marcangolják szét. Ennek tetejébe pedig még a bankautomata is elnyeli a kártyáját, így a hajléktalannak adott adományát próbálja visszaszerezni, de még ez is balul sül el. Majd feltűnik Matze, a taxisofőr, aki nem mellesleg egy kiégett színész. Amikor nem is várnánk, a semmiből bukkan fel „Dagika” Julika. A komplexusos exkövér hobbiszínésznő, aki szerelmével üldözi Nikót. Halvány plátói szerelmi vonalként végigkíséri a filmet. Meghökkentés nélküli szereplői interakció-széria. De nem árulhatok el többet.Friederike Kempter, Tom Schilling

Introvertált főhősünk nem érti a körülötte levő emberek viselkedését, mondanivalóját vagy „miért”-jeit. Az egyetlen, amit akar, az egy kávé. Egy hagyományos, kávé ízű kávé. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a bagóban hol a tápanyag, mivel energiát csak a Snickers adhat, de Nikónak bőven elég a sűrű pöfékelés.  Amikor úgy indul a nap, hogy csórónak néznek, és a tetejében még a faterod is rájön, hogy az egyetemet két éve kerülöd. Sőt, egy meleg asszisztensre koncentrál, aki természetesen mindenben jobb nálad. Kifogsz egy lelki nyomoronc szomszédot, akinek öt éve nincs szexuális élete, mert a felesége melleit elvitte a mellrák. Realisztikus miliő.Niko-Tom-Schilling-bei-der-heissersehnten-Tasse-Kaffee1

A katarzis, amit egy filmtől általában elvárunk, elmaradt. A napod a célszerűtlen semmi felé tart a semmiből. Mindenhol tombol a nihil, míg végül te sem érzel erőt magadban többre egy vodka-sör kombónál. Megtalál egy magányos, nyolcvanas éveiben járó kiégett zsidó. A „rosszabb már nem lehet” gondolatnál az öreg összeesik és meghal. Miért pont vele történik ez? Megoldást egyetlen filmkocka sem kínál. De ha hasonló érzésekkel szenveded végig a mindennapokat, legalább majd nem érzed magad egyedül. Nem könnyen emészthető, de szerethető film. A rendező ránk bízza a válaszok keresését. Nézzük meg és találjuk meg a saját válaszainkat.

Tom Schilling kifejezetten jó tragikomikusnak bizonyul, miközben Berlin utcáit rója. Sokoldalúságát már több alakításában is bebizonyította: volt már fiatal Adolf Hitler a Mein Kampfban, és hősszerelmes Leander Haussmann filmjében. Alakításáért Bavarian-filmdíjjal jutalmazták. Színészi játéka nagyban emeli a film színvonalát.

A filmet a Német Filmdíjon 2013-ban négy elismeréssel tüntették ki: a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő díját tudhatja magáénak.