Pál Sándor Attila, a legfrissebb JAK-füzet szerzője este hatkor kelt táncra szerdán a szegedi Grand Caféban. Míg az amúgy az ilyen rendezvényeknek helyt adó moziteremben pár középsulis nézte kötelező filmjét, a szép számmal (60-70 fő) összegyűlt közönség a kávézó szűk galériájában zsúfolódott össze.

DSC_0030bnj

Aki rendszeresen jár irodalmi estekre, tudja, milyen kellemetlen, tetézve a bajt, azzal szembesülni, hogy a sörcsap az ésszerű szervezéssel egy napon dobta be a törülközőt: elégedetlen, ideges arcok, száraz torkok, káromkodás, lökdösődés, meleg és székhiány. Ebből a méltatlan állapotból pontozózott ki minket a néptáncos-költő első kötetének szegedi bemutatóján.

Az illusztrációnak szánt rögtönzött táncbemutató után jogos volt a beszélgetőtárs, Molnár H.  Magor első kérdése, miszerint miért pont egy Küküllő melléki néptánc lett a könyv címadója, ha maga a tánc és egyáltalán a népi kultúra a kötet bensőséges családi és gyerekkori emlékverseihez képest alulreprezentált. Pál tizenéve néptáncol amatőr szinten és, mint elmondta, ezzel a gesztussal szerette volna rögzíteni identitásának ezen részét a könyvben, a pontozó pedig a kedvenc tánca.

Maradván a népiesnek is nevezhető motívikánál, Molnár H. a könyvben is sok helyütt előforduló tájleíró vers kortárs relevanciájára kérdezett rá. Van-e értelme tájverset írni a Google Maps korában? Az elsőkötetes szerző elmondta: nem afféle újpetőfi-gesztusról van szó, hanem az Alföld, a Kiskunság és Szank, a szülőföld tájélménye ihlette a verseket. (A kötetborítón Gy. Szabó Béla Szikes című, Szankon festett képe látható). Tehát véletlenül sem egyfajta divathungarizmusból, vagy végletes hazaszeretettől fűtve választja a témát, hanem egyszerűen úgy érzi, erről is írnia kell, ha már meghatározó élmény számára a táj.

A beszélgetés témája Szank és az itt töltött gyermekkort megidéző versek voltak. Megtudtuk Pál egyfajta leletmentésnek, dokumentumlírának szája verseit, mivel retteg attól, hogy elvesznek az emlékek. Ambivalens a viszonya a lírai alanyhoz, mint mondta, igazán csak a szerepversekben – melyek jól érzékelhetően válnak el a könyvben az emlékversektől – helyezkedik fiktív nézőpontba, a többi versben a sajátja érvényesül. Ezután felolvasás következett.

A moderátor megidézte a fülszövegíró Győrffy Ákos azon gesztusát, hogy miután a JAK kiadta a kötetét, belépett az egyesületbe, mintegy hálája jeléül. Pál Sándor Attila viszont kitart azon véleménye mellett, hogy az irodalom a focival szemben nem csapatjáték, így nem óhajt egy szervezet tagja sem lenni. A József Attila Kört is elsősorban kiadóként kereste meg, hiszen a JAK-füzetek sorozat nívója sokat jelent számára. Az irodalomnépszerűsítést is épp ezért meghagyja extrovertáltabb kollégáinak, ő alkatából fakadóan – ha éppen nem kötetbemutatója van és ha nem muszáj – nem szeret nyilvánosan megjelenni.

DSC_0035j

A Pontozó megjelenését Szank önkormányzata is támogatta. Rendhagyó a könyvszakmában, hogy egy induló költő első kötetének megjelenését szülőfaluja is támogatja anyagilag. A moderátor arra volt kíváncsi, mindezt hogyan érte el a kiskunsági szerző. Pál szívesen és őszintén elmesélte az egyszerű történetet, mely szerint egyszerűen csak bement a polgármester úrhoz, támogatást kért és kapott. Ennek eredményeképp a kötet 300 példány helyett 500 példányban tudott megjelenni, és két bemutató helyett még plusz hármat tudnak megvalósítani a József Attila Körrel.

A beszélgetést felolvasás, majd a közönség kérdései követték, majd a szerző dedikálta a könyvet az asztalánál felsorakozott olvasóknak, ismerősöknek és barátoknak.

Garamvölgyi Luca fotói

Kettőspontozó – Pál Sándor Attila Pontozó című első kötetének bemutatója, Szeged, Grand Café, 2013. 10. 02.